Ha azt mondom, Jared Leto, a legtöbben rávágják: az az álomkék szemű pasi, hosszú hajjal, akire szinte rá sem lehet ismerni a filmszerepeiben. Ő a pohos Paolo Gucci, a tébolyult Joker vagy a transzszexuális prosti a Mielőtt meghaltamban. Éppoly elkötelezett előadóművész, mint amilyen zenész-dalszerző, aki fél perc alatt elröpít minket a Marsra. Mindig más arcot villant felénk a vászonról, és zavarba ejtő stílusa maga az ember. Jared Leto ma ötvenéves!
A kedvenc Jared Leto-filmem a Mr. Nobody. A belga rendező, Jaco Van Dormael 2009-es egzisztencialista drámája európai koprodukcióban készült, és középpontjában a döntéseink, és azok következményei állnak. Mr. Nobody egy idős úr a nem túl távoli jövőben, amikor a tudomány már legyőzte a halált. Az emberiség a halhatatlanság birtokában kíváncsian fordul az utolsó haldokló felé: vajon ki ő? Mi a története? Mr. Nobody múltja pedig megelevenedik előttünk, de egyszerre több életutat vázol föl párhuzamosan, időben és térben ugrálva keresi a választ, hogy élete sorsfordító pillanataiban valóban a legjobb döntést hozta-e meg, és ezzel a lehető legjobb életet választotta-e. Elgondolkodtató, filozofikus és kissé mélabús történet a szerelem és a választás hatalmáról, amelyben Jared Leto a címszerepben brillírozik.
A Mr. Nobody valahol Leto élete kicsiben: örök harc a rockzenész és a filmszínész énje között, miközben – elérhetetlennek tűnő – célja teljes szabadságvágyának a megélése.
„Ez a két út eléggé különbözik, de mindkettő kreatív forrásból ered. A színpadon azonban nem játszom szerepet, ott inkább önmagam vagyok” – nyilatkozta.
Method Acting
Leto első igazán átütő alakítása nem a millenniumi Rekviem egy álomért leépülő heroinfüggője volt, amit előszeretettel nevez meg a fáma, hanem három évvel korábbi főszerepe a Harc a másodpercekért című sportfilmben, amelyben Steve Prefontaine olimpiai hosszútávfutót alakította. Ebben a közepes életrajzi filmben mutatta meg először, milyen elrettentő elköteleződésre képes: hat hét edzés után állt kamerák elé, és ezalatt nemcsak Prefontaine gesztusait és a hanghordozását sajátította el, hanem a futóstílusát is. Nem lehet megkülönböztetni őket a pályán, és ez bizony felér azzal, amit Taron Egerton művelt a Rocketmanben, amikor maga énekelte föl Elton John dalait.
Jared titka a felkészülésben rejlik. Ezt az előkészítő időszakot egy nyomozáshoz hasonlítja, mint amikor a detektív tényeket hajkurász, majd az összeszedett információ kilencven százaléka megy is a levesbe. De a maradék tíz százalék aranyat ér!
Mondjuk, egy Oscar-szobrocskát.
Ez űzte a Rekviem egy álomért főszerepét megelőzően New York utcáira, ahol heteket töltött el fedél nélküli drogosok társaságában. Huszonnyolc kilót fogyott, hogy minél élethűbben bemutathassa heroinfüggő karakterének fizikai leépülését. A végeredmény állkoppantó! Darren Aronofsky második nagyjátékfilmje – a Trainspottinggal szemben – felér egy drogprevencióval. Főleg, hogy Ellen Burstyn Oscar-díjra jelölt alakításában érzékletesen mutatja be, hogy a függőség nem válogat: jóravaló embereket is magával ragadhat a pokol.
