Aranyat ér Darren Aronofsky pszichothrillerbe öltöztetett Hattyúk tava, Natalie Portman-nek mindenképp!
Az idei év legnagyobb filmes élményén vagyok túl (remélem, ezt még sűrűn le fogom írni)! Az Oscarra jelölt filmek közül, melyeket eddig láttam, a Fekete hattyú tetszett a legjobban. Minden tiszteletem Fincheré, de szerintem A közösségi hálót Aronofsky ezúttal messze lekörözte. A legjobb film díjára, amilyen erős az idei felhozatal, nem mernék szavazni, de a legjobb rendező tippem Aronofskyé, a legjobb női főszereplő pedig egyértelműen Portman (utóbbi meg is kapta az Oscart – a szerk.). Ma este az Oscar-gálán kiderül, egyetértenek-e velem a valódi filmes gourmandok.
Nem tudom, ki hogy látja, de szerintem a pénzszűke jót tesz a kreativitásnak. Így volt ez például a Mátrixnál, és igaznak tűnik a Fekete hattyúra is. Kis költségvetéssel, 13 millió dollárral kellett a készítőknek gazdálkodniuk – Aronofsky képtelen volt ennél többet összekalapozni a produkcióra (eredetileg 28-30 millióval számolt). Úgy tűnik, nem bíztak nagyon a befektetők abban, hogy egy balettról szóló film sikeres lehet. Az élet azonban rájuk cáfolt, a Fekete hattyú hazai és nemzetközi bevétele jelenleg a 204 millió dollárt ostromolja. Most biztosan barátilag lapogatják Aronofsky hátát, és a jövőben remélhetőleg kicsit mélyebbre nyúlnak a zsebükbe, ha a derék rendező náluk kilincsel.
A Fekete hattyú igazi pszichothriller. S hogy jön össze a balett ezzel a műfajjal? Halvány dunsztom sincs, de Aronofsky megcsinálta. Méghozzá nem is akárhogyan! A történet főszereplője Nina (Natalie Portman), aki egész életét a balettnek szentelte. Édesanyja, Erica (Barbara Hershey) minden körülményt biztosít lányának, hogy álmait kiteljesíthesse, és csak a balettre tudjon fókuszálni. Nagyon is megérti Ninát: valaha ő is táncolt, nem várt terhessége miatt hagyta ott a világot jelentő deszkákat. Ezt persze nem rest állandóan a lánya orra alá dörgölni.
Nina maximalizmusát otthonról hozta magával, és ez segíti abban, hogy megkapja az új évadban a Hattyúk tava főszerepét. Leroy (Vincent Cassel), a művészeti vezető tisztában van vele, hogy a fehér hattyú szerepére megtalálta az eszményi táncost. Azonban ez a szerep kettős: a gonosz ikertestvér, a fekete hattyú kihívó, szenvedélyes, csábító táncát is a főszereplőnek kell ellejtenie, amire a rideg és frigidnek tűnő Nina képtelennek tűnik. Leroy kissé szokatlan próbálkozásai rendre leperegnek a lányról, és félő, hogy új táncost kell keresni a bemutatóra. Nina mindent megtesz, hogy megfeleljen az otthoni és a társulati elvárásoknak is, de lassanként kicsúszik a lába alól a talaj. Lilyben (Mila Kunis), újdonsült barátnőjében próbál fogódzót találni, de talán Lily nem az, akinek láttatni akarja magát. Hirtelen mindenki gyanússá válik, s miközben Nina felkavaró utazást tesz lénye legmélyére, a felszínen egy új lény kezdi bontogatni szárnyait.
