Amerika Kapitány 70 éve az amerikai hazafias nacionalizmus piedesztálra emelt megtestesítője karizmatikus, zászlóba burkolózó megjelenésével, aki mindig Amerika aktuális ellenségeit püföli. Ő a tökéletes embertípus, mind morális, mind fizikai értelemben. Ő Amerika válasza a nemzetiszocializmus faji ideológiájára minden tökéletességével. Ő a Hitler arcába csapott kesztyű… acélkeménységű ökölre húzva!
Amerika Kapitány figurája nálunk kevésbé ismert, vagy legalábbis nincs nálunk annyira a köztudatban, mint mondjuk Batman, Pókember vagy Superman. Mit érdemes tehát elöljáróban tudnunk erről a képregényhősről? Kitalálói Joe Simon író és Jack Kirby rajzoló voltak az ’40-es évek elején. Főhősük ellenlábasának egy létező ellenfelet, Adolf Hitlert, és a nemzetiszocializmus vagy nácizmus intézményét választották. A képregény első száma a Pearl Harbor-i csata, azaz az USA hadba lépése előtt néhány hónappal jelent meg olyan borítóval, amelyen az amerikai zászló színeiben tündöklő Amerika Kapitány egy ökölcsapással teríti le Hitlert. Erős politikai hangvételű kép volt ez, hiszen ebben az időszakban Amerika hivatalosan még nem foglalt állást Hitler politikájával kapcsolatosan, sőt államok-szerte akadtak itt-ott nemzetiszocialista szimpatizánsok is. Amerika Kapitány később is megőrizte politikai töltetét: a világháború után a kommunizmussal kelt birokra főhősünk, a koreai és vietnámi háború kényes kérdését kerülve inkább az ország belső problémái felé fordult, hogy 2001. szeptember 11-e után a terroristákat kezdje gyepálni. 1963-tól hozták össze a Marvel szuperhősei A Bosszú Angyalai díszes társaságát, amelynek filmes adaptációjára jövőre (2012-ben, a szerk.) csodálkozhatunk rá.
A film rendezői székébe a stúdió eredetileg Jon Favreaut szánta, ám ő inkább maradt a Vasember-projektnél (így utólag jól is tette). Aztán Nick Cassavetest (Életem szerelme, Végszükség) neve merült fel, míg végül Joe Johnstonnál landolt a labda. Johnston nem ma kezdte a szakmát. Az első Csillagok háborúja-trilógiában dizájnerként és a vizuális effektusok művészeti vezetőjeként vett részt George Lucas mellett, és az ő nevéhez fűződnek többek közt a Millenium Falcon, az X- és Y-szárnyú vadászgépek, a birodalmi rombolók és a lépegetők formatervei. 1981-ben Oscart kapott Az elveszett frigyláda fosztogatói vizuális effektusaiért, később pedig a rendezői székbe ülve olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Drágám, a kölykök összementek, a Rocketeer, a Jumanji, vagy épp a A tűz óceánja (Hidalgo).
A történet főszereplője Steve Rogers, egy nyeszlett, beteges külsejű fiatalember, akit fűtenek a morális elvei és tüzeli a nemzeti öntudat. Leghőbb vágya, hogy Amerikát szolgálhassa, ám gyenge fizikuma nem üti meg a hadsereg mércéjét. Az ifjú lelkesedésére felfigyel az éppen önkénteseket toborzó Abraham Erskine, aki a hadsereg titkos kísérleti programjának vezető tudósa. Beveszi Rogerst a programba, amelynek célja az idealizált szuperkatona létrehozása.
Chris Evans profin hozza Rogers figuráját. Remekül megoldották nyeszlett mivoltát is: eredetileg Evans arcát digitalizálták volna rá egy soványabb testre, de végül a rendező úgy döntött, hogy játssza csak el a szerepét rendesen, és digitális utómunkával majd slankítják. Kevésbé elegáns megoldás, mint A Gyűrűk Urában a hobbitok apró termetére alkalmazott egyszerű optikai csalódás kihasználása, de legalább a színészt látjuk a vásznon, és nem valami digitalizált másolatot. Rogers figurájára több színész is esélyes volt: Sam Worthington, Channing Tatum, Ryan Phillippe mellett még Will Smith is (ne is kérdezzétek, hogy ezt most mégis hogyan – a neve egy korábbi cikkben Mátrix Neójaként is felröppent!).
Abraham Erskine szerepében a kitűnő Stanley Tuccit láthatjuk, akit tavaly megérdemelten jelöltek a Komfortos mennyország sorozatgyilkosaként Oscar-díjra, és ha nincs Christoph Waltz erőteljes Hans Landa figurája a Becstelen brigantykban, talán meg is kapta volna a szobrocskát. Erskine figurája ugyan nem Oscar-díjas szerep, de Tucci tisztességesen és szerethetően hozza a karaktert a németes akcentussal és enyhe raccsolással (a magyar szinkronja is jó lett). Hayley Atwell játssza Peggy Cartert, aki a Stratégiai Tudományos Részlegnél dolgozik, s egyben gondoskodik a film romantikus vonaláról. A Golden Globe-ra jelölt színésznő hitelesen oldja meg a karakterábrázolást, csak a szerelmi szál döcög, bár talán csak azért, mert nincs ideje az érzelmeknek szárba szökkennie. A színésznőt korábban a Woody Allen-es Kasszandra álmában, illetve kosztümös filmekben és sorozatokban láthattuk. Tommy Lee Jones telitalálat Chester Phillips ezredes szerepére, az öreg róka rutinosan játszik: igazi kemény katona, akinek a megfelelő pillanatban mindig van valami jó beszólása.
