Sokáig kellett rá várni – egész pontosan 14 évet –, de nem véletlenül: a Pixar sosem ad alább a minőségből, így a Hihetetlen család 2 semmivel nem lett rosszabb, mint a híres első része. Magára ismerhet benne és nevethet rajta az egész család, miközben komoly, aktuális problémák is terítékre kerülnek. Könnyen előfordulhat, hogy azok a gyerkőcök, akik az első részen nőttek fel, mostanra a saját kis családjukkal ülnek be a moziba, miközben a történet ott folytatódik, ahol annak idején befejeződött. Mi ez, ha nem varázslat?
Ahhoz vagyunk szokva, hogy ami a moziban sikeres, annak máris jön a folytatása, aztán még egy rész, meg még egy, míg branddé, avagy franchise-zá nem növi ki magát. A Hihetetlen családdal mégsem ez történt – korunk legkreatívabb animációs csapata, a Pixar több mint egy évtizedig halogatta, hogy alámerüljön a ’60-as évek miliőjét idéző, szipi-szupi-szuperhős univerzumba, és újra valódi igazgyönggyel bukkanjon a felszínre.
Nem csak egy újabb bőrt akartak lehúzni róla
Sokat kellett várni a folytatásra, de megérte! Bár nincs mit csodálkozni, hiszen a stúdió a kezdetektől tele volt eredetibbnél eredetibb ötletekkel, és nem volt rákényszerülve, hogy a korábbi sikerei farvizén lavírozzon. A fáma szerint az első kasszasiker, a Toy Story még a mozikba sem került, amikor egy közös ebéd alkalmával kiötlötték a következő négy filmjüket (Egy bogár élete, Szörny Rt., Némó nyomában, WALL-E), amelyek nemcsak a cég elkövetkező évtizedét határozták meg, hanem alapjaiban reformálták meg az animációs műfajt. A lejtmenetbe került Disney csak erőtlenül kullogott az innovatív Pixar mögött – egészen addig, míg az agresszív terjeszkedési politikára felesküdött Mickey egér szőröstül-bőröstül be nem kebelezte a vetélytársát. (A Pixar ma már a Disney vállalathoz tartozik.)
A fúziót követően a franchise-gyár működésbe lépett, és a Pixar korábbi sikerei (Verdák, Szörny Rt.) változó színvonalú folytatásokat kaptak. Csak az utóbbi időszakban billent pozitív irányba a mérleg nyelve (Szenilla nyomában), ami most igazolódni látszik A hihetetlen család folytatásában is.
Amikor anya kézbe veszi az irányítást…
Az első rész zsenialitása abban állt, hogy bár szuperhősök repkedtek benne az égen, akik James Bondosan eltúlzott kütyüktől tobzódtak, a hangsúly mindvégig a család intézményén maradt. Négy frenetikus karakteren, akik kiegészítették egymást és tűzön-vizen át összetartoztak. Minden más másodlagos volt. Ez a folytatásban kitágul, és immár egy egész „népcsoportot”, a szuperhősöket foglalja magába.
A második rész az empátiáról és a toleranciáról mesél, hogy mindenki bátran felvállalhassa magát, legyen az szupererő, fogyatékosság, kamaszkori szerelem vagy coming out.
A család szűkebb mikrokozmoszában szerepcsere történik, a klasszikus családmodell felborul. A nő hátrahagyja a háztartást és a gyereknevelést, és családfenntartóvá lép elő. Bob, a férj pedig most háttérbe szorul – persze, csak időlegesen. Amíg a dolgok nem „rendeződnek”. Ám Bob lelki világa addig is tótágast áll, mivel a) Helen, a neje sikeres abban, amit épp – a férjénél is jobban – csinál, b) ő maga pedig szembesül a női – vagy legalábbis annak kikiáltott – dolgok nehézségeivel. Úgymint a háztartás vezetésével. A fia matekleckéjével. A kamasz lánya szerelmi életével. A legkisebb gyermek fejlődési változásaival. Nesze neked, női princípium!
