Amikor először hallottam róla, hogy Ang Lee új filmje egy hajótörött és egy tigris közös csónakban történő vegetálásáról fog szólni, hát a homlokom közepéig szaladt a szemöldököm. Bírom az egy helyszínes – még ha az olyan végtelen is, mint a tenger – filmes kísérleteket, már csak azért is, mert elszakadnak a filmes sablonoktól, s általában sikerül valami újat mutatniuk. Lee filmje – a rendező korábbi munkásságának fényében – igazi filmes csemegének ígérkezett, főleg miután bemutatták a film lenyűgöző látványosságot ígérő előzetesét. A látvány – ami valóban lehengerlő – csak közvetítő közeg a magvas gondolatiság elültetéséhez a nézőben. A Pi élete agyban és szívben egyaránt hódít.
Ang Lee 1995-ben az Emma Thompson Oscar-díjat nyert Jane Austen-adaptációjával, az Értelem és érzelemmel vált világhírűvé, hogy aztán a továbbiakban a Tigris és sárkány és a Túl a barátságon biztosítsa számára az újabb és újabb díjesőt. A rendező némi szabódás után egy képregényfilmre is rábólintott, a 2003-as Hulk azonban erősen megosztotta a képregény rajongók táborát. Nagy szerencsén múlt, hogy új filmje, a Pi élete végül nem más rendező kezében landolt: nagyon úgy állt a dolog, hogy M. Night Shyamalan írja és rendezi, de az ifjú direktort nagyon lefoglalták a Smith-család apraja-nagyjával forgatott A Föld után munkálatai, így miután Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke) és Jean-Pierre Jeunet (Amélie csodálatos élete) neve is feledésbe merült a projekt kapcsán, végül Ang Lee-nél kötött ki a labda. Hogy az előbb említett urak mit hoztak volna ki ebből a csodálatos történetből, örök rejtély marad, a végeredményt látva azonban Lee tökéletes választásnak bizonyult.
Yann Martel nagyszerű regényét David Mitchell Felhőatlaszához hasonlóan megfilmesíthetetlennek vélték, ezúttal is sikerült rácáfolni a könnyelmű kijelentésekre. Martel egy interjúban elárulta, hogy könyvét egy brazil szerző, Moacyr Scliar egy 1981-es novellája, a Max és a macskák ihlette, melyben egy német zsidó menekült kel át az Atlanti-óceánon, egy jaguárral osztva meg a hajóját.
A Pi életének laza keretet ad a jelen, melyben Martel és Pi, a könyv írója és a főszereplője kedélyesen beszélget egymással az ebéd készítése közben. Az írói válságba jutott Martel egy elképesztő történet ígérete miatt keresi föl a másik férfit, aki, mielőtt rátérne nem mindennapi utazására, felvillantja előtte gyermekkorát a távoli Indiában, hogy megértesse tetteinek mozgatórugóit. Talán nem véletlenül Danny Boyle Gettómilliomosára emlékeztettek ezek a képsorok, bár a Pi életében a tradicionálisabb India mutatkozik be. Lehengerlően szép képekben mutatják be ezt a világot, miközben megismerjük Pi nevének származását, valamint gyermekéveit, amire minden ember életében az útkeresés a jellemző. Pi a különböző vallások zegzugos hagyományaiban próbál kompromisszumra találni, bár nem könnyű párhuzamba állítani a hinduizmust, a kereszténységet és a muzulmán hitet. Számos humoros jelenet alapja a három vallás néha egymással összeegyeztethetetlen hagyományaival való elkeseredett iszapbirkózása. Megismerkedik a beteljesületlen szerelem semmihez sem fogható édes kínjával is, amikor a körülmények családját állatkertestől Kanadába szólítják. Így száll hát hajóra egy új világ felé, s kezdődnek meg hihetetlen kalandjai. A japán teherszállító hajó borzalmas viharba keveredik és hajótörést szenved. Pi épphogy csak túléli a katasztrófát, s néhány állatkerti állattal egy mentőcsónakba keveredik. Vajon az ösztönök uralta állatok között meddig képes életben maradni a fiú, s vajon létezik-e egyetemesebb érzés az ösztönök fölött, ami egységbe kovácsolhat embert s állatot?
Míg a film első harmada inkább életrajzi drámát ígér, a második már hagyományos kalandfilmes elemekkel építkezik, valamint az extrém körülmények közti túlélésről szóló filmek legjobb hagyományait viszi tovább. Ezután is jellemző rá a drámaiság, a vallásos vonulatot azonban mindinkább az ember önmagába vetett hite váltja fel. A film befejező harmadára fantasy és mitológiai (lásd: Visnu-t formázó sziget!) elemekkel is gazdagodik, ami egy új szintre helyezi a történetet, a végkifejlet pedig arculcsapásként éri a nézőt, amitől túláradó érzelmekkel eltelve kóvályog ki a moziból. Igen, kérem szépen, ezt nevezem én jó filmnek, a Good Will Hunting után szabadon: “amitől befelé kezd el nőni az ember haja”! Érzelmi és intellektuális hullámvasútra ültet, hogy kifacsarja és egyben fel is szabadítsa nézőit.
Négy színész játszotta el Pi-t a különböző életkoraiban, közülük Suraj Sharma emelkedik ki, aki a tengeri kalandot végighánykolódta. Meglepett az a tisztánlátás, hogy nem az ügyeletes indiai felfedezettre, Dev Patelre osztották a szerepet, aki a Gettómilliomossal tört be a köztudatba, s azóta már számtalan filmben (Az utolsó léghajlító, Keleti nyugalom – Marigold Hotel) kapott szerepet – az ismeretlen arc jó választásnak bizonyult. A film másik főszereplője Richard Parker, a tigris. Nos, az igazság az, hogy Sharma egyszer sem osztozott valódi tigrissel a mentőcsónakon. Bizony, Richard Parker egy elképesztő részletességgel kidolgozott CGI-tigris, egyedül a film elején a kifutóban, valamint amikor Richard Parker a vízbe esett, dolgoztak a filmesek valódi tigrissel. A film előzetesében még érezhető volt a CGI-hatás az állaton, a filmben azonban már nem. Teljesen élethű benyomást keltett mindvégig. Külön köszönet Gérard Depardieu-nek a cameóért, a szakmai büszkeségén csorbát szenvedő francia szakács szerepe kiválóan állt neki.
A film látványvilágára Richard Parker számítógéppel generált tigriséhez méltóan nem lehetett panasz, elképesztően kidolgozott, részletgazdag megoldások jellemzik. A Pi életében szereplő képsorok egytől egyig szívet fájdítóan gyönyörűek, még ha olykor erősen szentimentális hatást keltenek. A film 3D-jét pedig nem véletlenül hasonlítják az Avatarhoz, ugyanis valóban olyan élményt nyújt, mintha a vászon csupán keret lenne a másik valóságra. A házimozi élmény jelen esetben valószínűleg meg sem fogja közelíteni a mozisat, tehát érdemes a “pápaszemes mozira” egy picit több pénzt kipengetni.
A Pi életében találkozik a Gettómilliomos és a Forrest Gump minden “jósága” az Avatar szintű 3D-s technológiával egy elképesztően vizuális rendező irányítása alatt, hogy Yann Martel megfilmesíthetetlennek vélt, többrétegű kaland eposza vászonra festődjön. Kell ennél több az év végére zárszónak? Aligha!
Publikálva: filmtrailer.hu (2012. december 24)