Egy öltönyös férfi aktatáskával rohan át a városon. Klasszikus kép, 1993-ban szinte Tom Cruise védjegyévé vált, ahogy John Grisham vászonra adaptált bestsellerének, A cégnek a főszereplőjeként menekül a maffia emberei elől bele a filmes örökkévalóságba. Azóta eltelt majdnem két évtized, és az AXN tévécsatorna John Grisham produceri felügyelete mellett merész lépésre szánta el magát: Mitch McDeere és családja életének fonalát 10 évvel az eredeti film története után veszik fel, és sorozat formájában megmutatják, hogy annak idején még korántsem osztottak le minden lapot.
John Grisham második regénye 1991-ben látott napvilágot, és ez volt az első, amely a filmes adaptáció útjára lépett: a négy éve elhunyt Sidney Pollack rendező értő kezei között egy izgalmas jogi thriller rajzolódott ki előttünk, világsztárok (Gene Hackman, Jeanne Tripplehorn, Ed Harris, Holly Hunter, Hal Holbrook és Tom Cruise) bravúros alakításával. Az 1993-as A cég volt az első Grisham-történet, amely bizonyított a vásznon, mennyire életképes, és életre hívta a többi, azóta szintén nagy sikert megélt regényadaptációt (A Pelikán ügyirat, Az ügyfél, Ha ölni kell, Az ítélet eladó, stb.).
Lukas Reiter, aki olyan jogi televíziós sorozatok kreatív alkotógárdájának oszlopos tagja, mint az Esküdt ellenségek vagy a többszörösen díjazott Ügyvédek (és aki valamikor maga is kerületi ügyészként dolgozott!), összefogott Grisham-mel, hogy egy új történettel rukkoljanak elő. A sztori magvául A cég című ’91-es regényt választották, és a történet főszereplőjét 10 évvel későbbre helyezték. Mitch McDeere a korábbi történetben az egyetemről kikerülve egy patinás cég jogi alkalmazottjává válik, amiről idővel kiderül, hogy a chicagói maffia pénzmosodája. Az új sorozatban Mitch 10 évnyi tanúvédelem után végre saját néven próbál praxist kiépíteni büntetőjogi területen, több-kevesebb sikerrel. A családi vállalkozásban bátyja, a börtönviselt Ray is fontos szerepet játszik, magánnyomozóként ő nyomozza le a lenyomozni valót. Miközben a „McDeere-klán” egy orvosi segédeszközöket gyártó céggel készül épp perre menni, két gyilkossági ügy is fennakad a hálóján: az egyikben egy biztosítási ügynököt egy idős hölgy meggyilkolásával gyanúsítanak meg, a másikban egy afroamerikai tinédzser iskolatársa meggyilkolásával kerül vád alá. Egyre jobban belebonyolódnak az ügyekbe, és Mitch kezdi úgy érezni, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok, amikor mentőövként egy neves jogi iroda keresi meg társulási ajánlatával. Még nincs tisztában vele, de a múlt a chicagói maffia képében nyúl utána.

Bár elsőre meglehetősen álmosítóan hat a történet, David Straiton, a pilot rendezője, aki több mint 50 televíziós sorozatot rendezett (köztük a Doktor House epizódjaival), rögtön az első képsorokban megadja a kezdő lendületét a sorozatnak. Mitch McDeere már az első percekben az életéért rohan. Klasszikus, ám hatásos szerkezet a jelennel mintegy keretként közrefogni a flashbackelt múltat. Az “in medias res” kezdés lehetővé teszi, hogy valami hathatóssal és figyelemfelkeltővel induljon a sztori, hogy aztán visszautaljunk a múltra, és elhelyezzük a főbb szereplők figuráit a történetben. A ’93-as film sztorijából McDeere családja, egészen pontosan maga Mitch, Abby, a felesége és Ray, a börtönviselt báty’ került újra játékba, és természetesen nem lehetett kihagyni a ’93-ban Holly Hunternek Oscar jelölést hozó titkárnő figuráját. Valamint még felbukkan Tarrance FBI ügynök is, kérdés, mennyire marad ő állandó szereplője a sorozatnak.
Természetesen a régi szereplőket új színészek alakítják: Tom Cruise alteregója Mitch McDeere-ként Josh Lucas lett, akit több nagyköltségvetésű filmben láthattunk már mellékszerepben, mint például Az igazság ára, Hulk vagy az Egy csodálatos elme. A tengerkék szemű, sármos színész McDeere-ként is megállja a helyét, a drámaibb jelenetekben is kiválóan teljesít. Feleségét, Abby-t Molly Parker játssza, aki Az útban, a Deadwood és a Dexter sorozatokban bizonyított. Holly Hunter majdnem Oscart nyert Tammy Hemphill figurájával, a sorozatban Juliette Lewisra bízták a karaktert, aki sziporkázik a titkárnői sztereotípiák halmozásában. Hasonlóan eltalált figura lett Ray-é, Mitch bátyjáé, akit Callum Keith Rennie kelt életre; ezzel a karizmatikus színésszel először kedvenc sci-fi sorozatomban, a Battlestar Galacticában találkoztam, ahol szintén szenzációsat alakított a cylonok Leobenjeként. A képernyőn feltűnik egy másik ismerős arc is a Battlestar Galacticából, a Hatost alakító Tricia Helfer, aki a Kinross Clark jogi iroda egyik vezetőjét játssza A cég sorozatban.

A sorozat pilotja elsőre inkább a tárgyalótermes sorozatokat kedvelőknek nyújthat izgalmakat, a lendületes kezdés sok jót ígér. Bár hasonló tárgykörű sorozatokat nem követek nyomon, így összehasonlítási alapom sincs, első blikkre olyan sorozatnak tűnik, ahol részenként megoldásra kerül egy-egy bírósági ügy, miközben van egy-két, a sorozaton átívelő történetszál, amelyek folyamatosan bonyolódnak egyre szövevényesebbé. Emellett megtalálható a drámai szál, amit a családi háttér nyújt, hogy hősünk ne váljék papírmasé figurává. A két jól eltalált mellékkarakter, a magánnyomozó báty’ és Juliette Lewisalakította titkárnő megfelelően árnyalja a sztorit, biztosítja a nyomozás és az akció izgalmát, valamint a humort. Grisham neve amúgy is garancia (az író maga is jogászként dolgozott majd egy évtizedig), akárcsak az Aaron Sorkinnal (más projekten ugyan, de) közösen dolgozó Lukas Reiter és csapata.
Az AXN saját gyártású sorozatának pilotja 2012. február 19-én, vasárnap látható csak az AXN műsorán 20.00 órai kezdettel Magyarországon, valamint Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban – az időeltolódásokat leszámítva közel – egyidőben, több mint 20 nyelven. Ha a ’93-as eredeti film bejött, és amúgy is szereted a tárgyalótermes filmek feszült izgalmát, akkor mindenképp érdemes esélyt adnod Gsiham A cég sorozatának is.
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. február 15)