Kerekes Vica nem a hab az új magyar romantikus vígjáték tetején, hanem a krém, ami az egészet összetapasztja. A Hab se nem sárga, se nem savanyú, és a miénk.
Az év legédesebb vígjátékaként aposztrofált Hab cukorsokként robban be a mozikba, és a magyar rögvalósággal eltelített nézőket habkönnyű álmokra csábítja. Hogy ezek a filmtörténet legreménytelenebb szerelmespárjairól elnevezett tündértorták formájában kerülnek kiadagolásra a pasztellszínekben fürdő mesecukrászdából, már igazán csak részletkérdés. Lakos Nóra filmrendező pedig pont az ilyen részletek rabja, ezért kerüli el filmje, hogy giccsbe fulladjon, és szerelmespárja a végére épkézláb lezárást kapjon, és ne holmi „meseautózást” a mályvaszínekben pompázó naplementébe.
De ne rohanjunk ennyire előre! Kerekes Vica karakterének előbb meg kell járnia a cukormentes mélypontot, mielőtt felszínre küzdi magát parfékon és habcsókokon. Ezt bizony legjobban Mácsai Pál bánja, aki teáskancsóként veszíti el legnemesebb részét. Eh, de már megint! Szóval, a kiindulópontunk Dóra, a csinos, harmincas szingli, aki nemrég lépett túl a Nagy Szerelmen… illetve dehogy lépett, benne rekedt egy kapcsolatban, pár nélkül. Dóra minden energiáját és mérhetetlen csalódottságát a cukrászdájába öli, így talán nem is csoda, ha azt hamarosan sütiformában lakják be a reménytelen filmes szerelmespárok. Dóra az üzletben sem szerencsésebb, mint a magánéletben: a továbblépéshez bizony „tőke” kell!
A támogatást azonban a cukorsziruppal fölfestett alternatív valóságban sem osztják könnyen: a tekintélyes pénzdíjra csak családok pályázhatnak, így Dóra végső elkeseredettségében hazudik egyet magának. Cseberből vederbe kerül, amikor prezentálnia kell, ezért záros határidőn belül családot verbuvál az unszimpatikus családi ismerős és a koravén szomszéd kisfiú személyében.
A Hab a Családi üzelmek találkozása a magyar kommersz romkommal és egy cukrászdányi olvadt pillecukorral. Szinte már-már törvényszerű, hogy az egészet egy szerelemlaboratóriumban próbálják kikeverni, ahol a szív helyett az ész a menő, és lakmuszpapír dönt a szerelemről. Ehhez persze Kevin Costner Robin Hoodjának – vagy legalábbis a zenéjének – is lesz egy-két keresetlen szava.
Kerekes Vica szinte lubickol a szerepében. Valljuk be, jól áll neki a Hab, öltözteti. Szemben a többiekkel, akiket nem. Vica olyan, mint a gőz a szaunában: mindenki mást kitakar a képből. Még cinkostársai: a kamuférj Mátray László, és „mindenki” Lacikája, Gyarmati Erik azok, akik körvonalazódni látszanak, és ezzel kellemes a csalódás. A többiek papírmasé figuraként képtelenek kitörni a forgatókönyv kétdimenziójából.
A történetben felvázolt családi archetípusok végletességükből kifolyóan megfáradtak és elcsépeltek, az ábrázolásmódjuk – nem a színészi játék miatt – egysíkú, néha már-már visszatetsző. Így amikor a saját önzősége és korlátoltsága Dóra karakterének is végre nyilvánvalóvá válik, igazából nincs jelentősége, mivel nem tudunk azonosulni a többiekkel. A film az első drámai tetőpontig – a nagy love labos lelepleződésig – egészen szórakoztató, aztán szétesik az egész, és erőltetetté válik, hogy csak a film végére álljon össze megint.
A Hab profin kivitelezett alkotás, az ízes bevonó alatt azonban száraz a tészta. Több kreativitás és kevesebb sablonmegoldás – a forgatókönyvön lett volna még mit csiszolni: csak remélni merem, hogy nem a Nemzeti Filmintézet szakmai kohója szárította ki ennyire ezt a matériát. Remek a film zenéje – bár lehetne hangsúlyosabban is jelen -, és üdítő a vizualitása a reklámfilmes képi világ után, ami általában a magyar kortárs romkomok velejárói.
A Hab a maga könnyed módján az elengedésről és az elfogadásról mesél: a nem működő, valamint a túlidealizált szerelmet is hagyd a francba, és adj teret valami újnak. Az igazi, lehet, hogy ott van az orrod előtt, csak a felhőkön lépkedve nem botlasz bele. Vagy épp ellenkezőleg, befelé merengve akaratlanul is belerúgsz. Te sem vagy tökéletes. Úgyhogy a hozzád passzolót se azok között keresd!
Megjelent: papiruszportal.hu