Robert Harris a nácik rakétaprogramjába enged bepillantást a legújabb thrillerjében. A V-2 című háborús regény egy német rakétamérnök és egy angol hírszerzőtiszt szemszögéből idézi fel London bombázását. A náci terrorra a brit válasz a logarléc volt, és az, hogy csatarendbe állították a nőket.
A V-2 ballisztikus rakéta az elrettentés eszközeként írta be magát a történelembe, de a második világháború kimenetelére – idő és erőforrás hiányában – már nem igazán lehetett hatással.
Vajon miként jellemzi a civilizációnkat, hogy az első, ember alkotta eszköz, amely kilépett az űrbe, egy katonai, ráadásul megtorlásra szánt tömegpusztító fegyver volt?
Pedig a rakétakutatások kezdetben nem hadi célokat szolgáltak: 1927-ben egy csapat álmodozó mérnökhallgató – élükön Wernher von Braunnal – meg volt róla győződve, hogy számukra nem jelenthet határt még a csillagos ég sem. Az általuk életre hívott Űrutazási Társaságnak a kísérleti rakétaprogramját sajátította ki az 1930-as években a fegyverkezési lázban égő Németország. Így is még számos kudarccal teli év kellett, mire az első rakéták hullani kezdtek Belgium, Anglia, Hollandia és Franciaország földjére. A két legfőbb célpont Antwerpen és London volt. Előbbinél az amerikai utánpótlás elvágása vezette a németeket, utóbbinál a terror.
Bár az az ezeregyszáz rakéta, amely valóban célba is talált a fellőtt több mint háromezerből, nem sok vizet zavart a háború alakulásában, azért egyikünk sem szívesen tartózkodott volna a becsapódás körzetében. A mai átlagember – már ha szerencsés – nincs tisztában vele, milyen pusztítással jár egy rakétatalálat: Harris regényében mintha egyenesen minket kapna telibe a háromszoros hangsebességgel lecsapó, „csendes gyilkos”. Nincsen figyelmeztetés, hanghatás vagy légiriadó, csak a mérhetetlen pusztítás. Sorban állsz a deptfordi Woolworth áruházban a háborús időszakban fehér hollónak számító vasedényért, és váratlanul rád omlik az épület. Abban a pillanatban százhatvanan halnak szörnyet körülötted a romok alatt vagy a robbanás lökéshulláma következtében, és te szerencsésnek mondhatod magad, hogy ez tudatosodhat benned, mert azt jelenti: élsz. Képzeld el, hogy ez bárhol és bármikor megtörténhet! A V-2 támadások több mint kétezer-hétszáz ember halálát okozták, és további hatezer-ötszázan súlyosan megsérültek miattuk. A második világháború százmilliós emberveszteségéhez képest elenyésző szám, ám Harris – miközben személyes tragédiákat fest föl – tesz róla, hogy másképp gondoljuk.
Mert áldozatból egyetlen ember is sok.
