Egy óriás méretű aszteroida száguld elkerülhetetlenül Földünk felé, becsapódása minden élőlény számára maga a halál. Számos katasztrófafilmnek hasonló az indítása, hogy aztán az egymással összefogó államok (vagy csak épp az USA) és önjelölt hőseik minél látványosabb megoldást találjanak a végzet elkerülésére. De vajon mit csinál eközben a hétköznap „egyenszürke” kisembere, pláne ha a felesége a hír hallatára szó nélkül faképnél hagyja? Választ kaphatunk rá ebben a fekete humorú, romantikus világvége-vígjátékban, amely társadalomkritikája ellenére sem hajlik a katasztrófafilmek paródiájába, hanem megmarad sajátos road movieként intelligens, gondolatébresztő zarándoklatnak.
Lorene Scafaria első rendezésével bizony rendesen belecsapott a lecsóba. Filmjével nem csak saját forgatókönyvét vitte vászonra, de egyben összeeresztette a „tüzet” és a „vizet”, az inkább drámai vénában erős Keira Knightleyt és a komikus Steve Carellt. Ebből a párosításból csak jó sülhet ki. Carell azt hozza, ami a legjobban áll neki: a csendes, szürkébbnél is szürkébb kisembert, aki szívesen bújik el a világ elől, hogy lakása magányában eméssze magát a múlt sérelmei felett. Ezzel szemben Knightley karaktere extrovertált személyiség, mindig kell mellé valaki, aki labilis érzelmi állapotát egyensúlyban tartja. Miután épp kirúgta a barátját, ez a feladat szomszédjára, a Carell által megszemélyesített Dodge-ra hárul. Dodge a gimnáziumi szerelméhez kíván eljutni, Knightly karaktere, Penny pedig a családjához. Miután a városban a világvége miatt kitört káosz az utcára űzi őket, összefognak, hogy mindketten célhoz érjenek. Az utazás során számtalan közös kaland vár rájuk.
A film első 10 percében nem igazán tudtam nevetni a poénokon, pedig szép számmal felsorakoztattak belőlük az alkotók. Talán bennem lehet a hiba, mindenesetre akkor engedtem csak fel vagy tudtam igazán ráhangolódni a történetre, amikor Dodge-dzsal a kegyetlenül eltalált, végletekig szkeptikus haverjának világvége-bulijába csöppenünk. Onnantól viszont “megvett” a film, dőltem a röhögéstől a jól eltalált poénoknál, és férfi létemre könnybe lábadt a szemem a film érzelmesebb pillanatainál. Mondhatni, szerelmespároknak ideális mozi, amit a férfiember sem unatkozik végig, sőt! A dialógusok jól eltaláltak, a két fő karaktert kiválóan játsszák a színészek, a vígjátéki vonulat mellé pedig egy kis drámát is becsempésztek az alkotók. Általában intelligens humor jellemzi, tehát nem alpári, ostoba tréfákra építkezik. Látvány tekintetében ne várjunk sokat, ez nem egy látványos sci-fi, azaz nem mutatják a Föld felé tartó aszteroidát, nem kapunk számítógéppel gyönyörűen kreált nagytotálokat kataklizmaszerű becsapódásokról (á lá Armageddon vagy Deep Impact), a gyilkos kisbolygóról minden információ a rádión és a televízión keresztül érkezik, ahogy az a való életben is történne. Mellékszerepekben pedig olyan színészek tűnnek föl, mint például Martin Sheen vagy a nálunk is népszerű sorozat, a Két pasi meg egy kicsi Rose-a, Melanie Lynskey.
Teljesen bele tudtam helyezkedni a történetbe, és Dodge drámájának minden momentumát átéreztem. A moziból távozás után pedig akaratlanul is felmerülhet bennünk, hogy hasonló helyzetben mi vajon mit tennénk. A történet többféle, sajátosan emberi reakciót felvázol: valaki a családja körében kívánja eltölteni a hátralévő napokat, mások a hedonizmusba menekülnek, és még egyszer utoljára nagyot húznak az élet habos söröskorsójából – esznek, isznak, kipróbálják a drogokat és habzsolják a másik (vagy éppen a saját) nem nyújtotta örömöket (az a bizonyos „fűvel-fával” attitűd). Én a családommal tölteném az utolsó óráimat, de gyermekes szülő lévén még így, a fiktív felvetés keretein belül is szabályos rosszullét fog el attól a lehetőségtől, hogy a kislányom előtt esetleg a jövő döngve bevágja kapuit. Félek, hogy ebbe valószínűleg beleőrülnék az alatt a három hét alatt, ami a filmben idő adatott szereplőinknek, s nem igazán tudnám megmondani, hogy a buzgó katolikust vagy a mindenséget átkozó ateistát hozná ki belőlem. Dogde átértékeli az életét, és megteszi azt, amihez eddig úgy érezte, nincs ideje, ereje, energiája: a megbocsátás és a szeretet ösvényére lép, és ezzel teljesen egyet tudok érteni és érezni. Adja magát a kérdés: ha előfordul egy hasonló katasztrófa, Te vajon hol leszel? És legfőképp: kivel?
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. július 29)