A második világháború végén a nácik legértékesebb foglyai – államfők és katonatisztek, német összeesküvők és családtagjaik – váltak értékes túszokká az olasz Alpokban, miután összeszedték őket a lágerekből. Hitler parancsa világos volt: ha a helyzet romlik, haladéktalanul végezzék ki őket. És ezzel feszültséggel teli, már-már abszurd dráma zajlott le a hegyekben a fogvatartók és a fogvatartottak között. Ian Sayer és Jeremy Dronfield hiánypótló kötete izgalom és feszültség terén is kenterbe veri a legjobb hollywoodi produkciók forgatókönyveit, miközben bemutatja a második világháború eddig kevésbé ismert túszdrámájának történetét.
Az 1963-as A nagy szökés inkább állított a tettnek és az ember megalkuvásmentes konokságának emléket, semmint a történelem valódi hőseinek. John Sturges háborús filmklasszikusa egy szigorúan őrzött német hadifogolytáborból való rendhagyó szökés története a második világháborúban, amelyben Steve McQueen egy Triumph motorkerékpár nyergébe ül, Charles Bronsont pedig majd’ összenyomják a falak. Ám a „nagy szökés” a valóságban kevésbé volt drámai, hőseit pedig még névleg sem említik a produkcióban. Kitervelői közül is Roger Bushell repülőőrnagyról emlékezik meg a történet, míg Harry Day repülőalezredes személye, akinek elképesztően kalandos életútja inkább filmre kívánkozik, valamiért homályba vész. Ian Sayer és Jeremy Dronfield történeti munkája, a Hitler utolsó dobása amellett, hogy beavat minket az Alpokban lezajló túszdráma részleteibe, egyben igazságot szolgáltat Harry Day számára is.
A tradicionális katonacsaládból származó Day részt vett mindkét világháborúban: az elsőben tengerészgyalogosként szerzett érdemeket, amikor a csatahajója megtorpedózása után újra és újra visszatért a fedélzetre, két embert is kimentve a lángokból. Bátorságáért Albert-éremmel tüntették ki. A két háború között belépett a Királyi Légierőbe, a második világháború küszöbén vezérkari állást utasított vissza azért, hogy harcolhasson. Önként vállalkozott az első hadműveleti küldetésre, amelynek során – alig egy hónappal a háború kitörése után – a repülőgépét lelőtték, ő pedig német hadifogságba esett.
Azonban a drótkerítés sem tarthatta vissza: miközben rangidős tisztként átvette a parancsnokságot a németek RAF (Brit Királyi Légierő) foglyai felett, megállíthatatlanul szervezte mindenfelé a szökéseket. Ő is részt vett a háború első tömeges szökésében, amikor tizennyolcan törtek ki a Dulag Luft hadifogolytáborból 1941 nyarán.
Daynek legalább hét szökéshez volt köze – köztük a „nagy szökéshez”,
amelyért éppen csak sikerült elkerülnie, hogy egyike legyen a megtorlásul kivégzett ötven hadifogolynak. Helyette a sachsenhauseni koncentrációs táborba zárták.
Persze itt sem maradt tétlen: társaival 37 méteres alagutat vájtak az evőeszközeik segítségével, „talán az egyetlen menekülőjáratot, amelyet valaha egy náci koncentrációs táborból ástak.” Szökésük több mint egymillió rendőrt mozgósított birodalomszerte, és „több kellemetlenséget okozott, mint maga a nagy szökés”. Elfogása után a hadifogolytáborok „Houdinije” magánzárkába került, ahonnan az ominózus túszdráma nyitányaként más prominens foglyok társaságában szállították át előbb Flossenburgba, majd Dachauba.
