Avi Loeb fizikus nagy vitákat kiváltó elmélete, miszerint a Naprendszerünket alig négy évvel ezelőtt meglátogató égi vándor, az ’Oumuamua mesterséges eredetű lehet, sokunk fantáziáját megmozgatta. Hipotézisét nemrég megjelent könyvében taglalja, azt is megvizsgálva, hogy egy ilyen horderejű felfedezés milyen hatással lenne az emberiségre.
1973-ban jelent meg Arthur C. Clarke író Randevú a Rámával című tudományos-fantasztikus regénye, amelyben egy földönkívüli űrhajó tesz látogatást a Naprendszerünkben. A hosszúkás, henger alakú tárgyról csupán benyomásokat sikerül szereznie az emberiségnek, mielőtt a különös szerkezet, elhagyva bolygórendszerünket, folytatja rejtélyes útját a kozmosz végtelenjében. Clarke, akinek nevéhez számos remek, sci-fi témájú írás (köztük a 2001. Űrodüsszeia, amelyből Stanley Kubrick rendező megalkotta a modern science-fiction film sarokkövét) fűződik, jóval megelőzte korát.
Tudományos alapokra támaszkodó műveiben előre megálmodta a műholdakat, a videótelefonálást, a tabletet, a hangvezérelt számítógépet… és még sorolhatnánk, mi mindent. Technokrata Nostradamus lett volna ő, vagy briliáns mérnökként ujját az emberiség technológiai fejlődésének pulzusán tartva képes volt előre meghatározni annak irányát? Van, akik szerint egyik sem: inkább a könyvein felnövő generációk valósították meg a leírt ötleteit. Ezek szerint a földönkívüliek is olvasták a Rámát?
Csillagközi (át)utazó
2017. október 19-én figyelt fel az égen Robert Weryk csillagász arra a gyorsan mozgó fénypontra, amelyet nem tudott a Nap gravitációja befogni. Hamarosan megállapítást nyert, hogy Weryk ráakadt a Naprendszer első észlelt csillagközi objektumára. Addig még sosem volt szerencsénk a Naprendszeren kívülről származó égitesthez. Azóta viszont többhöz is, megerősítve azt a megállapítást, hogy könnyebb megtalálnunk valamit, hogyha tudjuk, mit keresünk. Ebből a szempontból Weryk felfedezése igazán örvendetes, de korántsem kivételes. Az objektum az ’Oumuamua elnevezést kapta, amelynek a jelentése hawaii nyelven: „előörs”. Az ’Oumuamua meglehetősen későn került a látóterünkbe, és mindössze tizenegy napig figyelhettük meg. Az összes adatunk róla ebből a szűkre szabott idősávból származik. Mégis számos furcsaságról árulkodnak, melyek fejvakarásra késztetik a csillagászokat.
Az objektumról nincsen részletes fotó, hiszen ekkora távolságból mindössze egy fénypontnak láthattuk, de az asztrofizikusok a napfény visszaverődéséből következtetni tudtak a formájára és a méretére. Két elképzelés látott napvilágot. Az első szerint elnyúlt, szivar alakú, a becslések szerint körülbelül száz méter hosszú lehet (mint egy futballpálya), a szélessége pedig kevesebb mint tíz méter. A média ezt az alakot kapta föl, és készült róla számtalan fantáziarajz. A másik teóriát a McMaster Egyetem egyik asztrofizikusa vetette fel: szerinte a szivar alaknak kicsi a valószínűsége, annál nagyobb a korongnak (nagyjából 91 százalék). Mindkét változat zavarba ejtően szokatlan, annyira ritka a természetben, hogy még soha nem láttunk egyikhez sem hasonló égitestet korábban.
