Nehéz idők járnak Brad Pitt-re, akinek nem elég, hogy a valóságban széthullik a családja, de ezt még el is kell játszania a vásznon. A Szövetségesek nem csak témáját tekintve rokonítható Pitt korábbi, Mr. és Mrs. Smith című akcióthrillerjével, hanem – a Sors furcsa fintora! – folyományaként is: mindkét film elhozta az épp aktuális házasságának a végét.
Jelen cikk tárgya nem Brad Pitt magánéletében való vájkálás és a szaftos részleteken történő csámcsogás – ezt meghagyjuk a bulvármédiának! –, hanem a Mr. és Mrs. Smith kvázi előzményfilmjének is tekinthető Szövetségesek című új Robert Zemeckis-film kitárgyalása! Derék rendezőnk számos műfajban kipróbálhatta már magát, legtöbbször magával ragadó sikerrel: készített romantikus kalandfilmet (A smaragd románca), belekóstolt a tudományos-fantasztikumba, hol az időn (Vissza a jövőbe-trilógia), hol a téren (Kapcsolat) át utaztatva hőseit, rövid kitérőt tett a horror műfajába a Temetetlen múlttal, de forgatott robinzonádot (A számkivetett) és nagyívű történelmi drámát vígjátéki köntösben is, mint amilyen a Forrest Gump. Külön fejezetet érdemel életművében az animációfilmes korszaka (Roger nyúl a pácban, Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének). Legutóbb egy alkoholista pilóta vesszőfutásán (Kényszerleszállás) követhettük nyomon, majd kimerészkedhettünk vele a World Trade Center ikertornyai közé kifeszített drótkötélre (Kötéltánc). A háborús filmek zsánere még hiányzott a repertoárjából, most ezt is nyugodt szívvel kipipálhatja, bár ezúttal sajnos nem született olyan kultikus remekmű, mint amilyenek pályájának nagyobb részét jellemzik.
1942-ben Max Vatan kanadai repülőtiszt határozott paranccsal szivárog be Casablancába, ahol Marianne Beauséjour, a Francia Ellenállás a marokkói elitbe beszivárgott titkosügynöke már várja. Max Marianne férjének adja ki magát, s miközben titkos akciójukra készülnek, a férfi képtelen ellenállni “neje” varázsának, és menthetetlenül beleszeret. Küldetésük után magával viszi a nőt Londonba, ahol feleségül veszi, és családot alapítanak. Azonban a Brit Titkosszolgálat hamarosan felfigyel rá, hogy titkos információk szivárognak ki a soraik közül, s felmerül a gyanú, hogy esetleg Marianne német kém. Max minden eszközzel tisztázni igyekszik az asszonyt, de időközben egyre mélyebbre rágja belé magát a kétség…
A Szövetségesek külsőségeit tekintve gyönyörű film: Zemeckis vizuális típusú rendező, korábbi munkáinál is nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy a látvány terén szó ne érje a ház elejét – mindig is ügyesen sikerült összemosnia a vásznon a valódi díszleteket a számítógépes effektekkel, és sosem volt rest hol az egyikből, hol a másikból meríteni nagyot, ahogy azt a helyzet megkívánta. Ugyanez megfigyelhető jelen alkotásnál is, akár a poros északnyugat-afrikai Casablancát, akár a nácik bombázását elszenvedő Londont tekintjük, majdnem tökéletes – némi stúdiószerű sterilitású – illúzióként elevenednek meg, Hollywood aranykorát idézve fel.
Kár, hogy a külsőségek mögött üresnek hat a film. Az elejéből hiányzik a vibráló izgalom, nem érezzük át, hogy főhőseink életük küldetésére készülnek, ahol az esélyek – mint azt szépen a szánkba rágják! – nem igazán nekik kedveznek. Nem jön át az a nagy szerelem sem, amely főhőseinkben egymás iránt fellángol – mégis mikor?! –, ahogy ebből kifolyólag később Pitt motivációja sem hat hitelesnek, hogy bármire képes lenne az asszonyért. A thriller szál is teljesen híján van minden feszültségnek, amikor Pitt karaktere veszett nyomozásba kezd, hogy – saját maga előtt – tisztázhassa Marianne-t ért vádakat, egyedül talán a film végső nagy jelenete, a történet drámai tetőpontja sikerült igazán jól, az valóban üt, s a katarzist érezzük egyedül úgy, hogy az a miénk, attól nem fosztottak meg bennünket az alkotók. Ám odáig azonban el is kell jutni!
Nem mondom, hogy nyögvenyelős lenne az út, amelyen Zemeckis terelget bennünket, sőt, vannak megállói, amelyek kifejezetten élvezetesre sikerültek: ilyen például az, amikor főhőseink kihallgatásra mennek egy magas rangú náci tiszthez, hogy bejuthassanak a fogadásra – August Diehl remekbeszabott alakítása nem meglepő, ugyanezt a figurát már láthattuk tőle a Becstelen brigantykban is (a ki-kicsodát játszó, zseniálisan következtető tiszt a kocsmai jelenetben), nagyszerűen belecsempészi a kihallgatás jelenetébe azt a feszültséget, amelyet korábbról – és később is – hiányolok a filmből. Jól eltalált – és kreatívan fényképezett! – romantikus jelenetnek pedig például ott a homokviharban történő spontán szeretkezés, ez is egy kiemelkedő momentuma a produkciónak!
Meggyőződésem, hogy Brad Pitt rendezői utasításra – talán a kor férfiideáljának megidézése kapcsán – oly távoli és megközelíthetetlen a vásznon, s nem magánéleti problémái miatt, mindenesetre ez így nem bizonyul nyerő koncepciónak. Marion Cotillard viszont sziporkázik a szerepében, ő az egyszerre odaadó, és mégis titokzatos nő, vibráló érzékenységgel és megkapó szenvedélyességgel. Kár, hogy nem talál méltó partnerre a fatuskót alakító Pitt-ben. Jared Harris rutinosan játssza el Pitt főnökét és egyben barátját.
A Szövetségesek egyrészt egy gyönyörű brit metszet a világháborús időszak gyarmati és fővárosi miliőjéből, másrészt a Mr. és Mrs. Smith sztorijának – jó pár szinttel – magasabbra emelése. A maga módján szórakoztató produktum, profi módon kivitelezett, korrekt iparosmunka, szív és lélek nélkül. A többi Zemeckis produkcióhoz hasonló kultfilm sosem lesz belőle; úgy tűnik, hogy derék direktorunk kirándulása a háborús filmek zsánerébe nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Suszter maradjon csak a kaptafánál.
Publikálva: filmtrailer.hu (2016. november 30)