Az iskolaválasztáskor jellemzően az a szülők legfőbb szempontja, hogy „mi a jó a gyereknek?” – mármint szerintük. Hiszen mit tudhat ő még arról, hogy mi a jó neki? Ritkábban indulunk ki abból, hogy „mi az, amit ő szeretne?” Pedig a gyerek boldogsága a tét, így aztán egy kérdést, egy beszélgetést megér, hogy a két megközelítést szinkronba hozzuk egymással. Fontos, hogy kézen fogjuk és vezessük, de igényli a figyelmet és a szeretetet is. Abban az esetben pedig, ha kiderül, hogy a gyerek kiemelkedően tehetséges valamiben, a szülőnek még könnyebb elveszni az „arany középutak” rengetegében – ahogy azt Marc Webb, az 500 nap nyár rendezőjének új, emberközeli filmjében, A tehetségben maga „Amerika Kapitány” (azaz Chris Evans színész) is bizonyítja.
Frank egyedül neveli az unokahúgát, Maryt. A kislány most kezdi az iskolát, és rendkívüli tehetsége a számok terén már az első nap megnyilvánul. Igazi kis matekzseni, és ez felkelti a nagyanyja érdeklődését is, aki annak idején maga egyengette a lánya kivételes matematikusi karrierjét. A meglehetősen akaratos nagyinak határozott elképzelései vannak unokája jövőjéről: a legjobb iskolát, oktatást biztosítaná számára, és felkészítené a rengeteg tanulással és lemondással-, valamint kemény munkával járó matematikusi életpályára. Frank azonban hallani sem akar erről. Ő azt szeretné, ha hagyományos iskolába járna, barátokat szerezne, és a maga teljességében élné meg a gyerekkorát. Két álláspont ütközik meg előbb a napos floridai tengerparton, majd az árnyékos bírósági tárgyalóteremben az év egyik leghumorosabb és legszívbemarkolóbb filmjében, A tehetségben. Mindkettő vitathatatlanul Mary érdekeit szolgálja, mégis, valahol félúton elveszik a lényeg: maga az ember.
A tehetség csupán ígéret
Persze, a megoldás nyilvánvaló: az arany középút. De hol is van az pontosan? Átlagon felüli teljesítményt csak átlagon felüli munkával és szorgalommal lehet elérni.
Önmagában a tehetség, csupán ígéret: nem a győztes lottószelvény, amit beválthatunk az első lottózóban, hanem erős alap, amelyre építkezni lehet. Hogy mit és milyen magasra.. nos, azt sok tényező befolyásolja.
Néha a kirekesztettség és a meg nem értettség perifériáin túlra vezet az út, mint azt Polgár László példája is bizonyítja, aki saját lányait trenírozta leüthetetlen királynőkké a fekete-fehér sakktáblán. Ugyanakkor Polgár Judit szerint különleges látásmódot és nyitottságot kapott édesapjától. Igen, egy ilyen életút sok lemondással járhat: nincs lógás a haverokkal, nincs mozizás, hétvégi pizsamaparti vagy vasárnapozás az ágyban. „Küzdj, amíg ők alszanak! Tanulj, amíg ők buliznak! Élj úgy, ahogy ők álmodnak!” A mi Vaslédink e szlogent vízzel írta aranyba, és azóta a dobogókon lépcsőzéssel kardiózik. Az álmokhoz vezető út lemondásokkal van kikövezve.
Az iskola nem normális hely
Egyik nap a kisfiú egy üzenetet hozott haza az iskolából az édesanyjának. Az anya hangosan felolvasta: „Ez az iskola túl kicsi az ön fiának, és nem rendelkezik elég jó tanárokkal ahhoz, hogy tanítsák őt. Kérem önt, tanítsa fiát a továbbiakban.” Sok-sok évvel később, az édesanyja halála után a felnőtt férfi megtalálta ezt a papírt, amire valójában ez volt írva: „Az ön fia megzavarodott, mentálisan sérült. Soha többet nem engedjük az iskolánkba.” Még aznap este ez a mondat került a világ legtermékenyebb feltalálója, Thomas Edison naplójába: „Thomas Alva Edison egy megzavarodott gyerek volt, aki egy hős édesanyának köszönhetően az évszázad zsenijévé vált.”
Hasonló anekdotát számos híres személyről hallhattunk már: Pablo Picasso előbb fejezte ki magát rajzban, mint szóban, az olvasással és az írással is sokáig hadilábon állt, az iskola nyűge helyett szívesebben rajzolt galambokat apja műhelyében. Stephen Hawking elméleti fizikus gyerekként kifejezetten rossz tanulónak számított, lám, most meg már az idő fura ura!
A magas intellektusú gyermek esetében nem feltétlenül a kiemelkedő okosság az értékmérő. Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy míg bizonyos területen megelőzi a korát, idővel a többiek utolérik.
