Látványos, kosztümös történelmi fantasy taglalja a britek római megszállását, rengeteg misztikummal, intrikával és vérrel. Különlegességét az adja, hogy a brit társadalom már kétezer éve is feminista elveket vallott: fontos szerephez jutottak a női harcosok, akik az északi népek elfogadott és elismert katonái voltak. Sőt, még a partnerüket is lecserélhették, ha megunták. Ez azonban nem menti fel a Britanniát a hibái alól.
A Trónok harca utolsó évada végül csak átcsúszott a következő évre. Remélhetőleg nem azért, mert George R. R. Martinnak, az eredeti regénysorozat írójának árnyéka vetült a televíziós szériára, aki immár évek óta csak húzza-halasztja a papír alapú folytatást. Mindenesetre az HBO-nak sürgősen ki kellett töltenie valamivel az űrt, amely a kosztüm-erőszak-intrika aranyháromszögéért a televízió elé hétről hétre elzarándokló nézők lelkében nyílt. Ugyanakkor nem lenne tisztességes az HBO műsorán helyet kapó, új, „szandálos” sorozatot pont a Trónok harcával összeméricskélni. Már csak azért sem, mert a Britannia ildomosan a britek válasza a Vikingekre, a History Channel zászlóshajójának számító történelmi televíziós sorozatra.
Miközben a Vikingek négy évadon keresztül erősen építkezett egyetlen központi karakter köré Ragnar Lothbrok viking uralkodó személyében, addig a Britannia több szálon fut neki a mítoszteremtésnek. Időszámításunk szerint 43-ban római légiók várakoznak átkelésre Galliából a Brit-szigetekre, élükön az erős kezű, könyörtelen Aulus Platius hadvezérrel – Pannónia volt helytartójával –, aki nem minden hátsó szándék nélkül készül a partraszállásra. Eközben a brit törzsek egymással civakodnak, köztük különösen a canti és a regni klán fúj egymásra. Még a láthatáron felbukkanó közös ellenség sem készteti őket összefogásra, amelyet Róma nem rest kihasználni. A magasan a klánok fölött álló druidákat a törzsi villongások nem igazán hozzák lázba; az istenek szószólóinak tekintete a földöntúli szférákat fürkészi. A főpap olyan hatalmas hálót sző, amelyet egy törzsfő sem képes átlátni. A rómaiak megzavarják a nyári napforduló éjszakáján a nővé avatás rítusát, amelynek következtében egy leánygyermek név nélkül a felnőtté válás küszöbén reked. Egy kitaszított druida veszi szárnyai alá, és elindulnak a legendává válás útján.
Nem érdemes a történelmi hűséget számon kérni a sorozaton, bár a kiinduló helyzet – Platius inváziója – valóban megtörtént, még ha a kibontott részletek sokszínűsége inkább csak a forgatókönyvírókat „dicséri”. És más nem is, ugyanis a Britannia legnagyobb problémája maga a szkript, amely előre kiszámíthatóan görgeti a cselekményt: lennének ugyan „váratlan” fordulatok, ám nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy jó előre tisztában legyünk a történet alakulásával. A fináléra némiképp sikerül összekapniuk magukat az alkotóknak, ami kimerül abban, hogy nem az etap elején, hanem négy-öt perccel a megtörténte előtt kerülünk képbe egy-egy csavarról.
Talán ebből kifolyólag nem erőlteti meg magát különösebben a széria egyik húzónévnek szánt szereplője, Kelly Reilly, aki apatikus nyugalommal helyezkedik bele a kelta amazon hercegnő figurájába, öntörvényűen robogva át az epizódokon. Még a béna szerelmi szál sem képes visszafogni szabadságvágyát, legfeljebb egy druida vértől iszamos ujjai, amelyek sztoikus egykedvűséggel málházzák fel a felelősség terhével.
