A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon jártunk, s igyekeztünk beszámolni az ott látottakról. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk, mivel minden filmet megnézni mi sem tudtunk, pláne érdemben írni az összesről. Az első két film, amit górcső alá vettünk: A megváltás című dán western Mads Mikkelsen főszereplésével, és a Megmaradt Alice-nek Julianne Moore Oscar-díjas alakításával.
A megváltás / The Salvation
Erről a filmről Ismail Kadare albán író regénye, a Kettétört április jutott eszembe. A kötet egy ifjúról szól, aki akaratlanul is az évszázados hagyományokra visszatekintő albán vérbosszú csapdájába esik: meggyilkolt bátyjának gyilkosát kell meggyilkolnia. S ha ezt megteszi, akkor az áldozat családja állhat bosszút rajta, s így pörög-forog tovább az egész értelmetlen ördögi kör. A megváltás a klasszikus bosszúfilmek parabolája: ebben a filmben mindenki bosszút áll mindenért. Vajh’ valóban ez jelenti a megváltást?
A porosz–osztrák–dán háborútól megcsömörlött két dán ex-katona szerencsét próbál Amerikában az 1860-as években: Jon és fivére, Peter, miután letelepedtek és “kényelmesen” berendezkedtek, Jon feleségét és kisfiát várják a vasútállomáson, hogy hét év után újra egyesülhessen a család. Pechükre rossz postakocsira szállnak, amelyen a környéket terrorizáló bandavezér öccse épp szintén hazafelé tart, s szemet vet Jon feleségére. Öreg hiba: ez a (bal)lépés olyan indulatokat korbácsol, amely alapjaiban rendezi át a vidék erőegyensúlyát.
Erős atmoszférát sikerül megteremteni már a film felütésével, a postakocsin lezajló jelenet pedig a suspense iskolapéldája. A kiszolgáltatott kisember figurájával könnyen azonosulni lehet, főleg, ha azt Mads Mikkelsen kelti életre. Az asszociáció pedig szinte észrevétlenül rántja be a nézőt a történetbe. A vásznon váltakozó képsorok a gyomrot, az igazságtalanság érzése az ujjainkat szorítja ökölbe. Kár, hogy a film ezután klisét klisére halmoz, ami alól nem képez kivételt a végső leszámolás sem – mit vársz tőle, ez csak egy WESTERN!!! –, mindenesetre ezt igazán stílusosan teszi, amiért megbocsátható a béna CGI tűz, és az agyonszűrőzött képi világ. A dánoknak pedig olyan színészek asszisztálnak, mint Eva Green, aki egy szót sem szól, de még így is démonian tudja uralni a vásznat, Jeffrey Dean Morgan korrekt rosszfiúként, vagy Jonathan Pryce simlis polgármesterként. Kár ezért a filmért, mert a témája jó – bár a föld kincseiért folyó áskálódást szinte semennyire sem sikerült kibontani –, de úgy tűnik, Kristian Levring rendező puskaporából csak a film elejére futotta.
Megmaradt Alice-nek / Still Alice
Julianne Moore ezért a szerepéért bezsebelte idén az Oscart, a kérdés az az, hogy valóban megérdemelten? A film középpontjában a nyelvtudományok professzor asszonya áll, aki korát meghazudtolóan fiatalos, csinos, fitt, sikeres, kiegyensúlyozott pár-, és családi kapcsolatokkal rendelkező asszony, magyarán előtte hever az egész világ. Ilyenkor szokott beütni az a bizonyos ménkő, ezúttal az Alzheimer-kór képében. Alice küzdelmét e betegséggel kísérhetjük nyomon egészen a kezdetektől valameddig, fokozatos leépülése pedig Ilan Eshkeri szívfacsaró zenéjével aláfestve… megrendítő? Nem, nem igazán. Természetesen szomorú egy élete virágában lévő ember tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát megélni a vásznon, Moore pedig sokat belead a kontraszt érzékeltetésébe, de mindezek fényében sem érzem ezt a filmet mesterműnek, Moore-t pedig lehengerlőnek. Talán nem is ez volt a cél. Ha csak annyi, hogy ráirányítsák egy picit a figyelmet erre a szörnyű betegségre, akkor sikerrel jártak – kell is beszélnünk róla! Azonban sokkal izgalmasabb lett volna ez a film, ha Alice mellett (helyett?) inkább a családra (is) fókuszálnak. Van itt némi bátortalan próbálkozás: ott a kisebbik lány kiútkeresése – Kristen Stewart végleg lerázta az “alkonyi” skatutyát magáról, és ez baromi jól áll neki! –, a nagyobbik – Kate Bosworth visszafogott alakítása – örökletes hajlama vagy a férj – Alec Baldwin TELITALÁLAT a szerepre! – munkamániája és önzésre hajlamos lelkülete, azonban ezeket a remek kezdeményezéseket – sajnos! – mind kisajátítja a két főszereplő, Alice és az Alzheimer egyenlőtlen küzdelme. Micsoda kihagyott ziccerek!
Julianne Moore ezért a szerepéért bezsebelte idén az Oscart, a kérdés az az, hogy valóban megérdemelten? A film középpontjában a nyelvtudományok professzor asszonya áll, aki korát meghazudtolóan fiatalos, csinos, fitt, sikeres, kiegyensúlyozott pár-, és családi kapcsolatokkal rendelkező asszony, magyarán előtte hever az egész világ. Ilyenkor szokott beütni az a bizonyos ménkő, ezúttal az Alzheimer-kór képében. Alice küzdelmét e betegséggel kísérhetjük nyomon egészen a kezdetektől valameddig, fokozatos leépülése pedig Ilan Eshkeri szívfacsaró zenéjével aláfestve… megrendítő? Nem, nem igazán. Természetesen szomorú egy élete virágában lévő ember tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát megélni a vásznon, Moore pedig sokat belead a kontraszt érzékeltetésébe, de mindezek fényében sem érzem ezt a filmet mesterműnek, Moore-t pedig lehengerlőnek. Talán nem is ez volt a cél. Ha csak annyi, hogy ráirányítsák egy picit a figyelmet erre a szörnyű betegségre, akkor sikerrel jártak – kell is beszélnünk róla! Azonban sokkal izgalmasabb lett volna ez a film, ha Alice mellett (helyett?) inkább a családra (is) fókuszálnak. Van itt némi bátortalan próbálkozás: ott a kisebbik lány kiútkeresése – Kristen Stewart végleg lerázta az “alkonyi” skatutyát magáról, és ez baromi jól áll neki! –, a nagyobbik – Kate Bosworth visszafogott alakítása – örökletes hajlama vagy a férj – Alec Baldwin TELITALÁLAT a szerepre! – munkamániája és önzésre hajlamos lelkülete, azonban ezeket a remek kezdeményezéseket – sajnos! – mind kisajátítja a két főszereplő, Alice és az Alzheimer egyenlőtlen küzdelme. Micsoda kihagyott ziccerek!
Jól játszik Moore a filmben? Igen, jól játszik! Megérdemelten kapta meg az Oscart? A helyzet az, hogy az elmúlt években láttam már ennél átütőbb alakításokat is, azonban az Oscar-felhozatalban valóban az övé volt a legkiemelkedőbb megformálás. Válasz ez a kérdésre? Nem, de az élet már csak ilyen! Mindenesetre az Élj a mának! közhelyét sikerül a filmnek egészen új aspektusból megvilágítania, s a szellemi leépülést és agysorvadást előidéző kórra ráirányítani a reflektort.
Publikálva: filmtrailer.hu