A WandaVision formabontó módon újítja meg a Marvel rezüméjét, kalapot emelve az amerikai televíziózás előtt. Az ’50-es évektől napjainkig lépkedünk végig a tévézés évtizedein, miközben Wanda, a Skarlát Boszorkány ujjai köré tekeri (a tele)Víziót, minket és a valóságot.
Új szelek fújnak a Marvel háza táján, melyek a stúdió népszerű moziuniverzumát átültetik a filmszínházak szélesvásznairól a háztartások képernyőire. Kockázatos, de egyben egészen nyilvánvaló lépés: a streamingszolgáltatók kiélezett versenyében kihagyott ziccer lett volna nem segítségül hívni a szuperhősök illusztris szabadcsapatát. Tekintetbe véve a Bosszúállók kényelmetlenül túlnépesedett családját, a mozifilmekben már nem volt sem idő, sem alkalom az egyéni (vagy páros) sorsdrámák kibontására. Itt jön tehát a képbe a reneszánszát élő televíziós sorozatformátum. Igazából furcsa, hogy csak most, és nem előbb jutott el idáig a stúdió (persze ott vannak A S.H.I.E.L.D. ügynökei, a Carter ügynök vagy akár a Daredevil és társai, de jelen esetben a hangsúly a mozis Bosszúállók tévés debütálásán van): korábban is kaphattunk volna már egy Wanda-Vízió romkomot, amely beavat minket abba, hogy hogy a fenébe képes egymásba szeretni egy boszi és egy android.
Nos, ami késik, nem múlik: a mozifilmekben méltatlanul háttérbe szorított Wanda és Vízió páratlan párosa nyitja a sort, és egyben a Marvel negyedik fázisát, hiszen, ahogy azt már megszokhattuk, minden mindennel összefügg, tehát a sorozatos események is befolyásolják a moziuniverzumot és vice versa. A WandaVision pedig nemcsak tartalmában, hanem küllemében is formabontó: tisztelgés az amerikai televíziózás korszakai előtt. Minden epizód nagy tévés periódusokat idéz: egy-egy évtizedet ugrunk, na nem a sztoriban, hanem a megvalósításban és a külcsínben. Ez a merőben szokatlan megoldás pedig különös módon rájátszik a történetre.
Az első epizód az ’50-es évek amerikai szituációs komédiáit veszi alapul: a tévés (4:3) képarány, a fekete-fehér színvilág, a vizuális effektek, a zene és az aláfestő közönségreakciók külsőségei mellett a félreértésekből fakadó klasszikus helyzetkomikum, a tipikus karakterek és azok teátrális megnyilvánulásai mind-mind a tévé hőskorát elevenítik fel.
A sztori szerint Wanda és Vízió ifjú házaspárként költöznek be a csendes amerikai kertvárosba, és leghőbb vágyuk különleges képességeiket elrejtve beilleszkedni annak tipizált kisvárosi közösségébe. Míg Vízió a munkahelyén, addig Wanda a háztartásban próbál helyt állni, de hát normális embernek lenni, mi már csak tudjuk, hogy mennyire nehéz. A csacska helyzetek és a bájos humorral átszőtt szituációk mélyén azonban észrevehetően lappang valami, de hogy mi, arra csupán rejtélyes utalásokat kapunk.
