Tudtad, hogy a Balatonnak volt egy tündére? És azt, hogy honnan származik a tó két legrégebbi, még most is használatban lévő hajójának a neve? Vajon ki volt Helka és Kelén? És mi lehet Füred különleges ásványvizeinek ősi titka? Mindezek a múlt ködébe vesznek, pedig a csodaszép regéink megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk.
Létezik egy balatoni legenda, amely már kezd kikopni a köztudatból. Egyszerűen elfelejtettük, kollektív tudattalanunk mélyére süllyedt. Mint a kő, amit a Balatonba dobtunk, és egyre mélyebbre merült. A nyomai – itt egy hajó, ott egy diszkó neve – még itt vannak velünk, de már nem tudjuk, honnan származnak. Csak azt, hogy valami megérintett minket. Miközben „ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény”. Talán nincs is mit csodálkoznunk rajta, hogy a Sióról elsőként a gyümölcslé jut az eszünkbe.
Helka és Kelén (nem a hajók)
Pedig Sió, mielőtt présbe került, vagy csatorna lett volna belőle, tündér volt. A Balaton tündére. Földöntúli szépségű, aranyhajú gyönyörűség, aki előszeretettel csavarta el halandó ifjak fejét. Felelőtlensége lett végül a veszte, amikor a Bakony varázslójának, Kamornak a fiát csábította el, majd kosarat adott neki. Az ifjú szerelmes ugyanis bánatában levetette magát a sziklákról.
A felbőszült atya pedig a tündér aranyló hajzuhatagát kígyófészekké változtatta. Az átkot csak az igaz szerelem oldhatta fel.
Így került a képbe a jóravaló hercegkisasszony, Helka, és a szegény remete fia, Kelén. De míg szerelmük szárba szökkent, és teljes pompájában kivirágzott, még sok víz folyt le a… Sión. Megannyi ármány és megpróbáltatás volt az osztályrészük, mire a füredi parton szerelmük egyensúlyt hozott a varázsvilágban, aminek folyományaként a „hegy leve” kibuggyant a föld alól. Aki nem hiszi, járjon utána! A szépséges regét először Fáy András vetette papírra 1836-ban, majd Lipták Gábor gyűjtötte össze más balatoni mondákkal együtt az Aranyhíd című könyvében. De sajnos ez ma már kevés a mítoszhoz. Hogy a köztudatban maradjon, a legendának márkává kell válnia.
Új szelek a Balaton felett
Minek nekünk Tolkien vagy J.K. Rowling, ha a magyar folklórból saját mitológiát teremthetünk? Isten ments, hogy Nyulász Péter Helka-trilógiáját A Gyűrűk Urához vagy a Harry Potter-szériához hasonlítsam, hiszen köszönőviszonyban sem állnak egymással. Mintha a tulipánt akarnánk az akáccal összeméricskélni. Minek? Egyszerűen élvezzük, hogy nekünk is vannak mítoszaink. Mert értéket képviselnek.
Nyulász szerencsére eltekintett attól, hogy Helka és Kelén történetét a klasszikus változatban újra tollba mondja. Ehelyett továbbgondolta a mesét. A mítoszból mitológiát fabrikált. Fölhasználva az eredeti mondát, a részletekből szőtte tovább a történetet. A középpontban Helka és Kelén közös lánya áll, akit édesanyja után neveztek el. A széltől is óvott hercegkisasszony, akinek minden lépését nyomon követi játszópajtása, Csiperke, a tihanyi Soktornyú Kastélyban él.
Három a magyar igazság
Miközben Helka elszántan igyekszik megszabadulni a hercegnői lét kötöttségeitől, az Erdő, a Part és a Víz népei közt törékeny béke honol. A harmonikus együttélést ugyanis megmérgezte az önzés, a széthúzás és a bizalmatlanság légköre, ami kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy a gonosz megvethesse a lábát a Balaton partján. Helkának és Csiperkének kell szembenéznie vele, amihez segítséget kapnak a Bakony varázslójától, Kamortól. A zavarba ejtően sok történetszál közepette hőseink találkoznak Sióval, a Balaton tündérével, Helka leckét kap a felelősségvállalásról, miközben felnő a feladathoz: meg kell mentenie a Balatont a teljes pusztulástól. Nem egyszer. Nem kétszer. Trilógia lévén legalább háromszor.
