A politikus is ember – pókhálós és alig hitelt érdemlő közhely, amelyet Joe Wright rendező emel most új kontextusba, hogy végül parolázzon egyet Christopher Nolan rendezővel Dunkirknél.
Tavaly Christopher Nolan mutatta meg a háború húsdaráló gépezetének szenvtelen működését, idén Joe Wright a hátország politikai boszorkánykonyháját. A két film nagyszerűen kiegészíti egymást, a közös origó pedig maga Dunkirk. A legsötétebb óra legnagyobb érdeme, hogy emberközelbe hozza a politikust, Winston Churchillt, aki visszarántott a szakadék széléről egy egész országot. Ehhez “csupán” Gary Oldman élete alakítására volt szükség… borítékolható az Oscar?
Wright filmje – ahogy az a címéből is következik – kizárólag az Egyesült Királyság második világháborús mélypontjára fókuszál, amikor az európai kontinensen minden veszni látszott: Hitler beindította a villámháborús projektjét, ami szétszabdalta Lengyelországot, majd a kezdeti “furcsa háború” lezárásaként az Ardenneken keresztül benyomult Franciaországba, és a briteket a tengerpartig űzte. Nolan pazarul megmutatta nekünk a Dinamó-hadműveletnek keresztelt, Dunkirknél lezajlott evakuációt, ám a miértre nem igazán adott választ.
Neville Chamberlain miniszterelnökben megrendül a bizalom, lemondani készül. Posztjára Lord Halifax az esélyes, ám ő visszautasítja a felkérést, mivel olyan emberre van szükség ezekben a vészterhes időkben, aki az egész Képviselőház jóindulatát képes megnyerni. Winston Churchillt maga VI. György nevezi ki miniszterelnökké. Churchill határozottan elzárkózik pártja Németországgal kötendő békeszerződésének alapötletétől: semmilyen módon nem hajlandó Adolf Hitlerrel egyezkedni. Még akkor sem, amikor a brit haderő jelentős része odaveszni látszik, és a szigetország fölé a német partraszállás rémképe vetül.
A legsötétebb óra dialógus központú film, amely A mindenség elmélete Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának, Anthony McCartennek a keze munkáját dicséri. Mondjuk, nem volt “nehéz” dolga: Churchill fennmaradt, sőt, szállóigévé vált aforizmáinak se szeri, se száma. Szerencsére a politikus remek humorral bírt, amelyet a legteljesebb mértékben sikerült a szkriptbe is átültetni. Az “Apám olyan volt, mint Isten. Mindig máshol volt.” jellegű aranyköpések át-, meg átszövik a forgatókönyvet. Bár a film a politikai események sűrűjébe kalauzol, egy percig sem vontatott vagy unalmas, még úgy sem, hogy tisztában vagyunk a történet végkimenetelével. Wright biztos kézzel göngyölíti a cselekményt, és végig képes fenntartani a feszültséget.
Miközben magába szippant minket a kor egyre sötétebb képet felfestő kétségbeesése, megismerjük az ikonikus történelmi alak mögött felsejlő embert. Milyen lehetett Churchill valójában? Milyennek látták őt azok, akik szerették? S akiket viszont szeretett? Valóban mindent alárendelt a hatalomnak, és a család a második helyre szorult? Bizony, Churchill sem bizonyult tévedhetetlennek, a politikai pályafutása pedig ebből kifolyólag makulátlannak. A hatalmas szivarjai mögött ő is csak egyszerű ember volt. De nemcsak ő! Az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése mindent visz, ahogy a “gyurcsányista” szemléletű első beszédei a “hazudtunk reggel, délben meg este” szellemében. Az idő – és a király – kellett hozzá, hogy végül minden hatalom forrásához, a néphez forduljon.
Gary Oldman már régóta megérdemelné azt a nyavalyás Oscar szobrocskát, és Churchillként – immár az Arany Glóbusz birtokában – most a lehető legközelebb került hozzá. Már érezheti is az ujjai között. Megérdemelten. Lehengerlő alakításával mindent és mindenki mást kitakar a képből. Ahogy az a nagy formátumú emberek esetében már csak lenni szokott. A magam részéről azért szívesen megnéznék egy átfogóbb életrajzi filmet – akár televíziós sorozat formájában – a fiatalkori Churchill kalandjairól is. Hát lenne miről!
A többi színész közül Kristin Scott Thomast emelném ki, a kissé házsártos, de aranyszívű Mrs. Churchill szerepében, és Ben Mendelsohnt VI. György uralkodóként. A mi Hamupipőkénk meglehetősen halovány, bár ez nem annyira Lily James hibája: őszintén nem értem, mit akartak a titkárnő történetszálával. Hacsak azt nem, hogy elvarratlanul lengedezzen a történelem szélviharában.
A legsötétebb óra az a történelmi életrajzi film, amit minden nagy ember megérdemel. Pláne Churchill, aki az éj legsötétebb órájában sem rettent vissza, hogy magával ragadó habitusával az asztalra csapjon. Nincs megalkuvás! Élet vagy halál! Vajon milyen ember lehetett ő: kitűnő stratéga, lenyűgöző erejű látnok vagy simlis hazardőr? Nos, a politikai életben ma már egyre inkább csak az utóbbira akad példa!
Publikálva: filmtrailer.hu