A Mindig az ördöggel adaptációját pont az író rontja el

A Donald Ray Pollock azonos című regényéből készült Mindig az ördöggel című thriller elképesztő sztárparádéval mutatkozott be a Netflixen. A karizmatikus mű adaptációja koncepciójában és hangulatában azonban kissé félresikerült, pedig a legnagyobb tisztelettel bántak az alkotók a történettel, még magát az írót is felkérték narrátornak. Na, ezt nem kellett volna!

881032 5

Donald Ray Pollock azonos című kötetében a középkelet-amerikai sorstalanságot vetette papírra. A kiábrándult és szikár prózához mocskos, sötét és vérbő mozgóképes világ illik, amelyben az elfojtott indulatok, a kiüresedés és a kilátástalanság ül tort az elveszett emberi sorsok felett. A maga módján mindegyik karaktere keresi a kitörési pontot – vallás, szexualitás, karrier vagy fotóművészet terén – , amit öröklött gyarlóságuk aztán rendre beszennyez, bemocskol. Így inkább fanatizmusról, pedofíliáról, korrupcióról és gyilkosságokról szól a középkeleti krónika. A „vénnek való vidék” a szereplők köré zárul, belefojtva őket determinált nihiljükbe.

Pollock tudja, miről beszél: három évtizeden át kétkezi melósként dolgozott a filmben is megemlített papírgyárban. Ez itt az ő utcája, amelybe olvasóként gyanútlanul sétálunk bele, hogy menthetetlenül foglyul ejtsen bennünket a reménytelenség vendégmarasztaló ingoványa.

Mindig az ördöggel Cormac McCarthy kiruccanása középkeletre.

E könyv adaptálására látszólag keresve sem találhatnánk alkalmasabb személyt az ember sötét oldalát behatóan ismerő Antonio Campos író-rendezőnél. Az atmoszférateremtésen csúszik el a produkció.

fe 1180 600 mindig az ordoggel 1

A második világháború csendes-óceáni poklából tér haza Willard, motyójában poszttraumás stresszel, valamint emberből és Istenből való mély kiábrándultsággal. Családot alapít a poros vidéki kisvárosban, és újra szóba állva Istennel már kezd fölengedni a lelke az átélt borzalmakból, amikor feleségénél súlyos betegséget diagnosztizálnak. A férfi elméje újra megborul, ám ezúttal magával rántja fiát is vallási tébolya mélypontjára. Hamarosan vérben tocsog az erdőszéli imatuskó, ahol Willard a felesége életéért fohászkodik. Eközben egy kiégett házaspár, Carl és Sandy néhány pokoli fotó reményében emberekre vadászik az országutakon. Férj és feleség mások szenvedésében és meggyilkolásában leli perverz örömét. Sandy testvére, Lee rendőrfőnöki babérokra tör, miközben nyakig merül a korrupcióban. A kisvárosban egymás után két prédikátor is tiszteletét teszi: az egyik vallási fanatizmusával, a másik álszent kéjvágyával hagy kitörölhetetlen nyomot a keresztényi közösségben. Innen próbál meg kitörni Arvin, Willard fia, akinek át kell verekednie magát korlátoltságon, közönyön és kiábrándultságon, hogy végül szembenézhessen magával az ördöggel.

Konyveslogo

Szólj hozzá!