A lápkirály leányának írója, Karen Dionne új regényében, A bűnös nővérben a gyermekkori pszichopátiát a családtagok nézőpontjából vizsgálja. Milyen lehet egy pszichopatával együtt élni? Hol van az a végső pont, amikor egy anyának úgy kell döntenie, hogy a gyereknek talán jobb valahol tőle távol? A bűnös nővér egy testvérpár története, akik a társadalomból kiszakadva édeni állapotok közepette nőnek föl, ám ez korántsem garancia semmire, és az emlékeket gyakran megszínezik a gyermekkori traumák. Rachel a testvérével közös múltjukba vesző igazság nyomába ered, hogy megtudja, ki a bűnös szüleik korai halálában. A regény szerzőjét inspirációkról, motivációkról, váltott nézőpontokról és a pszichopátiáról kérdeztük – Dionne ráadásul még exkluzív fotókkal is meglepett minket.
Hogyan jutott eszébe, hogy a gyermekkori pszichopátiáról írjon könyvet?
Sok évvel ezelőtt egy baráti házaspár három testvért fogadott örökbe. A két fiatalabb gyerek jól érezte magát új otthonukban, de idővel a legidősebb fiún súlyos viselkedési problémák jelentkeztek – még a fiatalabb testvérekkel szemben is erőszakos lett. Végül, hogy megvédjék a másik két gyerek érzelmi jólétét és testi épségét, a barátaimnak a legidősebb fiút el kellett helyezniük egy intézetben. Számomra ez mindig is lehetetlen döntésnek tűnt. A barátaim mindhárom gyereket szerették. Hogyan küldhették el az egyiket? És mégis, bármennyire is szívszorító volt a döntésük, pontosan erre kényszerültek. Ezt a kérdést akartam megvizsgálni A bűnös nővér című könyvemben: mikor jut el egy szülő arra a pontra, amikor úgy érzi, nem bírja tovább, le kell mondania a gyerekről, akit szeret? Az, hogy a regényben a gyereket pszichopataként ábrázoltam, lehetőséget adott arra, hogy ezt a helyzetet a legszélsőségesebb formájában vizsgálhassam. A gyermekpszichopátia kutatása során sok olyan esetről olvastam, amelyek valóban felkavaróak voltak. Szívből sajnálom azokat a szülőket, akik ebben a szerencsétlen és nehéz helyzetben találják magukat.
A bűnös nővér az anya és a testvér szemszögéből íródott. Láthatjuk, hogy milyen nehéz Dianával az együttélés. A pszichopata fejébe azonban nem enged bepillantást. Ez tudatos írói döntés volt?
Mivel egy pszichopata hajlamos mindent feketén-fehéren látni, kevésbé érdekelt, hogy belelássak Diana fejébe. Inkább azt akartam megmutatni, hogy milyen hatással van a viselkedése a családtagjaira, akik emiatt olyan bonyolult érzelmeket élnek át, mint a gyanakvás, az alkalmazkodás és a tagadás.
A regényekben és a filmekben a pszichopata általában az eredendő gonosz alteregója. Jellemzően tettes, és nem áldozat. Pedig nem tehet arról, hogy antiszociális személyiségzavartól szenved. Nem minden pszichopata bűnöző. Nem érzi úgy, hogy általában az ábrázolásuk kissé sarkított?
Az egyik célom pont az volt A bűnös nővér megírásával, hogy a pszichopatákat ne úgy ábrázoljam, mint elmebeteg gyilkosokat,
akik csak a gyilkolás öröméért gyilkolnak. Ahogyan azt a könyvekben és filmekben általában bemutatják. Hanem amilyenek valójában: olyan emberek, akik képtelenek bizonyos érzelmeket, például empátiát érezni, de mégis képesek beilleszkedni a társadalomba. Azt mondják, hogy minden sorozatgyilkos pszichopata, de nem minden pszichopata sorozatgyilkos. Sőt, nagyon valószínű, hogy sokunknak lehetett már dolga pszichopatával a való életben anélkül, hogy tudtunk volna róla.
Diana egy angyalbőrbe bújt ördög. Rachel pont az ellenkezője. Olyanok, mintha egy személyiség két eltérő fele lennének. Mennyire volt tudatos író döntés ez a „tudathasadás”?
Ez egy nagyon érdekes kérdés! Bár nem szándékosan akartam a két nővért egy személyiség ellentétes oldalaként megalkotni, úgy tűnik, hogy a tudatalattimnak végig ez volt az ötlete.
Szerintem az anya története erősebb, mint a lányáé. Mi volt az eredeti elképzelése Rachel sztorijával? Ez a lány nagyon érzékeny és nincs tisztában a nővére állapotával. Fel kell ismernie, hogy nem neki, hanem valójában a nővérének van problémája.
Azért erőteljesebb Jenny története, mert az ő döntései irányítják a cselekményt. Rachel úgy nő fel, hogy nem tudja, hogy a nővérével valami baj van, mert az anyja úgy döntött, hogy eltitkolja, amit a legidősebb lányáról tud. Rachel életveszélyes helyzetbe kerül, amikor hazatér, hogy visszanyerje a gyerekkori emlékeit. Mélyre kell ásnia, hogy megtalálja azokat az erőtartalékait, amelyekkel túljuthat rajta.
Rachel a történet nagy részében az anyja megtévesztésének áldozata.
