Amíg Stephen King féltéglányi kötetekben ereszkedik alá a lélek mélyére, addig a fia, Joe Hill egyszerűen csak meglékeli a koponyánkat. Szerencsénkre nem esett messze az alma a fájától, és ahogy az atyának, úgy a fiúnak sem kell a szomszédba mennie egy kis jeges borzongásért. A Fekete telefon Hill korai zsengéje, amelynek adaptációja tizenhét évig váratott magára, hogy végül a mozivásznon is felcsörgesse a holtakat, és előcsalja Ethan Hawke-ból a gonoszt.
Joe Hill 2005-ös bemutatkozó novelláskötete idén jelent meg magyarul, pont az egyik elbeszélés, a Fekete telefon adaptálása apropóján. A gyűjtemény igazán impozáns, széleset merít ugyanis a lélektani horror, a fantasztikum és az abszurd zsánerei mellett a szépirodalomból is. Hillnél nem csupán képregényben talál a kulcs a zárjára: a szerző – Neil Gaimanhez hasonlóan – kész elmosni a dark fantasy műfaji kereteit éppúgy, ahogy a formai határokat.
Míg King a lélek mélyére ás, addig a fia folyton meglep minket. Nincs ez másképp a „Fekete telefon”-nál sem: hiába ismerjük minden egyes alkotóelemét, amit Hill végül összerak belőle, arra nem számít senki. Az ő telefonja a pokolban cseng ki.
Scott Derrickson író-rendező egy halom közepes horrorfilm után Ethan Hawke-kal festette falra az ördögöt a Sinisterben, ami – azóta tudományosan is bebizonyosodott – minden idők legijesztőbb filmje. Nem csoda, hogy a Marvel Stúdió rábízta Doctor Strange vizuálisan pazar bemutatkozását. A Fura Doki sikere pedig megnyitotta előtte az őrület multiverzumát, ám Derrickson – személyes indíttatásból és kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva – végül nem lépett be a kapuján. Helyette a veterán Sam Raimi idézte meg a horrort a Marvel moziverzumában. Mi az tehát, ami eltérítette attól, hogy úttörő legyen a legnépszerűbb képregényfilmes stúdiónál?
Élete legszemélyesebb filmje.
Csókolom, Stephen King kijöhet játszani?
Az alig 24 oldalas novellában persze nincs benne egy százperces film. Ezért Derrickson tengernyi klisét lapátolt össze a társforgatókönyvíró C. Robert Cargillel, akivel már a Sinister és a Doctor Strange sztoriján is együtt dolgoztak.
A ’70-es évek végére helyezett cselekmény gyerekperspektívából mesél az emberrabló Portyázóról – így emlegeti a média –, aki nagy körültekintéssel szedi fiatalkorú áldozatait. Ám itt a gyerekgyilkos fenyegető jelenléte sem tűnik kuriózumnak, beleolvad az amerikai kisváros miliőjébe, ahol az erőszak utcai, iskolai és családon belüli változata is a mindennapos esemény.
A tizenhárom éves Finney csak annyit akar, hogy hagyják békén: az erejüket a számbeli fölényükből merítő riválisai a suliban, az önsajnálatból a piába és a tettlegességbe menekülő édesapja pedig otthon. „Előbb-utóbb ki kell állnod magadért” – mondja Finney-nek a valóságos kis Rambo haverja, Robin, és erre persze nem is kell sokat várnunk: hamarosan a Portyázó pincéjében kell megküzdenie a túlélésért.
Finney egyetlen valamirevaló támasza a húga, Gwen, akivel véd- és dacszövetséget kötnek az egész világ ellen.
A „Fekete telefon” legfontosabb üzenete, hogy az eltéphetetlen testvéri kötelékre mindig lehet számítani. Rábízhatod akár az életedet is.
