Fredrik Backman Mi vagyunk a medvék című ifjúsági történetében a sportnak élő, északi kisváros állóvizébe ugrik bele páros lábbal az író. Gejzírként törnek föl a település felszíne alatt lappangó indulatok, amelyek önmagával való szembenézésre késztetik a közösséget. A nemi és a családon belüli erőszak, a kollektív apátia és a problémák szőnyeg alá söprése ellen szólal föl Backman. Elkészült az ötrészes televíziós adaptáció.
Fredrik Backmant szeretik a filmesek: Az ember, akit Ove-nak hívtak és az Itt járt Britt-Marie után ez már a harmadik története, amelyből mozgókép készült. Az író utánozhatatlan stílusa persze megfilmesíthetetlen, de szerencsére írásai mondanivalóban, drámai fordulatokban és aprólékosan kidolgozott karakterekben gazdagok, amelyek értő kezekben élő-lélegző filmes világot teremtenek vászonra és képernyőre egyaránt. Peter Grönlund rendező korábbi filmjeiben már bizonyította, hogy milyen otthonosan mozog a svéd iparvárosi közösségekben, és mennyire érzékeny a társadalmi és politikai témákra. Björnstad északi medvevárosát mintha egyenesen neki találták volna ki. Könyörtelen objektívje rétegről rétegre hámozza meg e kis közösséget, hogy feltárja a valóját.
Björnstad a távoli északi erdőségekben megbújó kisváros, amelyben a közeli bánya bezárását követően nem nagyon akad munka. Így az emberek minden örömüket és bánatukat a sportban vezetik le. A medvevárosban (a svéd „björnstad” szó jelentése) a hoki az úr. Így elképzelhető, hogy milyen kitörő örömmel fogadják a kanadai sportkarrierjét hátrahagyó Peter Anderssont, aki kis családjával hokiedzőként vonul vissza szülővárosába. A sportsikereitől kissé arrogáns férfi rögtön rátelepszik a közösségi sportklubra, és nem mindenkinek tetsző változtatásokat visz végbe. Kisajátítja magának a junior hokicsapatot, és a csapat sztárjára, Kevinre építve új, taktikus csapatjátékot honosít meg. Nemtetszést vált ki, amikor a serdülők közül beválogatja a junior csapatba a fürge, bevándorló családból származó Amatot. Björnstad junior hokicsapata azonban megtáltosodva szárnyalni kezd.
A felhőtlen öröm kárászéletűnek bizonyul, amely egy csapásra hagymázas rémálomba fordul át a döntő napján. A kiváltó esemény nem csupán megosztja a kisvárost, a kialakuló morális válság a közösség széthullásával fenyeget.
A családon belüli erőszak nem csak fizikai formát ölthet. Ahogy a hokisztár Kevin apja rátelepszik a fia életére, folyamatosan rombolva a srác önértékelését, és sutba vágva az érzelmi igényeit, az kimeríti a lelki terror fogalmát. Mats, az apa a saját elmaradt sportkarrierjét akarja megélni a fia sikereiben, amitől Kevin kihasználtnak érzi magát. Hatalmas rajta a nyomás nemcsak a családja, de a közösség részéről is, hiszen a csapat húzójátékosa révén a siker az ő vállain nyugszik. Felelősség, kitüntető figyelem és egyben érzelmi mellőzöttség feszíti a fiú lelkét. „Csak a hoki van, anélkül szar se’ vagyok”, jegyzi meg kiábrándultan egy világos pillanatában, amikor épp szárba szökkenhetne a szerelem…
