John Wick úgy siklott keresztül előbb az orosz, majd az olasz maffián, mint kés a vajon, miközben visszaállította Keanu Reeves erősen megkopott renoméját. Nem hiába, a személyre szabott öltöny bizony öltöztet, a kortalan és kőarcú Mr. Reevest mindjárt akciófilmes ikonná fazonírozta. Amikor Jonathan harmadszor is nekiáll a „melónak”, egyetlen „rosszfiú” sem marad utána állva. Ahogy azt már megszokhattuk.
Keanu Reevesre akkor talált rá John Wick karaktere, amikor nem volt igazán jó passzban. Túl volt egy rendezői kísérleten (A tai chi harcosa) meg egy látványos, de meglepően súlytalan és üres blockbusteren (47 ronin), bár ha őszinték akarunk lenni, valójában évekre visszamenően megállt már alatta a Föld. Egy bérgyilkos kellett hozzá, hogy újra lendületbe hozza.
Így Reevest visszatöltötték Hollywood mátrixába, hogy az Alvilág Neójaként semmibe vegye univerzumának törvényeit. Egy eb miatt az egész orosz maffiát kiradírozzák New York bűnnel rajzolt városképéről, amelyen Mr. Wick véres ceruzával jelölte meg a saját tartózkodási helyét.
Az oroszok után az olaszok is bepróbálkoztak kedvenc bérgyilkosunknál egy behajthatatlan követeléssel, amelynek nyomán John Wick hullahegyen gázolt föl – vagy le, nézőpont kérdése – az alvilági vezetőséget megtestesítő Felső Körig, hogy középső ujjával „tiszteletteljesen” bezörgessen. Szinte már evidens, hogy a folytatásban mi következik: a nadrágját a térdéig letolva végzi a „nagydolgát”, egyenest a Felső Körbe.
In medias res
A harmadik rész ott kezdődik, ahol az előző véget ért: miután minden alvilági szabályt megszegett, ezért kiközösítették, a renitens John Wick most szabad, kívánatos prédájává válik a világ valamennyi bérgyilkosának. Nincs többé biztonságot jelentő „ház” – a béke szigetei, azaz a Continental-szállodalánc ajtajai bezárulnak előtte. Wickre, a két lábon járó vérdíjra minden sarkon lesben állnak. Kihez forduljon? Ő is ott keres menedéket, ahol mindenki más: otthon.
A lénye legmélyén megbúvó Mátrix-fétises Neo elvezeti a Forráshoz.
Wick szembesül a lehetetlen döntéssel, ami ráébreszti: bármerre induljon is, a bűn útjára kell lépnie. Hát, így megy ez alvilági körökben: „Amikor már azt hittem, kint vagyok, ezek mindig visszarántottak.”
Táguló univerzum
A John Wick saját kis fantasyvilágot teremtett. Csakhogy a bűn társadalma is csak szigorú szabályok szerint lehet működőképes, ami nem feltétlenül jelent egyben életképest is. A harmadik felvonásban ennek a visszásságaira próbálnak rámutatni az alkotók, meg arra, hogy az élet maga a káosz.
John Wick világa önmagába hajlik vissza, csaknem parodisztikusan. A bűn nem kifizetődő – mondják egy bűnre épülő társadalomban. Ha a törvények megdőlnek, az embernek csak a belső iránytűje marad. Wickéhez pedig egy egész társadalomét hozzá lehetne igazítani.
A harmadik etap tehát nemcsak fizikailag, hanem metafizikailag is tágítani próbál a John Wick-univerzumon, a kérdés az: minek? Akárhogy csűrjük-csavarjuk ezt a sztorit, akkor is csak B filmes alap: adott egy bérgyilkos, aki minden, elébe kerülő „rosszfiú” élete fonalát elvágja, mint valami túlbuzgó párka, és mindezt persze a legváltozatosabb módokon teszi.
