Stephen Kingnek a fiával, Owennel írt új regénye olyan, mint egy áldozatbemutatás a feminizmus oltárán. Egy megkésett tiszteletadás a nők előtt, egyben politikai állásfoglalás a férfiaktól. Kár, hogy hemzseg a sztereotípiáktól, a leegyszerűsítéstől és a kliséktől. Nesze semmi, fogd meg jól!
Álmodtunk egy világot
Képzelj el egy új világot! Pasik nélkül. Na, ne egy utópiát! Inkább egy olyat, ahol a túlélésért éppúgy meg kell dolgozni, de mindent elölről kezdhetsz, tiszta lappal. És legfőképpen úgy, ahogyan akarod. Nem dumál bele senki. Nem kell igazodni senkihez. A fickók persze hiányoznának – na, az agresszivitásuk nem! –, de ez a hiány nem lenne egyszersmind felszabadító? Mintha hatalmas teher gördülne le a vállaidról. Előbb-utóbb talán a szégyen érzését is elmosná az idő, ami abból az örömből fakad, hogy végre valami – a túlélés kulcsa – te vagy, és nem elsősorban a férfi kezében van.
Mert – ahogy egy régi amish mondás tartja: „A csók nem tart örökké, viszont a főzés igen.” A csókot pedig nyugodtan helyettesítsd be bármivel: az őszinteséggel. A tisztelettel. Vagy az egyszerű kedvességgel – mondja King és fia.
Lehetne ez az új világ olyan, ahol a szeretet csupán egyféle érzést takar. És nem „veszélyes szó, mint amikor férfiaktól jön. Gyakran nem ugyanazt értik alatta, amit a nők, amikor kimondják. Néha úgy értik, ölnének érte. Néha, amikor kimondják, valójában nem jelent semmit.”
Lehetne ez a hely olyan, ahol a nők nem másodrendű állampolgárok. „Egy kislány egyedül mehet haza sötétedés után is, és biztonságban érezheti magát. Ebben a világban egy kislány tehetsége éppúgy növekedhet, mint a csípője és a melle. Senki nem töri le már bimbójában.”
És előbb-utóbb persze „lesznek férfiak is – jobb férfiak, akiket csecsemőkoruk óta nők neveltek fel, egy nőkből álló közösségben, olyan férfiak, akiket megtanítanak arra, hogy ismerjék meg önmagukat és a világot.”
Vajon egy olyan világnak, amit a nők indítanak újra, több esélye volna arra, hogy biztonságosabb és igazságosabb legyen? És miután részt vettél a felépítésében, megélted a virágba borulását, visszatérnél-e még valaha abba a másikba (a férfivilágba), amit anno magad mögött hagytál?
Férfivilág
A Csipkerózsikák helyszíne egy álmos amerikai kisváros, és a vonzáskörzetéhez tartozó női fegyház. Rendhagyó mikrokozmosz ez, ahol a nők rács mögött is szeplőtlenebbek, mint a férfiak a sitten túl. A börtönben sínylődő remény rabjai mindannyian csupán áldozatok (a sorsé és a társadalomé), de mindenekelőtt kivétel nélkül a férfiaké.
A konzervatív családmodell szelleme lengi be a tájat, ahol a férj/apa szava szent, és a jó asszony „vagy helyesel, vagy befogja a száját”. És ha mégsem, a férj/apa keze gyors, ravasz és a nyoma kurvára fáj. Itt a homofóbia kart karba öltve jár a rasszizmussal, és közeli cimborájuk a primitív ostobaság. „Ha az ember nem tapogatta meg a pincérnőt, csalódást okozott neki. Ha az utcán nem fütyült egy nő után, a nő eltűnődött, mi a fenéért öltözött ki egyáltalán. Azért öltöznek fel, hogy levetkőztessék őket, ez egyszerűen tény. Mikor fordított ekkora hátraarcot az egész női nem?” Ó, az a mindent leegyszerűsítő férfi nézőpont!
Amikor a pasi „lelke mélyén attól fél, az asszony azonnal kihasználja a gyengeség legapróbb jelét is, feszítővassá változtatja, felhasítja vele a mellkasát és megeszi a szívét. Az ő érzékeny szívét.”
Abúzus, családon belüli vagy épp szexuális erőszak, mérhetetlen arrogancia, és ha más nem jut, ott a tipikus férfiúi önérzet… Kingék hol ide, hol oda sóznak egy-egy lapáttal, makulátlan legény nincs is e vidéken. Nincs mit tenni, ez a (férfi) világ megérett a pusztulásra.
