Jeff Nichols filmjében megkapó apa-fia kapcsolat kerül bemutatásra, a tudományos-fantasztikum témakörébe ágyazva, a thriller eszközeivel megfűszerezve. Vár ránk egy más világ! De odáig még hosszú út vezet!
Jeff Nichols az a fajta megalkuvástól mentes író-rendező, aki szeret a saját feje után menni, és hajlandó akár független színekben vagy alacsonyabb költségvetéssel is nekivágni egy produkciónak, ha egy nagy stúdió meg meri kérdőjelezni a végső vágáshoz való jogát. Az Éjféli látomás kapcsán az utóbbi helyzet adódott: a jogért cserébe a Warner Bros. megvágta a film büdzséjét, ami rá is nyomta a bélyegét a filmre. Cserébe viszont egy egyedi hangulatú, road movie-jellegű, komótos tempójú sci-fi thriller született, igazi szerzői koncepció! S már ezért megérte!
Nichols a Mud című mozija után ismét egy apa-fia központú filmet készített, s a témaválasztás – jól sejted, kedves Olvasó! – korántsem véletlen: a rendezőnek gyermeke született, s az ebből fakadó élmény hívta életre a produkciót. Az Éjféli látomás – akár vallási szempontból is – allegorikus alkotás, egyszerre idézi meg Stephen King Tűzgyújtóját és Steven Spielberg E.T. – A földönkívülijét, mindezekből valami egészen egyedit mosva össze.
Alton nem átlagos kisfiú: különleges képességekkel áldotta/verte meg a Sors. Valódi erejével még ő maga sincs igazán tisztában, de már többen is szemet vetettek rá. Egy vallási szekta elvakult tagjai pusztán a magasabb szférák szócsövét látják benne, a kormány pedig a lehetséges veszélyforrást. Egyedül az édesapja, Roy tekint rá gyermekként, s kész bármire, hogy megvédje. Lucas-szal, Roy fegyverforgató barátjával az oldalukon menekülnek bele az éjszakába, valami, többnyire csak Alton számára világos cél felé, miközben mindenre elszánt vallási fanatikusok, a Nemzetbiztonsági Hivatal ügynökei és a hatóság emberei erednek a nyomukba.
Nichols érdemei közt elsőként a színészvezetést említhetjük: mondhatnánk, a szkript írójaként – ki, ha ő nem?! – nem lehet nehéz a színészeknek elmagyarázni a figuráik motivációit, hiszen ő álmodta papírra a történetet. Valóban lényegesen leegyszerűsíti ez a dolgokat, no de annyira azért nem, hogy a legutolsó, szöveggel bíró mellékszereplő is olyan hús-vér emberként tűnjön föl, aki mögött érdeklődésre számot tartó múlt áll. Nichols varázslata már itt tetten érhető: karakterei valóban élnek, lélegeznek, kitöltik a teret, nem pusztán papírmasé figurák! Ehhez persze nem árt egy remek színészgárda, ami ez esetben rendelkezésre áll: Michael Shannon – érthető módon – szinte állandó szereplője Nichols filmjeinek, színész és rendező között azon ritka összhang dominál, ami fehér hollónak számít még Hollywoodban is; Joel Edgerton minimalista stílusa ezúttal telitalálat, s talán nem véletlen, hogy a rendező következő, novemberben érkező életrajzi filmjében (Loving) immár címszerepben tűnik föl; Kirsten Dunst kevés játékidejét meglepően tartalmasan tölti ki, az érzelmek egész tárházát vonultatva fel; a Kylo Renként sokat kritizált Adam Driver itt most bizonyítja, hogy miért pont őt kérték fel a Star Wars egyik legfontosabb szerepére (az Éjféli látomás első forgatási napján tudta meg, hogy övé Darth Vader utódjának szerepe); Jaeden Lieberher visszafogott játéka (ő Alton a filmben) szintén telitalálat, nem csoda, hogy jövőre találkozhatunk még a nevével nagyobb költségvetésű produkciókban.
Nichols végig fogja színészei kezét, de eközben engedi őket játszani. Az Éjféli látomás karakterközpontú dráma, a rendező – aki a régi iskola híve! – nem rest hosszan elidőzni szereplőin, pontosan lekövetve gesztusaikat, feltárva akár a legkisebb rezdüléseiket is a kamerának. Ezt a szuggesztív figyelmet pedig erős alakításokkal készek meghálálni a színészek. Ettől valóban belassul a film, pláne ha a színészek munkáját nem vágja agyon a vágó. Ám erről, mint fentebb olvashattuk, a rendező már előre gondoskodott.
Sokaknál ez a ráérősség nem igazán jön be, unalmasnak, vontatottnak találják tőle a filmet – ma már a felfokozott tempóért képesek (szó szerint!) “hazavágni” a produkciót -, pedig ettől nem válik sem monotonná, sem eseménytelenné.
A film nagyobbik részében a vizuális effektek az alacsonyabb büdzsé dacára is látványosak, inkább csak a fináléban hagyja rajta a nyomát a költségkeret a produkción. A lezárás elbírt volna picit több kreativitást is, egy, a miénket érintő világ kapcsán nekem mindig Balogh Béla A végső valóság című könyvének egy érzékletes leírása jut eszembe: ha kétdimenziós lények lennénk (rajzolt figurák egy papíron) egy térbeli, három dimenzióval bíró, a négy lábán landoló űrhajót mindössze négy pontnak érzékelnénk, ahol az űrhajó érintkezik a kétdimenziós világunkkal (a papír felszínével). A többit – a térbeli kiterjedését – egyszerűen fel sem tudnánk fogni. Valami hasonlót próbál meg Nichols is sugallni, s ugyan senki nem vár el egy, Christopher Nolan Csillagok közöttjéhez hasonló módon megidézett hiperkockát, a befejezésnél kicsit jobban megerőltethették volna magukat az alkotók.
A látványt kárpótolja az érzelmi mondanivaló, az apa-fia közti kapcsolat giccsmentes ábrázolása. Megindító Roy fiába vetett hite, ahogy a logikát és az ésszerűséget maga mögött hagyva törtet a gyermekkel a karjában egy olyan cél felé, amelyet ő maga még csak fel sem képes fogni. Egyedül a hit és a szeretet motiválja, viszi őt előre árkon-bokron, legázolt emberi sorsokon keresztül, megállíthatatlanul. Mire képes az ember a szeretteiért? Meddig hajlandó elmenni? A törvényesség határain túl? Vagy akár az erkölcsi normákon is átlépve?
A filmnek a látványon és olykor a kreativitás hiányán kívül van még egy negatívuma: elvarratlanul hagy szálakat a történetben. Ilyen például a szektaé, amely egy kőkemény akciójelenetet követően a levegőben marad, nem beszélve a Driver alakította nemzetbiztonsági elemző motivációjának leleplezéséről! A hosszas expozíciót követően megfosztva érezhetjük magunkat a katarzis érzésétől, mivel nem kerülnek megnyugtatóan helyükre a dolgok, s eluralkodhat rajtunk a hiányérzet.
A bennünk feszesre húzott csomót végül egy közhelyszerű, az élet minden területére érvényes frázis oldhatja fel: sosem a megérkezés, a cél a fontos, hanem az odavezető út! Nichols filmjének megtekintését pont ezért ajánljuk, mert ez az út arannyal van kikövezve!
Publikálva: filmtrailer.hu (2016. augusztus 13.)