A Gyilkos Joe plakátja elsőre bűnügyi krimit ígér, az előzetese (lásd: lent!) sötét hangulatú thrillert. Mindkettőben van némi igazság, de egyik sem készít föl igazán arra, amit valójában nyújt. Igazi műfaji sokszínűség jellemzi, bűnügyi és thrilleri kettőssége mellett erős drámai hatásokkal dolgozik, amit nyakon önt némi éjfekete humorral. Ugyanakkor rendkívül mocskos és bizarr, miközben a felszín alatt egy közel tökéletesre csiszolt gyémánt: hideg és kemény! Ez az a film, amiben Matthew McConaughey lemegy kutyába és ez kegyetlenül jól áll neki!
William Friedkin neve a köztudatban nem ragadt meg, inkább filmes berkekben cseng jól. De ha két legismertebb és legméltatottabb munkáját, az Ördögűzőt és a Francia kapcsolatot megemlítem, az már talán lényegesen többet mond: az előbbiért csak jelölték Oscar-díjra, utóbbiért zsebre is tehette az arany szobrocskát. A mester sosem volt tétlen, bár e két filmjének sikerét nem sikerült felülmúlnia, sőt, igazából megközelítenie sem, az hangulatteremtésben még mindig a legjobbak között tartják számon. Az új évezredben olyan filmek kerültek ki a kezéből, mint A bevetés szabályai, a Veszett vad vagy a Bogár, majd hosszas hallgatás után a Gyilkos Joe, ami két év késéssel érkezett meg 2013-ban a hazai mozikba. Utóbbi két munkája Tracy Letts drámaíróval közös projektjeként látott napvilágot: Letts saját színdarabjait írta át szélesvászonra.
Letts hamisítatlan stílusa átüt a vásznon, amit Friedkin kiváló érzékkel ragad meg, és festi meg általa a film szinte kézzelfogható atmoszféráját. A lakóautópark közepén élő család a lét peremén tengődik. Az apa szerelőműhelyben gürizik, a mostohaanya sztriptíztáncosnő és felszolgáló a közeli bárban. Dottie, a lányuk a „szőke nő” tipizált archetípusa, akinek együgyű ártatlansága mögött mélyebb családi trauma áll. Ezt erősíti meg a már a maga lábára állt Chris, Dottie testvérének – aki drogdílerként próbál boldogulni az életben – egészen morbid ötlete: tegyék el kevésbé szeretett édesanyjukat láb alól az 50.000 dolláros életbiztosítása miatt. A lepattant kis család semmi kivetnivalót nem talál az ötletben, s így apa, mostohaanya és Dottie is lelkesen rábólintanak. A néző eközben csak kapkodja a fejét: ez most mi?! A film ugyanis olyan sötét és lehangoló komorsággal indít, hogy ezzel a frivolnak tűnő humorral az ember elsőre nem igazán tud mit kezdeni. Mindez azonban csupán a kezdet, a felszín karcolgatása, később Gyilkos Joe, a bérgyilkos képbe kerülésével fordulnak csak igazán bizarrá az események.
“Gyilkos” Joe Cooper látszólag tipikus texasi zsaru, azonban “szabadidejében” korrumpálható, azaz nem kívánt személyek likvidálásával egészíti ki szűkös keresetét. A kimért, jéghideg felszín alatt betegesen erőszakos jellem lappang némi bizarr szexuális aberráltsággal karöltve, ami csak lassan, fokozatosan nyilvánul meg, miután Chris felbéreli a gyilkosságra. Mivel Chriséknek egy vasuk sincs foglalót fizetni, így Joe Dottie-t kéri zálogként, s a szüzességét előlegként. Chris későn döbben rá, milyen sátáni üzletet kötött. Próbálná visszacsinálni a dolgokat, azonban Joe mind inkább rátelepszik a családra, s miután a dolgok nem az elvártak szerint alakulnak, mutatja csak ki igazán a foga fehérjét.
A Gyilkos Joe sztorija önmagáért beszél – nem épp a megszokott sablonok variálása folyik benne. A jelenetek képi ábrázolása elképesztően erős, Friedkin minden öncenzúra nélkül belemegy az erőszak, a szexuális aberráltság ábrázolásának különböző mélységeibe. Mindezt olykor látszólag öncélúan hosszan kitartott jelenetekben teszi, azonban a film minden egyes képkockája az egészen elképesztő csúcspont felé mutat, ami egyetlen hosszú, egy helyszínen játszódó (látszik, hogy színdarab-átirat!) Tarantino-i aprólékossággal tökéletes gyémánttá csiszolt jelenet: a békésnek induló családi vacsora fullad vérbő leszámolásba. A film “végkifejlete” ugyanolyan megdöbbentő, mint amilyen maga az alkotás – Friedkin magáévá tette a klasszikus mondást, miszerint a csúcson kell abbahagyni. Nos, ez olyannyira sikerül neki, hogy a Gyilkos Joe-ból pusztán maga a lezárás hiányzik. A néző látszólag valahonnan a film közepéből egy vágással a fekete semmiben találja magát, majd érkezik a stáblista.
A színészi munka közel tökéletes. A film abszolút sztárja természetesen Matthew McConaughey, akit sokféle szerepben szerettük már, de hasonlóban még sohasem láthattuk. McConaughey szereti saját határait feszegetni, erre tökéletes példa Gyilkos Joe figurája, de említhetnénk következő filmjét is, a The Dallas Buyers Club-ot, amelyben HIV-fertőzött szerepe kedvéért Christian Bale-hez hasonlóan megdöbbentő fogyást prezentál. Az édes Dottie szerepében Juno Temple-t láthatjuk, aki szintén remekül oldja meg figuráját, nem zavartatva magát, hogy több jelenetben anyaszült meztelenül kellett a kamera elé állnia. Az 50-es éveit taposó Gina Gershon tíz évet simán letagadhat, a Torontoi Filmkritikusok díját pedig minden további nélkül megérdemelte szerepéért. Thomas Haden Church kissé egyszerű ember figurája is teljesen rendben volt, egyedül talán Emile Hirsch játszotta túl Chris szerepét, ám őt az Út a vadonba óta szeretjük, így elnézünk neki némi ripacskodást.
Friedkin Gyilkos Joeját elsősorban ínyenceknek ajánlanám könnyű szívvel, akik belecsömörlöttek már a hollywoodi futószalagról lekerülő sablonos, tömeggyártott produkciókba, akik valami mást, valami különlegeset keresnek (s akik kíváncsiak rá, hogyan alkalmazható egy KFC csirkecomb szexuális segédeszközként). Ugyanakkor nem futamodnak meg némi vértől, mocsoktól és erőszaktól, s akiktől nem áll messze az elvontabb, lynchi, cronenbergi filmes vonal. S ha a film megtekintéséhez valaki a jelen sorok alapján kedvet kapott, azoknak – biztos, ami biztos – hadd idézzem Gyilkos Joe szavait: „Caveat emptor*”!
**a vevő kockázata / a vevő legyen óvatos
Publikálva: filmtrailer.hu (2013. február 21)