J.J. Abrams egy nagy piros pontot érdemel, amiért visszahozta a kamaszkoromat. A sötét moziteremben ülve újra a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején éreztem magam, amikor Stephen King regényeivel stócoltam magam körbe esténként, és képzeletben poros amerikai kisvárosokban kóvályogtam a velem egykorú kölykökkel, vagy ki tudja hányadszor izgultam végig a rongyosra nézett VHS-kazettákon a Kincsvadászokat és az Állj mellém!-et. Pedig a Super 8 1979-ben játszódik, születésem évében, mégis, olyan fokú nosztalgiafaktor jellemzi, amitől én sem tudtam menekülni.
J.J. Abrams alig 8 éves volt, amikor lelkes amatőrként kamerát ragadott, és mindent lefilmezett a környezetében, ami mozgott. Tizenévesen jóbarátjával, Matt Reeves-szel – akivel évekkel később összehozták a Cloverfield című produktumot – készített 8 mm-es filmjükkel beneveztek egy Super 8 fesztiválra, ami révén országos ismertségre tettek szert. Ekkor figyelt fel rájuk Steven Spielberg asszisztense, és az akkor alig 15 éves srácokat megbízták, hogy Spielberg korai, 8 mm-es zsengéit vágják meg.
Évekkel később, amikor Abrams és Spielberg újra összefutottak, szóba került J.J. egy ötlete, aminek középpontjában 8 mm-es kamerával amatőr filmet forgató gyerekek álltak. A dolog tetszett Spielbergnek, de mivel még elég kezdetleges volt, ez annyiban is maradt. Időközben Abrams barátunknak született egy másik sztorikezdeménye is, amelyben egy, az 51-es körzetből érkező vonat valami szupertitkos dolgot szállít, és kisiklik. J.J. összerakta a két sztorit, és így született meg a Super 8 alapötlete, amire már többen – köztük Spielberg is – felfigyelt. Abramsnek fontos volt még az is, hogy a baleset egy kisváros közelében történjen. Ezt a kisvárost egy zárt közösségnek képzelte el, amely a ’70-es években éli a maga álmos és poros hétköznapjait, amit aztán fenekestül felforgat valami nagyszabású dolog.
A sztoriról igazából nem is kell ennél többet tudni, nézőként érdemes képkockáról képkockára felfedezni. A filmen végigvonuló rejtélyes szál (hogyan történt a baleset, és tulajdonképpen mit is szállított a vonat?) a precízen adagolt információmorzsák révén szép lassan világossá válik.
A történet több szálon fut, és mindegyik önmagában is képes lenne kitenni egy filmet. A forgatókönyv minőségét jelzi, hogy a gyerekek bemutatását, kalandos mindennapjait és a filmforgatási munkálatokat bemutató részt még órákig el tudtam volna nézni, annyira szórakoztatónak találtam, nem is kellett volna bele a fantasztikus szál. Sok kritikus ezeknek a történeti szálaknak a sablonosságát veti az alkotók szemére (alkoholista apa kontra lánya; özvegy, elfoglalt apa kontra fia; első szerelem; szerelmi háromszög és még sorolhatnám), de szerintem ezekkel nincsen semmi baj, a kamaszkor édes-savanyú velejárói, melyek nagyon szépen egymásba simulnak és élvezhető egészet alkotnak.
A korrajz fantasztikusan sikerült, a ’70-es évekbeli amerikai kisváros látványvilágát Martin Whist látványtervező teremtette meg. Részletekbe menően aprólékos munkát végzett, s ezzel a nosztalgiafaktor alapját tette le.
A vonatszerencsétlenség is jól meg lett koreografálva és látványosra sikeredett. Köszönhető ez többek közt Larry Fong operatőrnek is, akit szintén gyerekkori barátság köt Abramshez, és akivel a Lost – Eltűntek nagy sikerű tévésorozaton is közösen dolgoztak. Fong nevéhez fűződik továbbá a 300 és a Watchmen – Az őrzők fényképezése is, ami, azt hiszem, sok mindent elmond az úriemberről. Fong révén remekül összemosták a ’70-es évek hangulatát a filmben megjelenő CGI trükkökkel: nem szúrnak szemet, s ezzel nem billentik ki a nézőt a történetből.
A szereplőgárdából a gyerekek közül elsősorban Elle Fanninget említeném meg, aki a film a filmben, azaz a gyerekek által forgatott amatőr zombisztoriban csillogtatta meg leginkább nem mindennapi tehetségét. Sokat várok ettől a lánytól – akárcsak a nővére, Dakota Fanning, még ő is sokra fogja vinni Hollywoodban. A másik említést érdemlő gyerekszereplő Joel Courtney, aki a főszereplő Joe Lamb-et játssza, szintén kitűnően; neki ez az első szerepe. A gyerekek közül a többi karaktert egy picit egysíkúnak és elnagyoltnak éreztem, de ez adódhatott abból, hogy sok figurával operál a történet, és a játékidőbe nem fért bele valamennyi háttértörténetének megismerése.
Ami jó még, hogy a filmnek van humora, ami, mivel gyerekekről szól, úgy érzem, elengedhetetlen. A poénoknak elsősorban az egyes karakterek jellemző vonásai, másrészt az amatőr filmforgatás szolgáltak alapjául. Szenzációsak például Charles soktagú családjának rövid, de velős gegjei.
Legyen akkor szó a negatívumról is, ami akkora, hogy egy egész pontot ront a film értékelésén. Ez pedig a forgatókönyvet érinti, ami alapvetően jól megszerkesztett, profi munka, viszont a fináléban hazavágja az egész filmet. Ennyire giccses és gyenge befejezést már nagyon régen láttam. Mintha a végét úgy toldották volna hozzá a forgatókönyvhöz, és nem is ugyanaz az ember írta volna, mint az elejét. Félre ne értsetek: a film végének a kivitelezése is szép és látványos, csak botrányosan rossz. Ez azért is sajnálatos, mert ez marad meg a leginkább az emberben. A kellemetlen érzésen valamicskét tudtak javítani a stáblista alatt látható zombis amatőr filmmel, amit a gyerekek a film alatt forgattak. Ez viszont szenzációs lett, érdemes ott maradni és megvárni.
Összességében elmondható, hogy a Super 8 tartalmilag és formailag remek film, rendkívül szórakoztató és van az egésznek egyfajta retrós bája, ami a mai blockbusterek fölé emeli. Az effektek – J.J. Abrams és Spielberg produkció lévén – nagyon látványosak lettek, a film végét viszont kegyetlenül elszúrták. Így a Super 8 ugyan nem váltja meg a világot, de korrekt nyári popcorn-mozi, ami méretes adag pattogatott kukorica mellé jéghideg kólával tökéletes párosítás.
Publikálva: filmtrailer.hu, 2011.06.21