Dennis Quaid menthetetlenül horogra akad ebben a horrorban, ahelyett, hogy megfogadná a Biblia passzusát: „Engedjétek hozzám a kisdedeket!”
Breslin nyomozó (Dennis Quaid) felesége halála óta csak a munkájának él. Ez annyiban sajnálatos, hogy Breslinnek van két fia, Alex (Lou Taylor Pucci) és Sean (Liam James), akiknek szükségük lenne apjukra. Breslin mindennap elhatározza, hogy változtat a dolgokon, és több időt áldoz fiaira, azonban valami mindig közbeszól. Legutóbb egy különösen kegyetlen gyilkosságsorozat, amelynek ügyében nyomoz. Miközben nyomról nyomra egyre közelebb jut a gyilkosságok értelmi szerzőjének személyéhez, annál messzebb kerül a családjától. Vajon sikerül-e „visszatérnie” hozzájuk, és teljesíteni tudja-e Alexnek tett ígéretét, hogy ennek a nyomozásnak a lezárását követően minden megváltozik?
Egy közhellyel kezdeném a mondandómat: nehéz dolga van a mai forgatókönyvíróknak. Mi, nézők, az utóbbi időben annyira el vagyunk kényeztetve csavaros sztorikkal, nehéz már meglepni minket. Különösen igaz ez a thriller és a horror műfajra. A legutóbbi igazán ütős nagy filmes csavart számomra a Fűrész első része produkálta, amelynek végjátékában tényleg lefordultam a székről. A Fűrész-szériát azóta is ez az első „nagy csavar” élteti, a feszült várakozás, hogy hátha összejön valami hasonló volumenű katarzis, mint amikor betöltötte a nézőteret és az agyunkat az a két szó: „Game over”.
Visszatérve Az apokalipszis lovasai című filmhez, sajnos hasonló csavarra nem számíthatunk. Kábé a film kétharmadától kikövetkeztethető a történetszövésből, hogy merre is tartunk. Hiába, holmi Fűrészek után már „meglephetetlenek” vagyunk, a villódzó képsoroktól kérődző agyunk megállás nélkül kombinál, és filmes Rubik-kocka legyen a talpán, ami biokomputerünk előtt helyt áll.
Ennek ellenére egyáltalán nem nézhetetlen ez a horror. Üdítően hatott a túlhypolt, csaknem nézhetetlen Tükrök után (Kiefer Sutherland ide vagy oda!) – elsősorban Dennis Quaid remek játéka, Lou Taylor Pucci éteri jelenléte és Eric Brooms szépen fotózott képei emelték ki a középszerűségből. Quaid és Pucci kettőse egyébként erősebb súlycsoportért kiált, mint ez a középkategóriát alulról szagoló forgatókönyv, jobb lett volna, ha valami drámában találkoznak. Na, de oda se neki! A lezárásban kapunk néhány magvas gondolatot, amin szülőként érdemes elgondolkoznunk. Ha másra nem is, arra jó ez a film, hogy több figyelmet fordítsunk a jövőben a gyerekekre, ne hagyjuk őket magukra ebben az önkontrollját vesztett világban, ahol a filmben falra hányt őrület könnyedén felütheti a fejét. Remélhetőleg Quaid újabb filmje, a Pandorum (ami, meglepő módon, szintén horror) szerencsésebb választásnak bizonyul mind a művész úr, mind pedig a mi számunkra.
Megjelent: filmstrip blog