Forradalom zajlik a filmvilágban: elkezdtek mesélni a nők is a saját, hétköznapi életükről. Például arról, milyen kétgyerekes anyának lenni – hogy az állandó készenlétre és multitaskingra hogyan mehet rá előbb az ember idegrendszere, aztán a házassága, végül az egész család boldogsága, ha nincsenek résen. A napokban jelent meg házimozin a Pszichoanyu című amerikai film, amely – meglepő módon – tud újat mondani az anyaságról az elkoptatott kliséken túl is.
Éjszaka alvó csecsemő?
Mindig is hitetlenkedéssel vegyes elragadtatással hallgattam azokat a szülői beszámolókat, amelyek éjszakákat végigalvó csecsemőkről szóltak. Valahogy ezekről mindig csak úgy hall az ember, és sohasem vele történik. Tündérmese a „szép volna, ha igaz volna” ködbe vesző alkonyzónájából, valahonnan az Üveghegyen túlról. Ezek persze már a kialvatlanságtól kótyagos, újsütetű szülő kétségbeesett gondolatai, akinek a bűntudat összerántja a gyomrát: talán én csinálok rosszul valamit? A szülői lét e vissza-visszatérő aspektusa az éjszakai ébredés majdhogynem természetes velejárója.
Előfordult, hogy a lányom csak úgy volt hajlandó visszaaludni, ha „egy kis dombra lecsücsültünk” vele
Előtted van a jelenet? Éjszaka közepe, ki tudja, hányadik ébredés, te pedig csecsemővel a karodban guggolsz, fölállsz, guggolsz, fölállsz, miközben egy elfojtott tüsszentést vagy köhögést próbálsz visszanyelni. Merthogy meg vagy fázva. Baba-mama fitnesz a javából, ami után a diót farpofával is törheted! Egyszer kínunkban az éjszaka közepén autóba vágtuk magunkat, hátha a klasszikus filmes toposz segít: a motor duruzsolása és a zötykölődés álomba ringatja a babát. Ha őt nem is, minket igen, és a McDrive-nál, ahol végül persze kikötöttünk, három csillogó szempár várta a rendelést az utastérben. Egy-két átvirrasztott éjszaka elég az alvás felértékelődéséhez!
Mit meg nem adnánk egy-egy átdurmolt éjszakáért! A józan eszünkön kívül…
Képzeld el, hogy este tízkor megérkezik valaki, és átveszi tőled a babát. Persze tudod, hogy jó kezekben van – bár lehet, hogy létezik az a kialvatlansági fok, amikor már ez sem szempont –, és te átadod magad az édes öntudatvesztésnek. Szoptatásra odaviszi neked az ágyba a kicsit, gyengéden felébreszt, majd miután végeztél, éppoly hangtalanul vissza is vonul a hálószobából, neked szinte mozdulni sem kell. S miközben óvón vigyázza a család kicsi kincsének álmát, mellette még össze is rámolja a rumlis lakást, már amennyire megteheti ezt anélkül, hogy felébresztene. Esetleg összedob néhány csokis muffint reggelire. Hát, nem eszményi?! Kár, hogy csak képzelgés…
A jelenést nem a „férjek gyöngyének”, hanem éjszakai dadának nevezik, és bár ezúttal nem valóságos, de egyáltalán nem az a légből kapott fajta. Nálunk még fehér folt a piacon, de külföldön, különösen a tengerentúlon kezd elterjedtté válni. Kérdés persze, hogy ki engedheti meg magának, bár hogyha már a józan ész és a lét a tét, valamit lépni kell. A kialvatlanság nem játék, komoly fizikai és pszichikai problémákhoz vezethet.
Erről készített filmet Hollywood ünnepelt író-rendező párosa, Diablo Cody és Jason Reitman, akikre, ha összedugják a fejüket, mindig érdemes odafigyelni. Első közös munkájuk, a felelőtlenségében is felelősségteljes tini kismamáról szóló Juno 2008-ban megérdemelten nyert Oscart. A Junót követő Pszichoszingli nálunk már csak DVD-n látott napvilágot: megkésett felnövés történet egy trendi életformába ágyazva, amelyben a kiégett Charlize Theron próbál elkeseredett módon felnőtté válni. A legújabb Cody-Reitman projekt sem vitte tovább itthon a házimozinál, pedig kitűnő darab:
a Pszichoanyu az anyaságról, a gyilkos napi rutinról és az édesanya kiüresedéséről regél. Meg arról, hogy egyáltalán nem ciki segítséget kérni, pláne segítséget nyújtani a végletekig elcsigázott anyukának, akinek jellemzően a magyar viszonylatok közt is „nyakában a csacsika család”.
A filmkritika mellé mindenképpen olvasd el Pásztory Dóri cikkét, ami a film gerincét képező betegséget mutatja be: itt!
