Clint Eastwood közel a kilencvenhez drogfutárnak áll. Meg csélcsap sármőrnek, aki a családot a háta közepére (se) kívánja. Így válik a kezei közt Leo Sharp igaz története megrendítően személyes drámává, mert soha semmihez sincs késő. Úton-útfélen, Clint Eastwooddal.
Miközben A csempész című film nyitóképén egy hatalmas tűzliliom bontogatja szirmait, azon morfondírozom magamban, hogy egy történetet hányféleképpen lehet elkezdeni. Legalább annyiféleképpen, mint egy (róla szóló) cikket. Például egy virággal, a gyorsan elillanó élet metaforájaként. Amiről gondoskodni kell, hogy szárba szökkenjen. Ápolni, foglalkozni vele, hogy a maga pompájában virágozhasson ki. Beleadni mindent. Az élet már csak ilyen. Akárcsak az érzések.
Highway to Hell
Earl Stone (Clint Eastwood) már megette a kenyere javát. Volt nagyon fenn, és most van mélyen lenn. A valamikor ünnepelt virágkertész csődbe megy, ám csak most ébred rá, hogy a magánélete régóta romokban. Stone szeretni való ember, ám egyben végtelenül önző is. A munkát mindig, minden körülmény között a családja elé helyezte.
Nem csoda, hogy lánya szóba sem áll vele (Earlnek fontosabb egy virágfesztivál, mint a lány esküvője), a felesége még „rosszabb”, mert ő meg igen, de abban sincs köszönet. A család csak púp a hátán. Imádott virágai legalább mindig a szebbik felüket fordítják felé.
Earl szavatartó ember. Így aztán, amikor unokája férjhez menni készül, az esküvő költségeinek átvállalt részét ígéretéhez híven teljesíteni akarja. De miből? Earl átmeneti pénzzavarában oda fordul, ahová talán nem kellene. Egy táskát kell elfuvaroznia A-ból B-be. Rossz arcú, felfegyverzett mexikóiak várják itt is, ott is. A felkínált pénz pont kisegítené, és tulajdonképpen csak vezetni kell. Ezt csinálta egész életében. Sejti, tudja, hogy „piszkos” pénz, mégsem égeti a zsebét. Szükség törvényt bont. Earl, orra alatt zsörtölődve, veszi félvállról a veszélyt, a lelkiismerete pedig a maga jól bejáratott módján huny szemet. Elvégre ezt csinálta egész életében.
My Old Man
Egy kilencvenéves ember Amerika útjain láthatatlan. A táj része, beolvad a környezetbe. Anekdotáival nem pusztán megéneklője, hanem maga a történelem. És Earl „pénzbeszerző” körútjain jelen van. Ő Amerika megelevenedett múltja a jelenben. Pikírt, olykor szélsőséges megjegyzései szúrnak és fájnak, de egyenesség jellemzi, szilárd erkölcsi hit, amelyet áthat az időskor bölcsessége és könnyed derűje. Előtérbe kerülnek generációs különbségek, faji és nemi kérdések, de mindezek csak a pillanat törtrészei, amelyek megfoghatatlanul úsznak tova, mint az autó mellett elsuhanó táj. Az internettől gellert kapott amerikai társadalom rohan vele szemközt, ahol Earl az örök állandó. Aki megvetően csak sercint egyet, és teszi, amit a nagybetűs FÉRFINAK kell.
Born To Be Wild
Az egyszeri alkalomból persze rendszer lesz. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott. És a maximalista Earlből tudtán kívül a drogkartell megbecsült, legendás szállítója. Művésznevén: Tata. Tata „mindent visz”. És sosem bukik le. Ám a hírnév kötelez. És mint tudjuk, az ördögi körökből nincs kiszállás.
Ahogy a „megfoghatatlan Tata” nyomába ered a Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA), úgy ered Earl is a saját családjáéba. Versenyt csoszogás ez az idővel.
