Andy Weir előző két regényében megjártuk a Marsot és a Holdat, a szerző legújabb kötete pedig még távolabbra invitál. A Hail Mary-küldetés csillagközi robinzonád, amely kezdetben A marsi nyomvonalán halad, hogy aztán hintába ültessen bennünket. Nem kevesebb, mint a lét a tét, az emberiség kihalását előidéző kataklizma azonban nem fér hősünk fejébe. Weir a megszokott tudományos alaposságával és magával ragadó humorával mesél arról, hogy válsághelyzetben az ember hogyan nőhet túl önmagán.
A Hail Mary-küldetés a „fehér szoba” klasszikus alaphelyzetével indul, amelyben a történet főhőse zárt helyen ébred, nincs tisztában a környezetével, a benne elfoglalt helyével, sőt, jelen esetben, önmagával sem. Azonban
a tudomány pont a nagy ismeretlennel való szembenézés során szolgál mankóul a modern ember számára, aki néhány alapvető tárgy, a fejébe vert matematikai tudás és a józan ész segítségével zseniális következtetések levonásával képes meghatározni a helyét a társadalomban és az univerzumban.
Hogy ez így kevés? Aláírom. Mindenesetre nagyobb kaland a főhőshöz hasonló homályban belekezdeni ebbe a történetbe, úgy, hogy még a fülszöveget sem olvassuk el. Bár merész könyvet így kézbe venni, Andy Weir már az első regényével, A marsival megszolgálta ezt a bizalmat.
A marsi megjelenésekor zajos sikert aratott; a sci-fi rajongókat egy emberként vette le a lábáról a tudomány és a humor sajátos párosítása Mark Watney történetében, aki a Mars Robinsonjaként próbálta meg túlélni a vörös bolygó mostoha körülményeit. A regényből nagysikerű film is készült Mentőexpedíció címmel Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével. Weirt pedig piedesztálra emelte a tudományos-fantasztikum, és nem kell ahhoz fizikusnak lennünk, hogy tisztában legyünk vele: minél magasabban vagy, annál fájdalmasabb a pofára esés.
