A Farrelly-fivérek visszatértek! Az Agyő, nagy ő! utáni 4 éves kényszerszünet jót tett nekik. Sikerült ismét olyan érzékeny pontra tapintaniuk, ami zsigeri szinten generálja az emberben a röhögést, megállíthatatlanul. A meghajlás engedélyezve, uraim! Ez a taps Önöknek szól!
Jelen cikk írója nincs oda az idióta ökörködésért, a pusztán alpári (és altáji), fingós-böfögős poénok sem szórakoztatják. Pont emiatt nem igazán jött be anno a Dumb és Dumber sem. Viszont a már-már abszurdba hajló poénokon sírva tudok röhögni, gondolok itt például a Keresd a nőt! összes Ben Stilleres jelenetére, kezdve a sliccbecsípőssel, amit elsőre nem bírtam végignézni, annyira fájt a hasam a nevetéstől. Hasonlóan hasfájós-nevetős élményt nyújtott még az Én és én meg az Irén, aztán Farrellyék – ha okoztak is egy-két kellemes percet néhány jelenettel egy-egy filmjüknél – egészen mostanáig nálam lehúzták a rolót.
Éppen ezért némi szkepticizmussal ültem be erre a mozira (sőt, ha nem ilyen barátságos időpontban lett volna a film, valószínűleg el sem mentem volna rá). A sztori (és a film előzetese), bár tálcán kínálja a félreérthető helyzeteket, nem mozgatott meg bennem semmit: Rick (Owen Wilson) és Fred (Jason Sudeikis) jó barátok, és szinte az egyetlen témájuk a nők, hogy kit, miért és hogyan fektetnének meg. Ezzel nem is lenne baj, férfiaknál gyakori, ám Rick és Fred emellett boldog házasságban élnek. Amikor az asszonykáik is szembesülnek férjeik érdeklődési területével, kétségbeesésükben megfogadják a pszichiáterük tanácsát: egy hétre felmentést adnak nekik hitvesi kötelességeik alól. Tehát egy teljes héten át mindenféle következmények nélkül kitombolhatják magukat, bármit megtehetnek, amire vágynak. Rick és Fred nagy lelkesedéssel, ámde kissé Pató Pál urasan vetik bele magukat a korlátlan szabadságba. S miközben ők ráérősen készülnek föl a nők ágyba döntögetésére, addig nagylelkű asszonykáik a helyi baseball csapattal bulizzák át a hetet. Vajon Rick és Fred meg tudják védeni a férfiúi mundér becsületét, vagy menthetetlenül bebizonyosodik: amelyik kutya ugat, az nem harap?
A sztoriból fakadó félreérthető helyzetek magas labdaként szállítják a poénokat, és Farrellyék derekasan csapkodják is ezeket. Poénokat nem lövök le, spoilerezést kerülöm, annyit azonban elárulhatok, hogy körülbelül a film harmadáig-feléig – néhány durvább beszóláson kívül – hagyományos romantikus vígjáték eszköztárát vonultatják föl, ami szórakoztató ugyan, de nem a klasszikus Farrelly-s névjegy, amiért ezeknek a srácoknak a filmjeit szeretjük. Aztán jön az első letaglózó erejű, tipikusan durva Farrelly-féle poén, amit a film végéig aztán sorban követ a többi. A második ilyen elemi erejű poén után indult csak neki az üléssorok között az az anyuka is a 10 év alatti kisgyerekével a mozi kijárat felé, aki a 16-os karika és a Farrelly-munkásság előismerete nélkül valamiért ezt a filmet választotta családi szórakozásnak. Óriási hiba, ez nem családi mozi, nem gyerekbarát vígjáték! Owen Wilson ide vagy oda!
Ha már Wilson szóba került! Tartottam tőle, mert – Nicolas Cage-hez hasonlóan – filmszerepek terén elég sokszor nyúlt már mellé ő is. Most viszont beletenyerelt a neki való szerepbe! Egyszerűen tökéletes volt a férfiklimax-korába lépő házasember figurájában. Nem tudom, hogy kellett-e rajta maszkírozni – elvégre már ő is 44 éves (állítólag a legszebb férfikor!) -, de még a legapróbb részletek (megereszkedett bőr és pocak, stb.) is mind a helyén voltak.
A jóbarát karakterét megformáló Jason Sudeikis-től pedig azért tartottam, mert – szégyellem bevallani – sztereotipizáltam. Még nem nagyon láttam filmben, így a külső alapján ítéltem, és hát ő annyira átlagos kinézetű, hogy sok jót nem vártam tőle. De így legalább kellemeset csalódhattam, mert talán a legjobb poénokat ő szállította.
Christina Applegate-et jó volt újra látni. Messze jutott ő már az Egy rém rendes család buta szöszijétől, s bár az utóbbi időkben is minden évben jelentkezik egy-egy új filmmel, utoljára talán a Jesse sorozatban találkoztam vele. Az biztos, hogy még mindig remek formában van, és jól állnak neki a 20 éves baseball bikák! A színészek közül Jenna Fischer játéka nyújtotta a legjobb színészi teljesítményt a filmben. Leginkább az Office sorozat Pamjeként ismerhetitek.
Rendkívül szórakoztatóra sikerült a magyar címkeresztségben idegenül hangzó Elhajlási engedély.Sem a hivatalos szinopszis, sem az előzetes nem volt túl meggyőző, ennek ellenére örülök, hogy végül beültem rá. Akiknek a korábbi Farrelly-filmek bejöttek, azok számára kötelező darab. Kisgyerekes anyák, családdal szórakozni vágyók azonban messzire kerüljék el! Hacsak nem akarnak a film után felvilágosító órát tartani vagy súlyos összegeket gyermekpszichiáterre költeni!
Publikálva: filmtrailer.hu