A Szemekbe zárt titkok írója, Eduardo Sacheri azzal szembesít minket, hogy az állampolgári normakövetés balekká tesz. Meredek kijelentés ez, de mi a helyzet egy olyan korban, amikor maga az állam fordul ellenünk? Hogy aminek védelmeznie kellene minket, az taszít létbizonytalanságba? Nyilvánvaló, hogy ez hibás működés következménye, ahogy az is: az egyénnek valamit lépnie kell. Sacheri Lúzerek éjszakája című történetéből Balekok a pácban címmel meglepően szórakoztató heist mozi készült.
„A szótárak szerint a balek olyasvalaki, aki lomha, nem elég talpraesett, se nem életképes. És noha tudjuk, hogy a szorgalom, az őszinteség és az örökös szabálykövetés is sokszor a balekság szinonimái, egy napon a minket, balekokat ért megaláztatás akkorára duzzad, hogy felér egy tökönrúgással. Ekkor mondjuk azt: elég. És olyasvalamit teszünk, amit senki nem nézett volna ki pont belőlünk.”
Egy apró argentin faluban Fermínnek remek ötlete támad. A település határában rozsdásodó öreg gabonasilót szeretné rendbe hozni, és virágzó vállalkozássá alakítani. Ötletéhez társakat gyűjt néhány helybéli személyében, és a szövetkezetükhöz a maradék tőkét bankhitelből szeretnék fedezni. Igen ám, de a bank csak úgy nem ad hitelt, így a banktisztviselő tanácsára a barátaival közösen, hosszú évek során megtakarított készpénzüket Fermín elhelyezi egy bankszámlán a kedvezőbb hitelelbírálás reményében.
2001-et írunk, Argentínát soha nem látott méretű gazdasági válság sújtja. Az évekig tartó recessziót a pénzügyi rendszer látványos összeomlása követi. A letétbe helyezés másnapján az állam zárolja az összes bankszámlát, ezzel gyakorlatilag lenyelve az emberek megtakarításait – hasonlót már mi is megtapasztaltunk a bőrünkön a magánnyugdíjpénztárak állami bekebelezése kapcsán.
„A büdös kurva életbe!”
A szegényembert az ág is húzza: bár Fermín és társai nem kaptak hitelt, másvalaki azonban igen. Egy jól informált ügyvéd a simlis banktisztviselővel összejátszva még a zárolás előtt kivette a bank összes készpénzét, és most egy félreeső helyen egy széfben rejtegeti. Tehát nem elég, hogy az állam, akinek a biztos pontot kellene jelentenie a polgára életében, kirúgta Fermínék alól a sámlit, de a válság hiénái még azelőtt gyorsan ki is forgatták a zsebeiket. Hogy is szól a mondás? Ha egyszer átvernek, az az ő szégyenük. Ha kétszer, az már a tiéd.