Az én nevem, a bájos Annie, ha haragszom, nem akarsz a közelemben lenni… Megnéztem a Karinthy Színházban a Stephen King klasszikusból készült Tortúrát, és benne Balázs Andreát, aki remek színésznő, nem pedig Kasszás Erzsi. És a rémtörténet színpadi változatában olyan lehengerlő alakítást nyújt, hogy a néző ereiben megfagy a vér.
„umbrr vuuuuu
jirrr ambr vuuuu
ff-juuuuu
Mindig ezek a hangok – még a ködön át is.”
/Stephen King: Tortúra/
Koc(k)ajáték
A 36. évadába lépett Karinthy Színház meghitten családias színfalai közé befészkelte magát az őrület. Az intézmény mintha önmaga Seherezádéja lenne, de az 1001. éjszaka (rém)meséjét ezúttal Stephen King olvasatában hallhatjuk. Az éjsötétbe burkolódzó nézőtéren egy autóbaleset karosszéria-repesztő sikolya visszhangzik. Reklámarcok bontakoznak ki lassan a színpadi homályból.
Miközben a néző tudatalattija a nem kívánt árukapcsolásból próbál kikecmeregni, a kispolgári lét idilljét sugárzó deszkákon elkezdődik a haláltánc. Méghozzá a döngölősebb fajtából.
Bár az egyik szereplő mozgásában korlátozott, és a másiknak sincs ki mind a négy kereke, az egyre szédítőbb, egyre vadabb körtáncuk végére mégis halálos ölelésben fonódnak össze. Forgásuk közepette pedig megszabadulnak az olyan felesleges koloncoktól, mint a szabad akarat, az önérzet és a méltóság. Ez a játék vérre megy, és csontból faragott kockával játsszák – egytől ötig a halál nyer; ha hatos, újra dobhatsz!
Az én házam a te házad
A sztori, ha valaki nem ismerné: Paul Sheldon, az amerikai romantikus ponyvaregények ünnepelt írója még csak most kezdi ezt a kockajátékot játszani Annie Wilkes-szel, „az ő első számú rajongójával”. A nő szó szerint a halál torkából rángatja vissza kedvenc íróját, amikor az autóbalesetet szenved valahol a havas hegyek közt. A csúnyán összetört férfit az asszony a félreeső házában gondos kezelésben részesíti, miközben észrevétlenül kényszeríti rá az akaratát. A lelki terror a férfi gyógyulásával átcsap fizikaiba, mígnem a reklámarcok egymásnak feszülve háborognak a színpadon. Annie akár tanfolyamot is indíthatna: vendégmarasztalás, felsőfokon. Kellékek: mosoly, kulcs (a vendég szívéhez és a szobája ajtajához), drog, apátia és csonttörő kalapács! Megközelítőleg hasonló sorrendben.
A film nyomdokain
Stephen King 1987-es, azonos című regénye igazi mestermű, nemcsak azért, mert rendkívül hitelesen mutatja be a hatalom gyakorlásának erőszakosabb módozatát egy másik ember felett, hanem mert végigkalauzolja olvasóját az írói alkotás folyamatán, és kendőzetlenül leplezi le a mű és az író egymáshoz való viszonyát. A főszereplő meglepően aprólékos jellemrajza már csak hab a tortán. Ebből vajmi keveset sikerült a vászonra adaptálni 1990-ben, ám még így is – néhány ésszerű változtatással (új karakterek beemelésével, a cselekmény leegyszerűsítésével és a végkifejlet átírásával) – elég volt egy magával ragadó thriller elkészítéséhez, és az Annie-t kitűnően megformáló Kathy Bates piedesztálra emeléséhez.
A színdarab nem a regény, hanem a film színpadra írt változata. A Broadway-produkciót Iványi Árpád fordította és rendezte. A Tortúra kétszemélyes kamaradarab, amely epizódszerűen halad végig a filmből ismert történeten. Az előadás hangulatilag erősen építkezik a filmzenére, amely nemcsak az egyes epizódok közti elsötétítés áthidalására szolgál, hanem olykor beúszik a jelenetek alá is.
