Amikor gajra megy minden, néha épp akkor kerül a rendes kerékvágásba. Nézőpont kérdése! Vagy másképpen: ha egy szociopata felkarol, abból még valami jó is kisülhet. Csak jól kösd be magad! A The Passenger (2023) gondolatébresztő pszichothriller a megemésztetlen traumákról és az önsorsrontásról.
Bradley egy mulya, de megbízható srác: zárkózottsága és konfrontációkerülése egyszerre teszi idilli alkalmazottá a gyorsétteremben, ahol képességeihez mérten messze túlteljesíti az elvárásokat, és célponttá a kisebbrendűségtől, valamint feltűnési viszketegségtől szenvedő kollégái körében. Egy különösen megalázó zaklatás során aztán elszakad a cérna… na, nem Bradley-nél, akinek teszetoszaságát egyszerűen rossz nézni – bár hamarosan megismerjük múltban gyökeredző traumáit –, hanem a háttérbe húzódó kollégájánál, Bensonnál, aki megelégeli a srác folyamatos b@szogatását, és drasztikus lépésre szánja el magát. És itt kezdődik Bradley-nek és Bensonnak, ennek a meglehetősen furcsa párosnak a road movie-ja, amely kietlen, már-már szinte embertelen tájakon, nevesincs amerikai kisvárosokban, a tengerentúli munkásosztály lepukkant mikrovilágában játszódik.
A The Passengerben tulajdonképpen egy sajátos túszejtésnek leszünk tanúi, ahol Benson a hajánál fogva rángatja végig a gyámoltalan Bradley-t múltjának legfőbb állomásain. Ugyanakkor egy igazi önismereti utazás is egyben, mert szembesíti vele, miért képtelen kiállni saját magáért. Ambivalens helyzet ez: látszólag Benson „cigöli” mindenhová magával a tehetetlen Bradley-t, de valójában Benson a potyautas az akaratgyenge srác életében. Ezt az oda-visszahatást erősíti az, hogy a The Passenger messze izgalmasabb karaktere a szociopata Benson, akit Kyle Gallner kelt elképesztő hitelességgel életre.
És akkor itt térnék ki az alkotókra: a The Passenger (2023) esetében valami sajátosan szerencsés együttállásról beszélhetünk, mert sem a rendező, sem az író, sem a vágó, sem pedig az operatőr nem produkált korábban olyan minőségi munkát, amellyel ebben a filmben szembesülhetünk. Carter Smith rendező, aki a felejthetőre sikerült A romok című horror színvonalánál nem jutott eddig magasabbra, nyomasztó atmoszférát teremt, amelyben a horror inkább csak hangulati elem egy pszichológiai thrillerhez. A vágó Eric Nagy ráérős, hosszú snittekkel operál. Az operatőr Lyn Moncrief a kisvárosi reménytelenséget felölelő nagytotáljaiba belevesznek a hőseink. A forgatókönyvíró Jack Stanley sztorija pedig szimplán emberi. Különösen tetszett, hogy Benson esetében nem mond ki dolgokat, csupán érzékeltet, majd a többit ráhagyja a néző képzeletére (lásd: Benson és az iskolaigazgató közös múltja!).
Bár a The Passengert az ábrázolt erőszak és a nyomasztó hangulata miatt előszeretettel sorolják a horror kategóriájába, szerintem nem az. Legfeljebb pszichothriller, de a jól megmunkált fajtából, amelynek meglepően magvas mondanivalója és – igen! – pozitív végkicsengése van. Mert néha igenis szüksége van az embernek egy kiadós seggberúgásra, hogy kipenderítse magát a komfortzónájából, és egy kicsit más nézőpontból tekintsen a kényelmes kis életére. Ne száműzd magad az utasülésre! Elvégre ez a te életed.
Bányász Attila