Az azonos című videójáték adaptációjának nem tesz jót, hogy mindenki kegyeit keresi: hol felnőttesen komoly, hol tipikus tini-horror, a végére azonban csak két szék közt találja magát (és vele együtt mi, nézők is). Belépőnek a horror műfajába, és fan service-ként viszont közel tökéletes.
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában ötlete Scott Cawhton videójáték-fejlesztő, és -író fejéből pattant ki, miután előző projektje csúfos kudarccal zárult. És, mint a viharos sikerekre oly jellemző általában, a fene sem gondolta volna, hogy ezzel Cawhton megfogja az Isten lábát. Miután családbarátnak szánt játékát elmarasztalták a játékosok, hogy túl ijesztőek animatronikus (mechanikus báb) figurái, gondolt egyet, és megszületett a családi pizzázót gyilkos robotbábokkal benépesítő formula, ahol éjjeli őrként kell túlélni az éjszakát. A szorongató atmoszférájú, sötét túlélő-horror elképesztő sikert, masszív rajongótábort és a tizenhárom részével (!!!) jövedelmező franchise-t hozott az alkotónak. Közel egy évtizeddel az első videójáték után pedig az első filmadaptációt.
A Blumhouse Productions nem vette félvállról a projektet, és a meglehetősen soványka sztoriból megpróbált épkézláb történetet fabrikálni. Így az éjjeli őr figurája saját eredettörténetet kapott: Mike-ot traumatizálta öccsének elrablása, évekkel később sem képes szabadulni mardosó bűntudatától. Miközben minden éjszaka alámerül álmaiba, hogy emlékeiben kutasson tovább valamilyen nyom után, rendre elhanyagolja kishúgát, akinek felügyeletének megszerzéséért nagynénjük bármire hajlandó. Mike kezéből kezd kicsúszni a gyeplő: csapong a különböző állások között, nem találja a szinte saját gyermekeként nevelt húgával a közös hangot, és a nagynénje is perrel fenyegetőzik, hogy elveszi tőle az egyetlen megmaradt közeli családtagját.
A film első harmada őszintén meglepett, teljesen másra számítottam. Ez egy meglepően komoly hangvételű indítás – a Fűrész-franchise-t majmoló, ám vérmentes nyitánytól, és a már-már parodisztikusan zsémbes nagynénit leszámítva -, amelyre Josh Hutcherson korrekt színészi alakítása teszi föl a koronát. Hősünk elnyeri az éjjeli őri állást Freddy leharcolt, bezárt pizzázójában, amelynek legfőbb attrakciói a zavarba ejtő küllemű, animatronikus bábjai. Meglehetősen morbidak ezek a figurák, a Blumhouse, pénzt nem kímélve, a CGI-t pedig sutba dobva, valóban el is készítette ezeket a „szörnyeket”. Éjjel – sőt, nappal is – tehát beindul a kísértetjárás, a maga módján ügyesen kötve össze a nagynénis szálat a bábok első akciójával.
A film nem véres, de ettől persze erőszakos a maga „bájos” módján – elvégre plüss állatok gyilkolásznak benne -, és egy-két harmatgyenge jump scare-től eltekintve, mintha kifejezetten kerülné, hogy a frászt hozza az emberre. Tekintettel a videójáték célközönségére, a Blumhouse valószínűleg a tini korosztálynak szánta a filmet, belépőnek a horror műfajába. Ami képes megmutatni, hogy a jó zsánerfilmhez nem elég a frászkarika, kell egy „hiteles” történet és hozzá való karakterek.
Az Öt éjjel Freddy pizzázójában közel kétharmada kifejezetten szórakoztató: jól építkezik, fel-felvillant valamit az eredeti játék egyedi hangulatából, és ügyesen manipulál Mike álomképeivel. Ugyan Elizabeth Lail rendőrnőjével nem igazán tudunk mit kezdeni, de egy tünemény a csaj, így az ő figuráját még úgy-ahogy lenyeli az ember. A végkifejlet azonban a torkunkon akad: ahogy lehull a lepel az egész sztoriról, szembetalálja magát a néző a forgatókönyvírók izzadtságszagú, zsákvarrótűvel, és -cérnával összefércelt förmedvényével. Dramaturgiailag úgy hullik darabjaira, mint a csavarjaitól megfosztott animatronikus bábok. Ezen bizony lett volna még mit fényesíteni!
Szerencsére fan service-ként az Öt éjjel Freddy pizzázójában működik, még ha játékfilmként el is vérzik. Pedig nem sok kellett volna hozzá, hogy azok is élvezzék, akik máskülönben a játékot egyáltalán nem ismerik. De legalább egy újabb korosztályt ismertet meg a moziban a zsigeri borzongás semmihez sem fogható érzésével. És garantált, hogy ezek a tinik biztosan nem kötnek ki idegenek autójában!
Bányász Attila