Az 1909-ben megjelent Martin Eden című, önéletrajzi ihletésű Jack London-regény már számos megfilmesítésen van túl, de Pietro Marcello rendező egészen új szemszögből talál fogást rajta. Olasz környezetbe és a klasszikus sztorit időtlen keretek közé helyezve is megőrzi mondanivalóját, dokumentumfilmes tapasztalatával pedig kivételes érzékenységgel sikerül megidéznie a munkásosztályt. Archív felvételek és művészfilmes snittek „színesítik” a végeredményt, mélységet adva az eredeti történetnek. Arcok és életképek mesélnek egész történeteket néhány másodperces vágásokban. Óriási szakadék nyílik a vásznon a szegényebb népréteg és a liberalizmus fátyla mögé rejtőző középosztály között. Martin Eden eszmékből, gondolatokból és szavakból sző hidat, hogy átkelhessen, de csak a túloldalon döbben rá, hogy az átkelésért mekkora árat kell fizetnie.
„Hozz pénzt haza, ne könyveket!”
Martin Eden matróz, aki a tengert járja. 11 éves kora óta a maga lábán áll, sosem ijedt meg sem a kétkezi munkától, sem a saját árnyékától. A vérében van az utazás, a kikötőkben pedig bomlanak utána a nők. Azt a kevéske pénzt, amit keres, el is veri, a két hajóút közti időt pedig a nővére családjánál héderezve tölti. Martin a mának él, mert jövője nincs, a múltja pedig szót sem érdemel.
Egy nap alapos veréstől ment meg egy jó családból származó úri ficsúrt a kikötőben, aki hálából meginvitálja magukhoz. Martint hidegen hagyja a család gazdagsága, de a kulturális sokszínűség és a lányuk, Elena személyisége rabul ejti. A férfi, aki még az elemit sem fejezte be, beleveti magát a tanulásba, hogy lenyűgözze a lányt és hogy beszélgetni tudjon vele. A szerelem és a tudásszomj úgy elhatalmasodik a férfin, hogy a könyvekbe beletemetkezve elhanyagolja a munkáját is.
„A hercegnő és a matróz”
Disney meseként bontakozik ki a történet az alacsony sorból származó szolgalegény és a jó házból való úrikisasszony szerelméről. Legalábbis Elena így éli meg ezt az egészet. Martint azonban újra és újra keményen orrba gyűri a valóság, ahogy az irodalom szárnyain lassan a mélyszegénység szélére sodródik. A könyvekkel egyetemben azonban kinyílik a szeme is, és mind érzékenyebbé válik a környezetére. Egy éhbérért átdolgozott nap után a priccseiken heverve, miközben Martin szokás szerint épp nyakig merül valami könyvbe, a barátja érzékletesen festi le, milyen üres is az élete: a munka tölti ki minden napját, a pénz kifolyik az ujjai közül, és senki sincs, aki otthon várja. Martin rádöbben, hogy milyen fontos neki a lány, és hogy a tanulás értelmet és célt ad az életének. Elena választja el attól, hogy éppolyan kilátástalannak érezze a helyzetét, mint társa.
Martin író szeretne lenni. De kezdetben nincsenek meg a szavak, amelyekkel kifejezhetné gondolatait. A rengeteg tanulásnak azonban beérik a gyümölcse: nemcsak a látásmódja nyílik ki, hanem rátalál a hangjára is. Amelyre persze jó sokáig a kutya sem kíváncsi.
