Sosem volt aktuálisabb Colson Whitehead A Nickel-fiúk című regénye, amelyben a Pulitzer-díjas író többek közt az egyén társadalmi felelősségvállalásáról is mesél. A közös ügy éppúgy rólad is szól, nem bújhatsz el előle!
Colson Whitehead A föld alatti vasút című regényével véget nem érő utazásra invitált bennünket az amerikai (rém)álom (gyapot)földjére, ahol (fehér) ember (fekete) embernek farkasa, és ahol zárójelek közé zárják a valóságot. A föld alatti vasút megfoghatatlan időtlenségével szemben A Nickel-fiúk hőseit időben és térben is bebetonozza a nemtörődöm rendszer a falakba, melyeket nem kívánatos személyük köré emel. Ezek a srácok még távozásuk után is a nevelőintézet rabjai maradnak: ki hat láb mélyen a Csizmadomb köves felszíne alatt, ki pedig lélekben reked zárt ajtók mögött, melyek talán soha többé nem tárulnak már föl. Isten hozott a Nickel nevelőintézetben! Ki itt belépsz, örökre velünk maradsz!
A föld alatti vasút materializált abolicionista mozgalmához hasonlóan A Nickel-fiúk is a valóságból merít: az Egyesült Államok legnagyobb nevelőintézete, a Dozier School for Boys több mint száz éves fennállásának vetett véget, amikor 2009-ben kiderült, hogy rendszeresen bántalmazták, kínozták, sőt, mint arról az iskola területén talált számtalan sír bizonyította, meg is gyilkolták a rájuk bízott fiatalokat. Whitehead regénye erre alapoz, és helyezi az ’60-as évek faji előítéletei ellen küzdő polgárjogi mozgalmak kontextusába egy fekete fiú történetét, akit bedarál az állami gépezet. Az író a regényében nemcsak a történelmi hátteret és a funkcióját tévesztett intézményt veszi górcső alá, hanem főhőse szemén át azt is vizsgálja, hogy egy elembertelenedett világban mi az, ami segíthet embernek maradni.
A könyv három részre tagolódik. Az első a történet főhősének bűnbeeséséről szól, amely – afro-amerikairól lévén szó – a világrajövetellel kezdődik. Elwood Curtis jóravaló, okos és széles látókörű fiatalember, aki Tallahassee szegregált, feketék lakta városnegyedében cseperedik föl. Whitehead ezt az időszakot olyan filmszerű elánnal festi le, amely az olasz-amerikai gengszterfilmek felnövéstörténeteire emlékeztet, mint amilyen például a Bronxi mese. Bár Elwood beleszületik a szegregációba, fejlett igazságérzete és intelligenciája nemcsak megláttatja vele a korszak fonákságait, hanem élete eseményein átszűrve sarkalatos és örökérvényű igazságok levonására késztetik.
„Elwoodot megragadta egy kód, dr. King pedig ennek a kódnak alakot és jelentést adott. Vannak nagy erők, amik a négereket akarják elnyomni, mint például a törvények, és vannak kis erők, amik téged akarnak elnyomni, mint például a többi ember, és mindezekkel szemben, a nagyokkal és kicsikkel szemben ki kell húznod magad, és megőrizned azt, aki vagy. Az enciklopédiák üresek. Egyesek átvernek, és mosolyogva adják át az ürességet, mások pedig megfosztanak az önbecsülésedtől. Nem szabad elfelejtened, hogy ki is vagy.”
Elwood előtt szélesre tárja a kapuját a jövő, hogy aztán végérvényesen rácsapja a múlt. Fekete Ikarosz ő, aki magának akarja a Napot, de felemelkedése magában hordozza a bukását. „Rosszkor, rossz helyen” – a kisiklott afro-amerikai sorsok sírfelirat-sablonja. Folyományaképp Elwood a Nickel vendégmarasztaló falai közé kerül.
„Amikor csak egy fehér ember magadról kérdez, át akar baszni.”
