Asa Butterfield, a “végjátéki csíkos pizsamás Hugo” ezúttal autista fiúként számokkal zsonglőrködve bolyong az Élet Nagy Útvesztőjében, míg Amerika Kapitány a vonatba zsúfolt emberiséget próbálja saját magától megóvni. A Titanic Filmfesztivál keretein belül ezúttal az X+Y angol drámát és a Snowpiercer sci-fit tekintettük meg.
X+Y
Asa Butterfield kezd beskatulyázódni, a különc, magányos gyermek figurája szinte végigkíséri filmográfiáját (A csíkos pizsamás fiú, A leleményes Hugo, Végjáték), és ez most sincsen másképp a korábban dokumentumfilmes Morgan Matthews első nagyjátékfilmjében sem. Nathan enyhén autista fiú, aki kénytelen végignézni édesapja tragikus halálát. A számokhoz felettébb módon vonzódó Nathan a valóság elől a matematika nagyon is racionális világába menekül, mivel megnyugtatja a szabályokra és logikára épülő rendszer. Meglehetősen szabadszellemű tanára, Mr. Humphreys felfedezi a fiú nem mindennapi tehetségét, és segít neki bekerülni a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia brit csapatába. Nathan hamarosan olyan közegben találja magát, amely tele van hozzá hasonlóan eszes fiatalokkal, s így az addig “zseni csodabogárként” kitűnő fiúra mindössze a második jelző marad jellemző. A megváltozott helyzet, ráadásul az eltérő kultúrkörnyezet – a csapat Tajvanra utazik felkészülésre – szinte sokkolja Nathant, s rákényszeríti a szocializálódás folyamatára. Leginkább egy zavarbaejtő érzéssel képtelen megbirkózni, amit az egyik kínai társnője iránt érez, hiába próbálja lefordítani a matematika nyelvére, képtelen rá. Megrohanják az apja iránti elfojtott érzelmei is, s az egész érzelmi káosz pont a Diákolimpia napján szublimál.
Matthews, dokumentarista énje ellenére, egy meglepően érzékeny, az emberi lélek mélyére ható drámát tár elénk, amelyhez remek brit színészek asszisztálnak. Sally Hawkins, úgy látszik, belépett abba a korba, amikor a csinos, középkorú anyukák szerepe illik rá a legjobban: most is, akárcsak a Paddingtonban, szerető édesanya bőrébe bújik, ám ezúttal alkalma nyílik árnyalni a szerepét – a bizonytalan, magányos, a fiával szoros kapcsolatot kialakítani képtelen anya csaknem tragikus figurája együttérzést kelt a nézőben. Rafe Spall rendhagyó tanára nekem a brit Jeff Danielsbe oltott Dr. House-klónként mankózott le a vászonról, de el kell ismerni, remekül beleillett a történet kontextusába. Asa Butterfield a film végén lepett meg igazán: addig ugyanazt művelte, mint a Végjátékban, aztán hirtelen színészi vénát villantott – még mindig gondolkodom rajta, nem délibábnak voltam-e tanúja. A film vége nem a szokványos befejezéssel él, ami kellemes meglepetést okozott, s egyben biztosította a számomra oly fontos katarzis érzését is. Az X+Y szívhez szóló, papírzsebkendős film lett, Morgan Matthews filmográfiájának első, de minden bizonnyal nem utolsó darabja, amivel a legtöbb kocka tinédzser teljes egészében azonosulni tud.
Snowpiercer
2031-ben járunk, az emberiség élettere beszűkül egy Snowpiercer nevű különleges vonatra, ami körbe-körbe robog a fagyott pusztasággá vált Földön. Az emberek társadalmi tagozódás szerint oszlanak el a járművön, a legutolsó vagonban a szegények tömegei sínylődnek összezsúfolódva nyomorúságos körülmények közepette. Fegyveres őrök vigyáznak rá, hogy hátulról senki se juthasson a vonat többi részébe. Az élet és halál ura Wilford, a vonat tervezője, akit a hátsó traktusból még soha senki sem látott, viszont a zsarnoki elnyomás gyűlölt alakjává vált szemükben. A szegények közül kiemelkedik egy Curtis nevű férfi, aki felkelést szít, célja Wilford hatalmának megdöntése, a vonat elfoglalása és az újraelosztás. Ahogy maroknyi csapatával vagonról vagonra küzdi át magát, egyre szürreálisabb mikrokozmoszokon vezet át az útja. Vajon elér-e a Mozdonyig, létezik-e a titokzatos Wilford, s valóban mindenre megoldást jelent majd, ha a zsarnok elbukik?
A dél-koreai Joon-ho Bong rendhagyó sci-fit forgatott, amit hollywoodi sztárokkal népesített be. Filmjében a jelenlegi társadalmunkat képezte le kicsiben, s vetítette rá egy hosszú-hosszú vonatra, mondanivalójában pedig merített egy adagot a Mátrix filozófiájából. Kihasználva a vagonok elkülönültségét, sajátos világokat alkotott, szabadjára engedve bennük a fantáziáját. Látszólag egyre őrültebb és hagymázasabb lesz az emberiség, ahogy kocsiról kocsira – akár a társadalmi ranglétrán lépkedve – haladunk a csúcs felé, azonban, mielőtt bejutnánk a Mozdonyba, Curtis drámai monológjából kiderül, hogy a legalsó szinten a túlélés még ennél is jobban kifordítja önmagából az embert. A kérdés adja magát: vajon valóban megéri ezt az emberiséget megmenteni?
Publikálva: filmtrailer.hu