1988-ban Alaszkában egy bálnacsalád körül befagyott a tenger, egyetlen, folyamatosan zsugorodó lékre korlátozva életterüket, ahol az éltető oxigénhez hozzá tudtak jutni. A helyi eszkimó törzs, a Greenpeace, egy olajfúrótársaság, az amerikai, Reagan-i kormányzat és a szovjetek azóta is példátlan összefogásának drámai mozzanatait mutatja be a több szálon futó, humorban gazdag, romantikus családi film, amely látvány terén sem utolsó.
Ken Kwapis rendező biztosra ment, amikor Thomas Rose valós eseményeket feldolgozó Freeing the Whales című könyvének adaptálásába fogott. Bár a rendező korábban főleg vígjátékokban (Majomparádé, Négyen egy gatyában, Nászfrász) jeleskedett, sőt, neve egybeforrt az Office című sorozattal is, a több szálon futó, romantikus dráma műfaja (Nem kellesz eléggé) sem idegen tőle. Az állatokról és gyerekekről szóló filmekkel nagyon mellélőni nem lehet, főleg, ha a rendező egy kis gyakorlattal is bír. A téma gyakran eladja önmagát.
1988-ban Alaszkában a helyi tudósításokkal foglalkozó, országos tévécsatornánál nagy karrierről álmodozó Adam Carlson különös dologra figyel föl: az összefüggő jégtábla közepén, egy néhány méter átmérőjű lékben bálnaorr emelkedik az ég felé. Ugyan a bálnák elég gyakoriak arrafelé – a helyi eszkimó törzs évszázadok óta bálnahússal tartja fönn magát -, de nem ebben az évszakban. A hirtelen támadt tél gyorsan hízó jégpáncélt növesztett a környéken, s a bálnacsalád – Frédi, Vilma és a kis Benő – sorsa meg van pecsételve. Az eszkimó törzs kapitányai az állatok levágása mellett voksolnak, míg Carlson tévériportja országos tömeghisztériát nem vált ki. Megjelenik a színen Carlson exbarátnője, Rachel Kramer is, aki a szélsőséges akcióiról ismert Greenpeace aktivistája. Kramer kisasszony rendesen megkavarja az állóvizet, s a média révén eléri, hogy a kormányzat is odafigyeljen a bajba került bálnákra. Mozgósítják a Nemzeti Gárdát, és a koncessziós jogokért már régóta ácsingózó olajfúrótársaság tulajdonosa is bejelenti, hogy kész minden eszközzel támogatni a mentést. A mentés körüli problémák azonban gyarapodnak, a helyszínen Kramer, Carlson és a helyiek kis csapata hősies küzdelmet folytat a természet tomboló erőivel. Úgy látszik azonban, hogy még ez is kevésnek bizonyul – az amerikaiak szovjet segítségre szorulnak, a segítségkérés azonban politikai érdekekbe ütközik.
A történet több szálon fut, és sok szereplőt mozgat. Mégis, ha főszereplőt kellene választani, akkor az egyik John Krasinski alakította Carlson lenne. Krasinski az Office sorozattal futott be, de Kwapis több nagyobb filmes projektjébe magával vitte a srácot. Jelen filmben is teljesen rendhagyóan játszik, a kissé gyermeteg, nagy álmokat dédelgető, ám szimpatikus szomszéd srác benyomását kelti. Jól áll neki ez a szerep, nem találtam kivetnivalót az alakításában. A másik főszereplő Drew Barrymore, aki továbbra is a maga tökéletes profizmusával oldja meg szerepeit, most épp az idegesítő, minden lében kanál, ám nagyszívű és szerethető Greenpeace-es aktivistát. Kramer és Carlson valaha egy pár voltak, és remekül oldották meg a színészek (főleg inkább Drew!), hogy még mindig érezni a kapcsot kettőjük közt, még akkor is, ha Carlson másfelé kacsingat. S vágyainak tárgya a feltörekvő riporternő, Jill Jerard, akit élő szőke barbie-babaként Kristen Bell személyesít meg. Vele már voltak gondjaim, egy kicsit „semlegesnek”, azaz olyan semmilyennek éreztem, és még most sem tudom, hogy a rosszul megírt szerep vagy a színészi alkalmatlanság keltette ezt bennem.
Az összes többi színésszel elégedett voltam, Dermot Mulroney remekül hozta a Nemzeti Gárda ezredesét, a terepszín ruhában és a „mákosodó” hajával George Clooney-ra emlékeztetett a The Peacemaker-ből. A kis eszkimó fiút játszó Ahmaogak Sweeney is remek alakítást nyújtott első szerepében. A 65 éves Ted Danson remek formában van, és nagyon jól áll neki az ősz haj. Az olajfúrótársaság tulaját játssza, aki kezdetben csak PR akciót lát a bálnákban, a film végére azonban már maga is a két kezével töri a jeget. Némi negatívum, hogy jellemének változását jó amerikai módi szerint szóban is igyekeznek a szánkba rágni, ami kissé bosszantó.
Ha már bálnás film, akaratlanul is felmerül az emberben a Szabadítsátok ki Willyt!, bár a Mindenki szereti a bálnákat talán nem annyira érzelgős, erről gondoskodik a sok szereplő – nincs idő konkrétan egy szereplő lelkivilágát kibontani! -, a dokumentarista hatást keltő korabeli híradó bevágások és maga a cselekmény, ugyanis ebben a 107 percben azért peregnek a történések rendesen, mindig új és új drámai helyzet áll elő.
A film látvány terén sem szűkölködik, a bálnákról készült víz alatti felvételek, a légpárnás jégtörő helikopterekkel való vontatása és maga a szovjet jégtörőhajó elég jól mutatnak széles vásznon. A filmet egyébként a helyszínen, Alaszkában forgatták, bár az tényleg szembeszökő, amit több kritika is megemlített, hogy az olykor mínusz negyven fok nem igazán látszik a szereplőkön, még csak ki sincs pirulva az arcuk. A hasonló apró bakikat leszámítva teljesen rendben van a film látványvilága, még a műbálnák alkalmazása sem tűnt fel, számomra élethűnek látszottak.
Bár a film alapvetően tetszett, mégsem szippantott magába, talán mert egy szereplővel sem tudtam teljesen azonosulni – az érzelmi mozgatórugókat csak Kramer kisasszonynál tudtam megérteni, s azokat is elsősorban Drew Barrymore kitűnő játékának köszönhetően, jellemének Greenpeace-es vonulata azonban teljesen idegen volt számomra, és hidegen is hagyott. Ezt leszámítva teljesen korrekt a film, egészen kellemes meglepetést okozott.
Humor frontján is rendben van a film, olykor önfeledten fel-felnevettem egy-két beszóláson, de szerencsére nem harsogó, testtáji poénokkal operál, és a drámai részeket sem parodizálják el. Élményszámba mennek a film stáblistájába bevágott eredeti felvételek is, amelyeknél megmosolyogtató például az ezredes fizimiskája Mulroney sármjához viszonyítva.
A Mindenki szereti a bálnákat igazi családi film, a kisebbek közül a nagyobbacskáknak ajánlanám inkább, azonban teljesen érthetetlen módon csak feliratos kópia került belőle a mozikba, pedig az előzetes szinkront is kapott.
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. február 24)