Natalie Portman egyszerűen elbűvölő. Már a Közelebb című filmben is kidomborította színésznői vénáját, de Nina szerepével teljesen sikerült azonosulnia. A film főszerepére balett órákat véve már egy évvel a forgatás előtt elkezdte a felkészülést. Portman-nek amúgy is volt affinitása a baletthez, hiszen 4 éves kora óta kisebb-nagyobb megszakításokkal táncolt. Azért dublőre neki is volt a forgatások alatt Sarah Lane profi táncos személyében, aki a különösen nehéz figurákat csinálta: Lane-nek általában a lábait láthatjuk a felvételeken. Ettől függetlenül Portman többször megsérült a forgatás alatt, egyszer 6 hétre le kellett állni a felvételekkel. A szűkös költségvetés miatt nem volt orvos a forgatáson, így Portman inkább lemondott a lakókocsija kényelméről, hogy annak az árából az állandó szakorvosi jelenlétet biztosítani lehessen a helyszínen. Szintén a színésznő elszántságára vall, hogy a táncórákat is saját zsebből fizette, amíg Aronofsky nem talált befektetőket a filmhez.
Mila Kunis meghallgatás nélkül kapta meg Lily szerepét. Mivel ő – Portmantől eltérően – semmilyen táncosi múlttal nem rendelkezett, komoly felkészülésbe kellett kezdenie: három hónapon keresztül, a hét minden napján, napi 5 órákat edzett a szerep kedvéért. Aronofsky a forgatás alatt megpróbálta egymás ellen hangolni Kunist és Portmant, hogy a közös jeleneteikben érezni lehessen a valódi feszültséget.
Vincent Cassel megint kapott egy kitűnő szerepet. Ő az, aki olyan profizmussal dolgozik, hogy neki mindent el tudok hinni, akármit képes eljátszani. Most is képes elhitetni velünk, hogy az ő művészi zsenialitása körül forog az egész társulat. Meg sem kell szólania, tekintetével és gesztusaival beszél: világos, hogy itt ő az Isten, aki kézben tart mindent és mindenkit. S ha már a társulatot említettem: a filmben a Pennsylvania Balett tagjait láthatjuk, akiknek 2010 januárjában épp nem volt fellépése. Winona Ryder a korábbi díva alakjában tűnik föl. Rég láttam őt mozifilmben. Jelenléte most is rendkívül erős a vásznon, jeleneteit mindössze 10 nap leforgása alatt vették föl.
A film szimbolikája és vizualitása rendkívül erős. A zene, a hanghatások és a képi megvalósítás remekül kiegészíti a kiváló színészi munkát, és ezek együttese megadja azt a pluszt, ami ezt az egyáltalán nem kiemelkedő sztorit igazán élvezhető, egyedi mozgóképpé formálja. A zene Clint Mansell nevéhez fűződik, aki Csajkovszkij eredeti Hattyúk tava dallamaival játszogatott, volt, amelyiket visszafelé játszotta és eltorzította, így kapván egy meglehetősen egyedi hangzásvilágot.
Nem vagyok egy nagy balett-rajongó. Körülbelül úgy állok ehhez a művészeti ághoz, mint a filmben Tom és Jerry (neeem, nem a rajzfilmfigurák – a szerk.), a két srác, akik be akarták fűzni a lányokat: az életben nem láttak még balett előadást, és csak nagyon halvány fogalmaik vannak mind a Hattyúk taváról, mind bármelyik másik színdarabról. E film hatására sem kaptam kedvet hozzá nézőként, ahhoz meg pláne nem, hogy esetleg kipróbáljam magam tüllszoknyában, mint ahogy azt Rock tette a Gyerekjátékban. De jó volt a színfalak mögé látni, megtapasztalni, mennyi izzadtság és (bizony) vér áll e mögött is, hogy nemcsak színészi, hanem jelentős fizikai teljesítmény is igényel a szerep. Úgyhogy le a kalappal azok előtt, akik ezt az önkifejezési formát választják, és rááldozzák az életüket. Mert ezt is, mint minden más művészeti formát, csak így lehet csinálni. Teljes odaadással.
Értékelés: 9/10
Publikálva: filmtrailer.hu