Mennybe menetel helyett pokolra szállás vár a női kommuna tagjaira. A szabad akarat rabnői fölött mindig ott áll egy jó pásztor. Új filmjében hamis bálványt dönt és berögzült attitűdöt töröl el a lengyel rendezőnő.
Az erdő közepén pici patriarchális kommuna éli mindennapjait egyensúlyban a természettel, és legfőképp önmagával. Vezetőjük a Pásztor, a csoport egyetlen férfi tagja, akit a többiek messiásként tisztelnek és imádkoznak hozzá. A nők két csoportra oszlanak: a türkízkék színű ruhába öltözött nővérekre és a piros hitvesekre (szemben A szolgálólány meséjével). Selah a nővérek táborába tartozik. Már itt született a kommunában, életét a tábor vallási doktrínái alakították, mondhatni, „formatervezett” bárány ő, aki teljes szívvel-lélekkel csak a Pásztorért él. Selah-nak közeledik a nővé válásának napja, ami érzi, tudja, fordulópontot jelent majd az életében. De nemcsak az övében, hanem az egész kommunáéban.
Malgorzata Szumowska lengyel rendezőnő lassú sodrású, allegórikus művészfilmmel lépett ki a nemzetközi porondra, amelyben egy elnyomott közegből származó lány felnövéstörténetét bontja ki. A másik bárány felér egy feminista dekrétummal: lázadás a patriarchális társadalmi konvenciók ellen, és egyben harcos kiállás a nők elleni abúzus minden formája ellen. Selah „coming of age” sztorija az öntudatra ébredés iskolapéldája: Szumowska mozijának legizgalmasabb és leghátborzongatóbb pillanatai a lány álomjelenetei, ahogy a tudatalattija kitörési pontot keres a rákényszerített férfiketrecből. Az ébredező szexualitás, a halál, az erőszak, az elnyomás és a vallási áhítat észvesztő táncának vagyunk tanúi a gyereklány álmaiban.
Selah hiába született bele a kommunai létbe, és hiába tűnik kezdetben természetesnek számára az elnyomás fojtogató légköre, ösztönszinten minden emberbe bele van kódolva a szabadság iránti vágy. Ez tör föl belőle elemi erővel, és üt lyukat vallási fanatizmusán. Ahogy a hit szemellenzője lekerül róla, a Pásztor is lelepleződik, és szép lassan fölsejlik vonásai mögött az embertelen szörnyeteg. A vallási kommuna „szent” helyeit körbefutó misztikus fonalháló egy pillanat alatt egy belterjes, vérfertőző közösség korlátoltságának szimbólumává degradálódik. A csoport nőtagjai elvakult hitükkel saját magukat kötik gúzsba. Selah a kés, amely felszabadít… csak ahhoz előbb mélyen a húsba kell vágnia.
A másik bárány képi világa egyszerűen lenyűgöző. Gyönyörűen fotózott képei akkor is lekötnek és odaszegeznek a vászonhoz, amikor épp nem történik semmi – Szumowska cselekményszegény alkotásában ez meglehetősen gyakori! Ezek az elemi erejű képek azonban megalapozzák a film hangulatát. Michal Englert operatőr felvételei időtlenséget árasztanak, melyekbe szentségtörésként nyomul be hol egy égre rajzolódó kondenzcsík, hol a villanypóznák sora, vagy épp a tájból kirívó rendőrautó villogó kékfénye. Ezeket leszámítva a szereplőkkel egyetemben belevesznénk térbe és időbe.
Raffey Cassidy hangsúlyos szemöldökével, megigézően kék tekintetével és éteri kisugárzásával egészen angyali, igaz, a dühösebb fajtából. Szinte eggyé válik Selah alakjával, és hitelt érdemlően emelkedik felül önmagán. A megtestesült ártatlanság, aki egy pillanat alatt csap át lángpallosú fúriává. Nővé válása egyben a kommuna szembenézése önmagával. Nem véletlenül a nővérek öröklik meg a Paradicsomot.
Szumowska filmjében jobbára csak sugalmaz, amikor viszont láttat, az beleég a retinánkba. Lezárása pont olyan, mint az egész produkció: szinte alig mutat meg valamit, legfeljebb a végeredménnyel szembesít. Filmjének valódi színtere nem Írország kietlenségében is csodálatosan szép tájai, hanem a lélek bugyrai. Szumowska eucharisztiája, úrvacsorája bizony megüli a gyomrot: hús és vér még nem volt olyan édes, mint a jó Pásztoré!
Megjelent: papiruszportal.hu