Neill Blomkamp 2009-es District 9 című sci-fijében a dél-afrikai valóságból merített, amit ügyesen – és stílusosan – fazonírozott át egyedi atmoszférájú, látványos akciófilmmé, s mindezt a blockbusterek költségvetésének töredékéből. Nem csoda, ha ezek után piedesztálra emelték, s mindenki kíváncsian várta, hogy a legújabb, A-listás sztárokkal megtűzdelt, az előző filmjénél közel négyszer drágább szuperprodukció keretében mit fog letenni az asztalra. A film sztorija újabb társadalompolitikai aktualitást helyez középpontba, s annak hosszú távú következményeivel a távoli jövőben szembesít minket, s ad ezáltal neki új dimenziót.
A kiinduló helyzet több, mint pazar: 2154-re a szegények és a gazdagok közti szakadék csaknem áthidalhatatlanná nő: akinek van pénze, az a Föld körül keringő űrállomás, az Elysium vendégszeretetét élvezi, ahol szinte elképzelhetetlen luxuskörülmények között, egészségben élhet, míg a túlnépesedett felszínen az emberiség nagyobb része elképesztő nyomorban és betegen tengeti életét. A Földön lézeng Max is, aki ex-bűnözőként épp próbaidejét tölti, s próbál megjavulni. Mintapolgárként minden nap bejár a gyárba dolgozni, s távol tartja magát a bajtól, bár a szája néha eljár, ami állandó konfliktusforrást jelent a robotok által helyettesített rendőrökkel. Egy nap azonban baleset éri a munkahelyén, s hátralévő napjai meg vannak számlálva. Csak az Elysiumon remélhet gyógyulást, és ezért bármire hajlandó. S épp adódik egy munka, ami kellően mocskos, hogy valakinek megérjen egy potyajegyet a Boldogok Mezejére!
Blomkamp maga írta a film forgatókönyvét – szemben a District 9 szkriptjével, ahol volt egy társírója –, s bár a film alapötlete kitűnő, valahogy a játékidő előrehaladtával az egész történet felhígul. Lassan-fokozatosan veszíti el minden sava-borsát, kikerülve azokat a morális pocsolyákat, melyekbe a District 9 páros lábbal belecsobbant, hogy pusztán látványos szuperprodukcióvá üresedjen ki. Ott viszont megállja a helyét, sőt, az élvonalba emelkedik, de a helyzet az, hogy a District 9 alkotójától jóval többet várunk el, mint egyszerű iparosmunkát. Nagyon úgy tűnik, hogy Blomkamp esetében is érvényesül a hollywoodi alapszabály: minél több pénzt pumpálnak bele egy produkcióba, annál inkább szeretik fogni és vezetni a rendező kezét. Legalábbis szeretném ezt hinni, s a legtöbb példa ezt igazolja.
Az is tény persze, hogy a pénztelenség kedvez a kreativitásnak. Legjobb példa erre a District 9 áldokumentarista zsánermixe, ami kitűnően összefoglalta nekünk az alaphelyzetet. Mennyivel kreatívabb ez a megoldás, minthogy kiírjuk a vászonra, amit a nézőnek induláskor tudnia kell? Nem beszélve a kissé giccsesnek ható gyerekkori szálról?
A film akciójelenetei kitűnőek, Blomkamp már az előző filmjében is megmutatta, milyen remekül ért a pusztításhoz. Különösen jól sikerültek a meglehetősen naturalistán ábrázolt traumás sérülések képre vitele, ami miatt vastagon fogott a Korhatár Bizottság ceruzája. A kézitusák viszont kevésbé élvezetesek, túl közelről vannak fényképezve, és feszesre vannak vágva, a nagy kavargásban néha elég nehéz kivenni, hogy mit is látunk. Ez kissé meglep, hisz mind Trent Opaloch operatőrt, mind Julian Clarke vágót korábbi munkájáért (na, mi volt az? Naná, hogy a District 9!) BAFTÁ-ra jelölték (Clarke-ot Oscarra is). A leamortizálódott Föld és a paradicsomi Elysium közti kontrasztot viszont nagyszerűen sikerült érzékeltetniük, bár az előzetesekben látott képeken kívül azért többet is mutathattak volna nekünk mindkettőből.
Matt Damon kielégítően hozza Max figuráját, nem különösebben kiemelkedően, de a jeleneteit tökéletesen uralja. Jodie Foster egy kicsit háttérbe szorul, több vászonidőt is elbírna, és szinte semmit nem tudunk meg igazán a karakteréről. A nagy meglepetést Sharlto Copley szállítja, aki korábbi csetlő-botló, nyüzüge figuráitól (District 9 Wikusa vagy A szupercsapat Murdock-ja) annyira távol eső karaktert tol bele a képünkbe, hogy alig ismerünk rá. Kruger szerepében pszichopata vadállat, ezt alátámasztja a fizimiskája is. Ugyanakkor róla sem tudunk meg semmit. Az Elysium – Zárt világ alapvetően egy főszereplő-centrikus film, mindenki más papírmasé figura mellette.
Blomkamp minden bizonnyal nagy James Bond rajongó, imádhatja Q technikai kütyüit. Ahogy a District 9-ban feltűnnek új fegyverek, úgy az Elysium – Zárt világban is: nem szívesen állnék egyik csöve elé sem. Azt hittem, kicsit nagyobb szerepet kap a Max-re erősített váz – természetesen megvan a maga funkciója, de jobban ki lehetett volna használni.
A felsorolt negatívumok ellenére is remekül szórakoztam a filmen. Tény, hogy némi elfogultság is dolgozik bennem: nagyon bejön a harmadik világ országait idéző leamortizált környezet, ahol posztapok toldozott-foltozott technikai kütyükkel próbálnak a szereplők túlélni… ha valaha megfilmesítenék a Fallout számítógépes játékot, Blomkamp kezében biztonságban érezném a produkciót. Az Elysium – Zárt világnál maradva – kicsit előreszaladtam – , akiknek bejött a District 9, azoknak nyugodt szívvel ajánlom ezt is moziban való megtekintésre, még akkor is, ha nem éri el az utóbbi színvonalát… épp ezért mindenfajta elvárás nélkül üljünk be rá, s akkor jól fogunk szórakozni! Blomkamp időközben készül a következő sci-fijére, reméljük, hogy abban ismét fel meri vállalni valódi (viziló) énjét, s megmutatja (a hátáról), amiért igazán szerethetőek a filmjei: legyen bármilyen sz@r is a helyzet, a változás akár egy igaz emberrel is elkezdődhet!
Publikálva: filmtrailer.hu (2013. augusztus 16)