A normandiai partraszállást már számos nézőpontból láthattuk ábrázolva a klasszikus háborús eposztól (A leghosszabb nap, A piszkos tizenkettő) a realisztikus akción át (Ryan közlegény megmentése) egészen a horrorig (Overlord). A meteorológia oldaláról azonban még nem, és ha azt gondolnád, hogy a téma sok izgalmat önmagában nem rejthet, akkor a háborús thrillerként aposztrofálható Pressure nemcsak kellemes csalódást fog okozni, de még akár újat is mondhat.
A Pressure nem tartozik a nagy költségvetésű háborús filmek táborába, valószínűleg ezért sem gyűrűzhetett be hozzánk a mozikba. Inkább olyan, mint egy Robert Harris-adaptáció (München), annak minden pozitívumával: feszes, izgalmas és lényegre törő. Ez adódhat abból, hogy a Pressure színpadi műként kezdte pályafutását, David Haig színész-drámaíró tollából, és több mint 300 sikeres előadás után adaptálta vászonra Anthony Maras. Az igaz történetekhez vonzódó író-rendező már a Hotel Mumbai című nagyjátékfilmjével bizonyította, milyen ügyesen ért a feszültségkeltéshez és zsonglőrködik a kis költségvetéssel.
Küszöbön áll a történelem legnagyobb tengeri inváziója Normandiában: Dwight D. Eisenhower tábornok kész kiadni a parancsot Európa fölszabadítására, már csak a megfelelő időpontra várnak. Azonban az időjárás korántsem kegyes hozzájuk. A meteorológia az 1940-es években még gyerekcipőben jár, a 72 napos előrejelzés felér a jóslással: az épp aktuális mérési adatokból és az évtizedekre visszamenőleg rendelkezésre álló archivumból tudnak csak következtetéseket levonni a szeszélyes légköri állapotokra. James Stagg századosra óriási nyomás nehezedik: az ő feladata megmondani, mikor indulhat meg a partraszállás. Személyesen Eisenhowernek, a „nehéz embernek” tartozik jelenteni, akinél kezd elszakadni a cérna.
Mekkkora szerepe van az időjárásnak a hadviselésben? Meglepődnétek! Elég csak Napóleon és Hitler nagyratörő keleti terveire gondolni, amelyeket derékba tört a kegyetlen orosz tél. Vagy a többnapos esőre, amely megelőzte az azincourti csatát az angolok és franciák százéves háborújában – a nehéz páncélzatot viselő francia lovagokat sárba, és vele együtt vérfürdőbe fullasztotta. De ha már film és második világháború, nem is kell olyan messzire visszamennünk: A halál ötven órájában a németek ardenneki ellentámadásában a ködös és borongós időjárás miatt nem tudták a szövetségesek kezdetben kihasználni a légi fölényüket.
A Pressure főhőse James Stagg százados, aki maga sem egy könnyű ember. Nehéz vele kijönni: arrogáns, introvertált és szinte végletekig pedáns. Rögtön összetűzésbe is keveredik Eisenhower „személyi” meteorológusával, Irving Krickkel, aki szinte mindenben az ellentéte Staggnek. Kettőjük szembenállása a történet egyik főbb konfliktusa, amelyet Andrew Scott Staggként, és Chris Messina Krickként tökéletesen lehoz. A másik ütközéspont Stagg és Eisenhower között húzódik. Brendan Fraser visszatérése Hollywood fősodrásába az egyik legjobb dolog, ami történt a keleti parton. Ugyan kikezdték amiatt Frasert, hogy alkatilag képtelen megidézni a II. világháború hősét, akiből aztán az Egyesült Államok elnöke vált, nálam viszont csaknem ellopta a showt Andrew Scott-tól – feltétel nélkül elhittem neki, hogy közvetlenül az Atyaúristen alatt van Normandiában!
Kerry Condon Summersby-je afféle villámhárítóként funkcionál a két nagy és nehéz ember között. Condon egyszerűen lenyűgöző még egy ilyen egyszerű mellékszerepben is, ahogy nőiségével és emberségével hidat képez a lövészárkok közt. Damian Lewis az önfejű Montgomery tábornok szerepében furán negatív színben tűnik föl, aki magasról tesz az időjárásra… és ugyanígy annak „felkent papjaira” is.
Bár a Pressure minden porcikáján érződik, hogy eredetileg kamaradarab, kis költségvetése ellenére meglepően látványos epizódok is helyet kaptak a normandiai partraszállásról. A film ereje azonban az atmoszférájában rejlik: a rendező Maras ügyesen építi föl a feszültséget, és egy percre sem ül le vagy fullad unalomba még a négy fal között sem (sőt, ott játszódnak a legjobb jelenetei!). Ugyanakkor jól bemutatja, hogy egy ilyen átfogó, alaposan megtervezett, katonai műveletnél olykor milyen kiszámíthatatlan „apróságokon” múlhat a siker, számtalan emberélet, mi több, maga a történelem!