A tüzes fecsegő poszáta Budapest macskakövein házi verébbé szürkült. Arra pedig nem lövünk. Igaz, lövésünk sincs, hogy lehetett így elbaltázni Jason Matthews, korábbi CIA-ügynök öt éve megjelent gasztro-kémthrillerjének adaptációját – a két „éhező” Lawrence-nek (Jennifernek, a főszereplőnek, és Francisnek, a rendezőnek) mindenesetre sikerült. Vörös verebük annyira szemérmes, mint egy pufajkában szaunázó „gyévocská”.
Két évvel ezelőtt Charlize Theron akciózott nálunk atomszőkén, tavaly Jennifer Lawrence kémkedett. A két produkció persze ég és föld egymáshoz képest: míg Theron minden férfi végtagot – igen, azt is! – porrá zúzott vagy szilánkosra tört, addig Lawrence szendén és szolidan merült alá a dunaújvárosi uszoda medencéjébe. Ez lenne a ruszki Vénusz (le)bukása? Csukafejessel a felszín és a középszer alá.
A kém, aki szeretett engem
Dominyika Jegorova (Jennifer Lawrence) előtt hever Oroszország: a Bolsoj prímabalerinájaként esélye van bekerülni a legnagyobbak közé. Ám egy „baleset” következtében mindent elveszít, és ott találja magát a posztszovjet valóság kellős közepén. Még a fedelet is elvennék az ő és beteg édesanyja feje fölül, ha nagybátyja nem segítene rajtuk. Ám mindennek ára van. Ványa bácsi az orosz titkosszolgálat tagja, akinek épp nagy szüksége van csodaszép unokahúga „szolgálataira”. A szigorúan titkos akciót követően a nagybácsinak döntenie kell: megszabadul a feleslegessé vált szemtanútól vagy beszervezi a lányt.
Dominyika a Verébiskolába kerül, ahol arra képzik ki az ügynököket, hogy hogyan használják a testüket információszerzésre. A lányt a kiképzést követően ráállítják egy CIA-ügynökre, hogy kiszedje belőle: ki az az áruló, aki beférkőzött az orosz felső vezetés sorai közé. Arra azonban senki sem számít, hogy a lány beleszeret az amerikai titkosügynökbe. De vajon milyen jövője lehet egy ilyen románcnak?
A kém, aki bejött a hidegről
Elsőre nem nagy „truváj” a történet, sőt, csöpögős romantikus maszlagnak tűnik, tipikus love story-nak, pedig ettől áll a lehető legmesszebb. Az azonos című, eredeti regény írója Jason Matthews volt CIA-ügynök, aki három évtizedig állt az ügynökség alkalmazásában. Hivatalosan diplomataként tevékenykedett Európában, Ázsiában és a Karib-térségben, valójában azonban a beszervezés, és az ügynökök irányítása volt a feladata. Így hát ha valaki, akkor ő aztán tényleg hiteles forrásnak tekinthető: a regényben felsorakoztatott technikák és módszerek a valóságon alapulnak, még akkor is, ha néha az a benyomásunk támad, hogy egy szakácskönyvet forgatunk. Az író hősei ugyanis állandóan esznek – ki nem? –, és a fejezetek végén megtaláljuk az aktuális ételek receptjét. Matthews igazi, pályát tévesztett gourmand, aki legalább annyira szeret enni, mint amennyire írni! Ugye, hogy máris szimpatikus a fickó?
Szemben a filmmel. A sztori erős stilizáláson esett keresztül – ez érthető, nem lehet mindent filmre vinni –, ám pont azt sikerült kilúgozni belőle, amitől az eredeti olyan jó. A mozgóképes verzió kiszámíthatóvá vált: Matthews nem véletlenül lépett át bizonyos sablonokon, amelyekbe az adaptálást végző forgatókönyvíró páros lábbal szállt bele. Így például véres bosszút áll Dominyika a két táncoson, akik őt ellehetetlenítették. De az is előfordul, hogy őt kényszeríti szexuális együttlétre a – korábban – vele erőszakoskodó sráccal a Verébiskola.
Olcsó és hatásvadász megoldások ezek, amelyek egészen más irányba terelik a főhősnő jellemét.
