Justin Lin filmrendező Dieseles autóstól a mélybe rántja a Halálos iramban-szériát. Lesz ez még így se!
Engem is elkapott a láz (na, nem a sertésinfluenza!), ami valószínűleg az egész Egyesült Államokat magával ragadta, és elképesztő filmes nyitányt produkált a mozipénztáraknál. Talán a Death Race című trash mozi is hozzájárult (esetemben biztosan) a CGI-mentes, adrenalintermelő, hajmeresztő, kaszkadőr-csontokat ropogtató autós karamboljaival. Valami hasonlóan őrült akcióorgiát vártam a Halálos iramtól is, megspékelve egy kis (egye-fene) számítógépes látvánnyal és még több autós üldözéssel. Még a Halálos irambant, a széria első részét is újranéztem – egyrészt hogy képbe kerüljek, másrészt vágyva valami agykikapcsolós, pörgős, csihi-puhi bűnös szórakozásra.
Az első rész újrája kapcsán aztán újra szembesülnöm kellett azokkal a hibákkal, amelyek anno elvették a szám ízét a szériától: a nem túl eredeti történet (Holtpont, autókkal!) és az unalmas, kopott, meglepően rossz CGI (lásd: gyorsasági verseny!), valamint a kevés akció. Persze a negatívumok mellett meg kell említeni Rob Cohen-féle film jó oldalait is: az a kevés akció azért ott van a helyén, a rablásos jelenetek szépen kivitelezettek, nem beszélve a Dodge Charger megreptetéséről (igazi adrenalinpumpáló katarzis!). A Halálosabb iramban – a széria 2. darabja – hatalmas csalódás. A Tokiói hajszát bizony már meg sem néztem.
Vin Diesel a Pitch Black Riddickjeként lopta be magát a szívembe, ahogy kiírtotta egy bolygó fél populációját, mindezt olyan vehemenciával, amit tanítani kellene. Azóta sokféle szerepkörben kipróbálta magát, de mindig vissza-visszatér a „macsó ímidzshez”: kár elrontani, ami amúgy frankón működik.
Rögtön a film eleje ütős – már-már ismerős – kamionos rablással (mi mással?) kezdődik. Az iram halálos (muhaha) – megnyugodva dőltem hátra, hogy ha rögtön az elején ötösbe kapcsolunk, akkor nagy baj itt már nem lehet. A nyitójeleneten kívül még Walker üldözéses szcénája élvezetes (végigrohannak utcákon, házakon, tetőkön, üvegtáblákon, embereken), akaratlanul is Joe Carnahan Narkó című filmjét juttatván az ember eszébe (ha igazán kemény akciófilmre vágysz, csak ajánlani tudom!), bár az abban látható üldözéses jelenet (narkós díler nyomába erednek egy kézikamerával), überelhetetlenül fog beleégni a retinádba.
A városi gyorsulási versenynél szinte tűkön ültem, képzeletem vetítővásznán a Need For Speed videojáték jobb autós jelenetei (a kopók felvillanó villogói, fülbántóan harsogó szirénák, a Bad Boys II. látványos autós üldözését lepipáló hatalmas CGI-orgia képei) elevenedtek meg… és baromi nagyot kellett csalódnom. Ráadásul innentől kezdve lejtmenet a film. A földalatti autósüldözés a sok kapkodóan megvágott „közelitől” totál élvezhetetlen, a lezárása pedig harmatgyenge – hát hol a Dodge szárnyrakapásához hasonló mesteri katarzis?!
Szomorú, hogy az első rész koppintott forgatókönyvét sem sikerült felülmúlni. A karakterek meglepően hiteltelenek, és elsősorban nem a színészek miatt: Michelle Rodriguez Letty-ként alig kap szerepet, Vin Diesel Domját pedig sikerült átgyúrni egy meglepően jellegtelen, két dimenziós, a játékidőt végigszenvelgő, agyatlan testépítővé. Miért kell megpróbálni drámát lopni egy olyan koncepcióba, amely eredetileg mentes minden drámától?!
A láz, ami a film kapcsán kezdetben elkapott, a játékidővel fordított arányban csökkent, majd tovatűnt. Újabb egetverő bukta született, aminél a Death Race trash movie – szintén nulla történet, csak a Halálos irammal ellentétben nem is filóznak rajta, hogy legyen – is jobban sikerült. A film vetítését követően az első részhez méltó igyekezettel hagytam el a nézőteret… halálos iramban.
Megjelent: filmstrip blog