Vörös Koponya, Amerika Kapitány ellenlábasa szerepére Johnston rendezőnek már megvolt a favoritja: korábbi filmjében, a Farkasemberben dolgozott együtt Hugo Weavinggel, s úgy látszik, elégedett lehetett a színész teljesítményével. Így most Smith ügynök (Mátrix), Elrond (Gyűrűk Ura), V (V, mint vérbosszú) és Megatron (Transformers) után újabb legendás karakterrel bővült a színész repertoárja. Vörös Koponya asszisztensét, Dr. Zolát Toby Jones kelti életre. Szeretem ezt a színészt, A Hírhedt című filmben Capote szerepéért igazán méltathatták volna jobban is (mondjuk, valamilyen szobrocskával).
A jövőre mozikba kerülő A bosszúállók miatt a filmnek illeszkednie kellett a Vasemberrel és a Thorral már előkészített Marvel univerzumba. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló jóval korábban játszódik az előző filmeknél, tehát meg kellett oldani hősünk „időutazását”, amihez a képregények nyújtottak megoldást. A filmben megjelenik még Howard Stark karaktere is, aki nem más, mint Tony Starknak, a Vasembernek az édesapja. Itt fontos leszögeznem azt is, hogy az Amerika Kapitány világháborús jelenetei nem a valós világháborús időszakunkban vannak elhelyezve, hanem egy hasonló, de fiktív (Marvel) univerzumba, a filmben látható tudományos kiállítás darabjai bizonyítják ezt a legjobban, például a Stark-féle antigravitációs autó, ami ugyan még nem tökéletes, de mégiscsak jövőbe mutató elképzelés (más kérdés, hogy sem a Vasemberben, sem a Thorban nem antigravitációs járművekkel röpködnek az emberek). Tehát ne akadjunk fenn esetleges nyilvánvaló történelmi tévedéseken. A Hydra futurisztikus repülőgépparkjához viszont eredeti II. világháborús német terveket használtak fel: a Horten X és a Triebflügeljäger formái ismerősek lesznek a repülőgépek szerelmeseinek. A forgatókönyvben eredetileg szerepelt egy rövid cameó Rozsomákkal (Wolverine) és Magnetóval is: előbbi katonaként, utóbbi hadifogolyként bukkant volna föl a történetben, de végül jogi viták miatt kikerültek a szkriptből.
Johnston elképzelése az volt, hogy nem pakolja tele a filmet számítógépes effektekkel, csupán annyival, amennyi feltétlenül szükséges. Ez dicséretes elképzelés, és arányaiban tartani is tudta. A rengeteg futurisztikus technikai kütyü miatt kicsit olyan érzésem volt, mintha egy James Bond filmet néztem volna (olykor az akciók is ráerősítettek erre, például a náci kém egy szál pisztollyal kimenekül a titkos amerikai laboratóriumból, és a mólónál már várja az egyszemélyes tengeralattjárója).
A forgatókönyvről azonban azt kell mondanom, meglehetősen sablonosra sikerült. Ráadásul, mint mostanában a legtöbb Marveles képregényfilmnél, annyira a folytatásra épül rá, hogy az hazavágja a film befejezését. Most is olyan pocsék lezárással éltek, amitől nem éreztem a film csúcspontját, így elmaradt a katarzis. Hogy valami jót is írjak a szkriptről: zseniális húzás volt, hogy miután Rogersből Amerika Kapitány válik a laboratóriumban, nem a frontra küldik harcolni, hanem úgymond „bazári majmot” csinálnak belőle, aki a hátországban segít hadikötvényeket eladni.
Remek mellékszereplőket vázolnak fel Amerika Kapitány alakulatában. Elsősorban nem Buckyra célzok, aki a klasszikus képregényben is a Kapitány társa volt (itt legjobb gyermekkori barátját és katonatársát alakítja a 107-esekből), hanem például Dum-Dum Dagenre, akit Neal McDonough formál meg szenzációsan elmaszkírozva, és a többiekre. Kevés időt kapnak a filmből, kár értük, mert elég jól eltalált figurák.
Nem tudom, ki hogy van vele, de személy szerint kezdek eltelni a képregény-adaptációkkal. Ráadásul úgy tűnik számomra, hogy mind egy kaptafára készül, hiányzik belőlük az egyediség, ami megvan például A sötét lovagban. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban pedig megvolt a lehetőség, hogy kitűnjön, elsősorban a II. világháborús közeg, ami nagyot dobhatott volna rajta (és dobott is valamennyit). Lelki szemeim előtt a Pokolfajzat kezdő jelenetei lebegtek (szerintem etalon képregény-adaptáció frontján!), valami hasonlót vártam, de azt a színvonalat nem kaptam meg. A forgatókönyv néhány remek ötlettől eltekintve gyenge, a színészek jók, de egyik szerep sem volt igazán kiemelkedő.
Publikálva: filmtrailer.hu (2011. augusztus 5)