A kard éppúgy vág, mint a borotva: a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyi Áron vérrel és verítékkel áldoz a sikerért a páston és az életben. Muhi András Pires olimpiától olimpiáig, öt éven keresztül követte nyomon kamerájával az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok kardívónk életét.
Az objektív mindent lát. Nem lehet előle elbújni. Erre idővel Szilágyi Áron is rádöbbenhetett, miután nagy könnyelműen rábólintott, hogy – először, mert hasonlóra még soha nem volt példa – végig kísérje egy kamera az olimpiára való felkészülés folyamatát. Muhi nehéz időszakot kapott lencsevégre: hiába alakul úgy egy sportoló magánélete, ahogyan szeretné, ez csupán egyetlen tényező a sikerhez vezető úton. A teljesítmény, ami ma elég a győzelemhez, holnap már kevés. Még annak is, akinek olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki érmek kallódnak a fiókjában. Az élet semelyik másik területén nincs annyira jelen ez az amortizáció, mint a sportban.
Hogy miért jó a csúcson lenni? Mert „innen látni az összes többi csúcsot!”
Mit jelent ez egy perfekcionista ember számára? Teljesítménykényszert. Kontrollmániát. Fókuszt. És mérhetetlen elhivatottságot. Az Egy mindenkiért nem fest hízelgő portrét Szilágyiról: pályatársai szerint zárkózott, magánakvaló, másokról alkotott véleménye alapján pedig arroganciára hajlamos. Az objektív csak a valóságot tükrözi. Szilágyi pedig e tekintetben nem is akar más lenni. „Vívunk, nem beszélgetünk.” Így hát megvívja a maga küzdelmét a sorssal és önmagával. Utóbbira tud hatni.
