Már nézhető a Netflix Emmy-díjas Love, Death + Robots animációs sorozatának második évada, amely audiovizuális novellagyűjteményként a sci-fi és a horror legjavából merít. A második évad ismét az embert helyezi a középpontba, aki folyton harcban áll valamivel: a környezetével, a mítoszaival és saját magával is.
Mielőtt leforgatta a Deadpoolt, Tim Miller író-rendező egy vizuális effektekkel és számítógépes animációkkal foglalkozó céget alapított a ’90-es években. A Blur Studio népszerű videójátékokon (Need for Speed: Underground, GTA: San Andreas) és nagy költségvetésű mozifilmeken (Avatar, A tetovált lány) dolgozott, majd mindezt a Love, Death + Robots koronázta meg.
Miller és a rendező-producer David Fincher (Harcosok klubja, Hetedik) a 2000-es évek végén ötleteltek először azon, hogy a ’80-as évek kultikus animációs filmjének, a Heavy Metalnak a mintájára korhatáros antológiát készítenek. Elképzeléseik szerint a rövidfilmekből álló alkotás az animációs stúdiók összefogására épített volna, amitől változatos stílust és merész ötletkavalkádot is vártak. Szponzorok híján azonban a projekt elsikkadt egészen addig, míg a Deadpool zajos sikere meg nem emelte Miller ázsióját. Ekkor sikerült felkelteni az újdonságokra kiéhezett Netflix érdeklődését, Miller pedig rádöbbent, hogy a streaming-formátum mennyivel jobban áll a rövidfilmeknek, mintha csokorba szedné azokat egy mozifilm kedvéért.
A többi történelem.
A Heavy Metal romjain egy újító, merész, sallangoktól és kompromisszumoktól mentes sorozat született, amelyet Emmy-díjjal jutalmaztak, a Love, Death + Robots pedig már a címével beindította a nézők agyát.
Az első évad az időhurkok, idegen bolygók és lények, az emberi mítoszok és művészet segítségével mind-mind önmagunkkal szembesít. Hol megmosolyogtató, hol gyomorforgató ez a konfrontáció, egy azonban biztos: kibillent a komfortzónánkból. Mind a 18 történetben magunkra ismerhetünk, mert mindegyikben ott rejlik egy darabka a kollektív tudatból. Nincs mit szépíteni: ezek vagyunk mi, pontosabban, ezek is mi vagyunk, hiába az érzelmek, az elmúlás vagy a technológiai fejlődés. A Love, Death + Robots arra világít rá, hogy az ember a csillagokon innen és túl sem tud kivetkőzni önmagából.
A második évad tovább viszi ezt a vonulatot. Két epizód is szembe állítja az embert a technológiával: az elsőben a tunya és hedonista utópiát tapossa sárba egy háztartási gép, amelybe mintha fordítva programozták volna be a robotika Isaac Asimov-féle három alaptörvényét. Ironikus hangvételű szatíra ez a fogyasztói társadalom végstádiumáról, ahol a telefonos ügyfélszolgálatok továbbra sem humánusak és mentőövként ott lóg a ház falán a sörétes puska. John Scalzitól nem áll távol az irónia, ezt láthattuk az első évad társadalomkritikus Amikor a joghurt átvette a hatalmat című epizódjában. Annak párdarabja az Automatizált ügyfélszolgálat.
