A Respect című életrajzi film alcíme az is lehetne: Démonok között. A sikerhez vezető út sosem egyenes, hanem csupa hullámvölgy. Aretha Franklint a gospel emelte a soul királynőjévé.
Beszéljünk egy kicsit a démonokról! Na, nem a horrorfilmek visszataszító küllemű szörnyetegeiről, hanem a lelkünk mélyén megbújó parazitákról, melyek rendre ellenünk dolgoznak. Fóbiák, komplexusok, transzgenerációs hatások zabálják föl az életünket. Sokan vannak. A nevük légió. Az alapjuk a félelem, amely jellemzően valamilyen gyerekkori traumában gyökeredzik. Ami aztán tudat alatt determinálja a sorsunkat. Van, amit örökségbe kapunk. Van, amit kéretlenül másoktól. Néhányat magunknak teremtünk, mint a gödröt, amelyet addig ásunk, amíg rabjai nem maradunk. Nem ad immunitást ellene a népszerűség, a siker, de még a pénz sem!
Aretha Franklint, a soul zene királynőjét is olykor maga alá temette ez a sötétség. A Respect című zenés életrajzi film, a nagyszerű zenei felhozatal mellett, emberközelbe hozza a legendát, és megmutatja a Hold sötét oldalát is. Hellyel-közzel arra is hajlandó, hogy fel-fellebbentse a fátylat az okokról: elvált szülőkről, abúzusról, tinédzserterhességről, keménykezű férfiakról és az anya váratlan haláláról, amelyek később mind-mind visszahatnak az ember életére.
Mindezek ellenére Aretha képes volt egy férfiak uralta, fekete-fehér sakktábla-világban feljutni a csúcsra, és ezért kiérdemelte azt a tiszteletet, amelyet a címadó Respect című dalában megénekelt. Amelyet oly sokára nyert csak el azoknak a férfiaknak a szívében, akiket az élete során annyira szeretett. És amelyet oly gyorsan el is felejtettek, amikor megpróbálták kisajátítani a tehetségét, szem elől tévesztve magát az embert. Azt a tiszteletet, amelyet saját jogán minden nő megérdemel. Nem véletlenül vált ez a dal a polgárjogi küzdelem és az egyenjogúság himnuszává.
A film jobban fókuszál Aretha Franklin magánéletére és zenei karrierjére, mint politikai aktivitására. Fel-felbukkan ugyan benne Martin Luther King alakja, de inkább a film utolsó harmadában a hiányával kap igazán hangsúlyt az énekesnő társadalmi szerepvállalása. Aretha viszontagságos életútja a vásznon azonban olyan zenei briliánsokkal van kikövezve a címadó Respecten túl, mint az I Never Loved A Man (The Way I Loved You) vagy az Ain’t No Way, melyeknek keletkezési történeteiről is képet kaphatunk – ezek az életrajzi film legjobb pillanatai.
A faji előítélet kétélű penge: az alabamai Muscle Shoals Rhythm Section zenekar is megjelenik a filmben, akikkel Franklin az első nagy slágereit készítette, és egytől egyig fehér bőrű zenészek. A kezdeti megrázkódtatás után Aretha felismeri, hogy a zene színvak, amit amúgy is a szívével hallgat az ember.
Az Aretha Franklint alakító Jennifer Hudson csúcsformában van: mind ének, mind pedig színészi játék terén erőn felül teljesít. A csendes és visszahúzódó lányból szenvedélyes és erős asszonnyá növi ki magát a meglehetősen hosszú játékidő során. Szintén dicséret illeti meg Forest Whitakert, aki Aretha apjának, Franklin tiszteletesnek az ellentmondásos figuráját személyesíti meg. Marlon Wayans igazi kakukktojás a szereplőgárdában: a komikus először domborít drámai vénát a Rekviem egy álomért óta. Mary J. Blige Dinah Washingtonként mindenki elől ellopja a showt: a művésznő felindultságában a stábbal együtt a nézőtérre is ráborítja az asztalt.
A Respect elsőfilmes rendezője, Liesl Tommy a világot jelentő deszkákról igazolt át, és ő volt az első fekete nő, akit a legjobb színházi rendező Tony-díjára jelöltek. Filmes fronton van még hová fejlődnie: a széteső dramaturgia és a darabos rendezés miatt hosszúnak tűnik a néző számára a film két és fél órája. A forgatókönyv Lutra-albumos benyomása és a válasz nélkül hagyott kérdések csökkentik ugyan a produkció fényét, de a felcsendülő dalok – mint mindig – megmentik az előadást.
Akár akarjuk, akár nem, a démonok bennünk vannak! A velük való szembenézést a tisztánlátás segíti: ők is a mi részeink, a saját démonjaink tulajdonképpen mi magunk vagyunk! Olykor már a probléma felismerése magában hordozhatja a gyógyulást. Valami fogódzóra van szükség, amely révén az ember kikapaszkodik a mélypontról. Arethának ez a visszatérést jelentette a gospelhez, és rajta keresztül Istenhez. Ne gördítsünk saját magunk elé akadályokat! Hát nem kapunk éppen eleget az élettől?