Joe Hill bemutatkozó novelláskötetét jelentős késéssel – tizenhét év és a szerző kilenc más kiadványa után – tarthatja most kezében a magyar olvasó. Az író már e korai zsengéi is – ahogy Christopher Golden amerikai szerző a kötet előszavában fogalmaz – „kifinomultak. Joe Hill egy lesből támadó rohadék!” Aki, előbb vagy utóbb, de mindig ránk hozza a frászt.
Scott Derrickson író-rendező filmjének bemutatója végül átcsúszott a nyári időszakra, de az adaptált kisregényt is tartalmazó novellagyűjtemény – az eredetileg 20th Century Ghosts a mozifilm marketingjét meglovagolva magyar keresztségben már Fekete telefon címmel – szerencsénkre időben megjelenhetett. A 15+1 történet – Hill ugyanis a kötet végi köszönetnyilvánításban is meglep minket egy bónusszal – nem mindegyike horror, mégis mindegyiknél a bőrünk alá kúszik a jeges borzongás.
A novellák egy része a lélektani horror műfajába esik. Ilyen a kötetnyitó Legújabb új horror, amely szőrmentén bepillantást enged a szerkesztésbe: arról értekezik, milyen egy jó horror novella, és milyen nem. A csattanós végkifejlet például ma már olcsó megoldás, nem elég irodalmi. Elöl is jár a jó példával, a sztori felét a Gombfiú elbeszélése teszi ki – történet a történetben –, amelynek főhősnőjét felőrli a túlélőként érzett lelkifurdalás. A Legújabb új horror rendhagyó nyomozásként folytatódik a Gombfiú szerzője után, amelynek végkifejlete nekem A texasi láncfűrészes mészárlás elmebajos családját juttatta eszembe.
Az Abraham fiai az ártatlanság elvesztéséről szól, amikor a gyermeknek megrendül a szüleibe vetett istenhite. Családi abúzusát mintha Stephen King Lisey történetéből emelték volna át, amelyben megelevenedik a kékszakállú herceg vára is. A Beszorítás egy baseball-analógiára épül, amikor a védő csapat játékosai beszorítják a futójátékost két bázis közé. A helyzet reménytelensége és tehetetlensége ölt testet fiatal főhősének szar napjában, amikor minden összeesküdik ellene. De ő csak rendületlenül futja tovább a maga ördögi köreit, még akkor is, ha ezzel csak a saját vesztébe rohan.
Az írások másik részét a természetfölötti kategóriába sorolhatjuk, külön kezelve a kísértettörténeteket. Ezek közül kiemelkedik az angol eredeti gyűjtemény címadó elbeszélése, a 20. századi kísértet. Ennek főszereplője a filmszínház, a szellemek és a feldolgozatlan gyász. Ez az elbeszélés az idő előtt eltávozottak mementója, és egyben minden háború kritikája. Egyáltalán nem horror, bár szerepel benne kísértet. Főhősével egyetemben rabul ejt benne a mozi varázsa. A befejezése különösen szép, picit hátborzongató és kerek egésszé teszi a történetet.
A Fekete telefont olvasva azon tűnődtem, hogy Scott Derrickson már csak az előzetes alapján is jócskán kipofozta Hill eredeti sztoriját, elég itt csak a könyvborítóra is felkerült hátborzongató maszkra és az alatta megbújó Ethan Hawke-ra gondolni. Ez egy gyermekrablásos-sorozatgyilkosos történet életrekelő siket telefonnal és egészen pazar lezárással. Százperces filmnek ez kevés, kiindulási alapnak viszont ígéretes – kíváncsi vagyok, Derrickson mivel fog még meglepni minket az adaptációjában. A Holtában a fa már-már lírai gondolatkísérlet a fák kísérteteiről.
