„Mi a kedvenc horrorfilmed?”, hangzik fel 11 év után ismét a moziban a film szlogenné vált kulcsmondata, és perifériás látásunk határmezsgyéjén a mellettünk ülők arca hullafehér szellemmaszkká mosódik. Wes Craven, a horror sokoldalú nagypapája ismét a rendezői bársonyszékbe ült, hogy pellengérre állítsa a mai horror kliséket, és fricskát dobjon az újhullámos remake-őrületnek. Új évtized, új szabályok! Penge villan, és újabb sikoly visszhangzik a filmszínházak mesterséges éjszakájában… „lássuk”, mekkorát szól!
1996-ban üstökösként robbant be a mozikba a Sikoly első része, és rögtön nagy népszerűségre tett szert. Sikerének titka talán parodisztikus jellegéből fakadt, hisz Craven nem csak az akkori horrorfilmek kliséit gúnyolta ki, hanem művészi eszköztárába az önirónia is helyet kapott (a Sikolyban például felbukkan kikarikírozva Freddy Krueger alakja is, elmaradhatatlan zöld-piros csíkos pulóverével és kalapjával). Az első részt pedig követte a tinihorrorok virágkora, Hollywood futószalagon termelte a hasonszőrű alkotásokat, a ma már szintén kultstátuszba került Tudom, mit tettél tavaly nyáront (melynek forgatókönyvét a Sikoly 1-2. és 4. részének szkriptjét is jegyző Kevin Williamson írta) és a Rémségek könyvét, hogy csak a népszerűbbeket említsem. Nem is beszélve az idővel trilógiává bővülő Sikoly folytatásairól, amelyek minősége az újabb részekkel egyre csökkent. Azután hosszú ideig méla csend.
Hivatalosan 2008-ban hangzott el, hogy a The Weinsteins/Dimension filmstúdió újra elő szeretné venni az időközben klasszikussá vált Sikoly-szériát. Craven is bejelentette, hogy ha az első részhez hasonlóan jó szkriptet tesznek le elé az asztalra, akkor maga fog visszaülni a kamera mögé. Amikor 2009-ben a korábbi főszereplők, Neve Campbell, Courteney Cox és David Arquette is leszerződtek az új részhez, a horror rajongók fellélegezhettek, hogy a produkció sínen van. Végül a Craven által elismert forgatókönyv is megszületett Williamson tollából, és 2010-ben lezajlott a forgatás. A 2010. októberi premiert azonban a stúdió ismeretlen okok miatt mostanáig halasztotta.
Az új részben ismét találkozhatunk a korábbi Sikoly-filmek túlélőivel, Sidney-vel, Gale-lel és Dewey-val. Míg utóbbi az időközben a Döfés-filmek népszerűségéből hasznot húzó Woodsboro városának sheriffjévé nőtte ki magát, addig Gale újságírói karrierje romokban hever. Sidney épp új könyve kapcsán látogat vissza a városba. A gyilkosságok évfordulóján a zaklató telefonhívások újrakezdődnek, azonban ezúttal a zaklatások új célpontja Jill, Sidney unokahúga. Vajon csak rossz diákcsínyről van szó vagy az ismeretlen hívó tovább merészkedik, és magára húzva Ghostface maszkját „újrarendezi” a korábbi gyilkosságokat?
A film első negyed órája bődületesen jó. Az embert gépszíjként kapja el a régi Sikoly-feeling, Craven papa pedig megmutatja, hogy tud még meglepetéseket okozni. Aztán föltűnnek a régi arcok, akiket jó újra együttlátni a vásznon. Dewey ugyan kevésbé esetlen, és Gale sem sziporkázik már úgy, mint régen, de hát, ha más nem is, az idő vasfoga képes jellemfejlődést kicsikarni az emberből. Sidney karaktere is nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, hiszen már 10 éve nem kellett futóversenyen részt vennie holmi szellemmaszkos gyilkosokkal. Azonban a későbbiekben bebizonyosodik, hogy ő még mindig az a „tökös” csaj, amiért annakidején megszerettük, és a kiskosztüm meg a körömcipő pusztán kirakat, a könyvbiznisz kötelező marketingelemei.
A korábbi részek túlélői (velünk együtt) már nem mai gyerekek, ám egy tinihorrorhoz tinik is dukálnak: egyrészt, hogy növeljék az áldozatok számát, másrészt, hogy gyarapítsák a gyanúsítottak táborát. Első körben rögtön kezdjük egy ismerőssel, a Hősök sorozatból mindenki pompomlányával, Hayden Panettiere-vel, aki rövid hajjal is nagyon jól mutat a tévéképernyő után a széles vásznon. Aztán itt van Sidney unokahúgát egész hitelesen megformáló Emma Roberts is, akit a legtöbben Nancy Drew-ként vagy Vadóckaként ismerhetnek. Színészi kvalitásait ilyen felmenőkkel (ő Eric Roberts lánya és egyben Julia Roberts unkahúga) meg sem merem kérdőjelezni. Aztán kiemelném még Rory Culkint is, csak hogy negatív példát is említsek, aki a Reszkessetek, betörők! Kevinjének (Macaulay Culkin) legkisebb öccse, és szép szemeivel nagyon néz, legkevésbé sem férfias hosszú haját néha hátra-hátradobja, viszont ez oly távol van a színészettől, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől. Én elsők között őt nyírtam volna ki, körülbelül harminc másodpercnyi vászonidőt engedélyezve neki, de hát Cravenék forgatókönyvírói felkérése valahol elkeveredhetett a postámban, így Rory mint a helyi filmklub vezetője az általam adott idő többszörösét tölti premier plánban a filmkockákon. Örömmel üdvözöltem viszont a szereplők között Mary McDonnell-t, aki a szív-szállodás Lauren Graham helyett ugrott be a filmbe. BSG-rajongóként reméltem tőle némi drámai jutalomjátékot, sajnos Cravenék kiaknázatlan kincsként bántak el vele. Szerepet kapott még a filmben a True Bloodból ismert Anna Paquin is, és cameózik egyet a mostanában fölkapott Kristen Bell is.
Az erős kezdet és az ismerős arcok bemutatása után a film számomra leült, a remake tárgykörében zajló, korábbi részekből látott futkározós-kergetőzős jelenetek az új szereplőkkel az én szememben már nem működtek olyan jól. Untam, mivel már legalább háromszor láttam ezeket. Lehet, hogy öregszem (bár talán nem annyira, mint Craven). Azért nem kell a 71 éves rendezőnket temetni, van egy-két igazán szaftos, húzós és ötletes új jelenet is a filmben, melyek előtt emelem kalapom. Az új Sikoly sokkal véresebbre sikeredett a korábbi részekhez képest.
Hiába Craven nagy dumája, az új rész meg sem közelíti az első epizód „frissességét”, humorát és színészi alakításait sem. De az is igaz, hogy nem is rosszabb a második vagy a harmadik résznél. A régi jelenetek új köntösbe öltöztetése, „remakelése” nekem annyira nem jött be. A gyilkos kiléte kapcsán ismét jól keverik a lapokat, de ez számomra már kevés egy igazán élvezhető horrorfilmhez. Marad tehát tinihorror-etalonként továbbra is az első rész, mert az új szabályok értelmében sem lehet überelni az eredetit.
Publikálva: filmtrailer.hu (2011. április 15.)